• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Port-ás lettem:D

        Nem is én lennék én,ha a bentlétem nem a következő módon zajlott volna...

        Reggel nyolckor jelentkeztünk a szívsebészeti klinikán,ahol közölték,hogy bent kell maradnom,nem megy ambulánsan...Már fordultam is ki az ajtón,de Kedves visszatartott-"ha bent kell maradni,hát bent kell maradni" jelszóval...alig két óra múlva már kaptam is ágyat egy kétágyas szobában egy irtó kedves ,nagyothalló néni mellett-tök jól elvoltunk,mármint a nénivel,kivéve,hogy állandóan elbeszéltünk egymás mellett,így egy idő után csak mosolyogtam és bólogattam:))))

        Kitöltöttem egy-két papírt,közben megkérdeztem szerencsétlen,ugyancsak kedves ápolónőt,hogy a házban melyik a legmagasabb hely...Kedves azonnal kapcsolt,így onnantól kezdve gyakorlatilag nem engedte el a kezem.Sikerült hat Frontinnal leszedálnom magam,merthogy ép ésszel nem bírtam volna ki...

        Délután három körül-miután már ájuldoztam az éhség-szomjúságtól-bevágtatott a betegszállító,betolva azt a rémséges csörömpölős kocsit,és messziről kiabált:"Óra,gyűrű,csat a hajból..."

        Ne tudjátok,milyen pillantást vetettem rá:S

        Kicsit alkudoztam,nem akartam odaadni a szemüvegem,merthogy nem látok nélküle...aztán az út a műtőig,amikor csak a plafont látod,a fényeket,a lámpákat-életem legmagányosabb és leghosszabb útja...

        Zöld lovagként bevágtatott az altatóorvos-persze,hogy nem talált vénát altatáshoz.Na,az ötödik szúrás után letéptem a vérnyomásmérőt a karomról,kirángattam a lábam a szíjból,és ordítva közöltem,hogy most pedig hazamegyek,és már szálltam volna le puci seggel a műtőasztalról:)

        Erre találtak is vénát-a bokámon.Kurvaanyáztam rendesen.

        Aztán egy  rémálom volt az egész.Arra emlékszem,hogy fájt-mindenem.A torkom a tubustól,a mellkasom a porttól,a seggem az eséstől(merthogy két napja szerencsésen beleestem a WC-be,amit most cserélnek,és akkorát puffantam,hogy a kardiológus megkérdezte,hogy"bántalmaznak-é"otthon,mik ezek a kék-zöld foltok:))a bokám a branültől,a lapockám a kényszerű fekvéstől,a csuklóm a szúrásoktól,stb.stb.stb.ja és hányingerem volt a Fentanyltól...

        Kaptam oxigént,Kedves bőgött-nem nagyon láttam még így kiborulva,édes kicsi szívem...-a telefon folyamatosan csörgött,a lányok tök aranyosak voltak(az ápolónők)mindenben segítettek volna,de én csak fájtam és fájtam és fájtam...:(

        Állítólag az első szavaim "Adjatok egy kis csokit" voltak:))Tanár úr is tök rendes volt,mindenki...de örülök,hogy ma már ma van:)))))

        Két hét múlva már úszhatok,binyiglizhetek,futhatok,szexelhetek-ezt nem kérdeztem meg,de gondolom,belefér:))

        MEGCSINÁLTAM!!!!!!!!!!!!!