• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Láthatatlan köldökzsinór

        Nem, nem mondtam igazat.

        Sok minden kavarog bennem.

        Volt egy csatánk Dokival, amiben mindketten erőteljesen sérültünk-és mindannyian elkövettünk egy "hibát".(Nézőpont kérdése...)

        Napokig vívódtam, elfogadhatom-e doktornő ajánlatát, miután Doki-a gazdasági válságra hivatkozva-20000 forinttal csökkentette a béremet.Nagyon nehezen döntöttem-de döntöttem, és ezt megmondtam Dokinak, és a doktornőnek is...

        Hétfő este-miután már mindenki teljesen biztos volt benne, hogy elmegyek-doktornő bűnbánóan hívott fel.Nem tud alkalmazni,mert a könyvelője kiszámolta, hogy nem érné meg engem felvenni,de nagyon sajnálja, és ugye megyek még hozzá helyettesíteni...

        Ugye.

        Döbbenten tettem le a telefont.Két szék közül a földre kerülök, még ez is megeshet...

        Szorongva mentem be másnap dolgozni-meg is volt az okom rá, mert Doki közölte, hogy meghirdette az állásomat...

        Pár napig nem voltam magamnál,latolgattam a lehetőségeket-nekem ugyan mindig lesz munkám, de hát Kölyök 11 éves, most kell majd legjobban fogni, és ez műszakolás mellett...(Zani tudja...)

        Nagyon bántott az is, hogy Dokinak mindegy, ki ül az asztal másik végén...pótolható vagyok...

        Miután összekapartam magam romjaimból, Kedves unszolására elmentem egy "békítő tárgyalásra"Dokival...

        Kedves született diplomáciai érzékkel, de nagyon korrektül vezetett rá mindkettőnket, hogy szükségünk van egymásra-úgy láttam, Doki is megkönnyebbül-nekem pedig eszembe jutott, jé, ennek a pasinak vannak érzései-bocs, Doki-és talán megbánthattam...

        Beszélgetés, kinek min kellene változtatnia-lényeg: maradok...

        Hogy ez jó-e, vagy rossz...

        Más.

        Hónapok óta emészt, hogy húgommal így megromlott a viszonyunk-egyetlenegyszer láttam kismamaként.Számtalanszor megbántott ezalatt az időszak alatt, az utóbbi időben ő akart békülni, azt hiszem, de nekem nem megy.

        Nem tehetek róla, illetve tehetek,de nem bírok változtatni rajta, vagyis...

        Október 11-én, délelőtt megszületett a kisbabája...egészen addig "tartottam"magam-de rossz kifejezés ez...-vagyis felkészültem rá, hogy a büdös életben nem fogom látni,amíg meg nem láttam egy közösségi portálon a kicsit...

        Leírhatatlan érzés volt.

        Potyogtak a könnyeim-a kishúgom anyuka lett...nahát,én büszke vagyok rá,és féltem, és haláli ez a KisRépa(annyira édes, vörös a haja:)))és...

        És iszonyúan bánt.

        Az bánt a legjobban, hogy ismerem magam-nem vagyok képes megbocsájtani, és ez fölemészt belülről, mar,érzem...és nem lehetek vele, nem lehettem vele, és nem tudom, miért, a bűnöm? ismeretlen.

        Eszembe jutott a pillanat, amikor Kölyök született.Édes, kicsi bogaram-súlya, ahogy a hasamra fektették mind a négy kilójával-az illat, ami egy ismeretlen világ illata,belőlem jött, bennem volt még egy pillanattal ezelőtt...és akkor, ha hiszitek,ha nem, felemelte gyenge, erőtlen kis fejét-ahogy a kiscsikók próbálkoznak talpra állni-és a szemembe nézett.

        Varázslatos volt,életem egyetlen értelmes pillanata.

        Azóta mi-bár már nem olyan szorosan-össze vagyunk kötve egy láthatatlan köldökzsinórral, ami mindenhová elkísér mindkettőnket-és mindenkit, aki anya, aki gyermek- a Föld telisde-tele van láthatatlan, elvághatatlan köldökzsinórokkal...

        Húgom élete azon a vasárnapi délelőttön megváltozott, már nem lesz soha olyan, mint azelőtt-talán már nem is emlékszik rá-

        az igazi élete most kezdődött,2009.10.11-én, 11 óra 10 perckor, amikor azt a 2 kiló 80 dekás kis csomagot a hasára fektették-

        ezért, csak ezért érdemes

        és ha nem is békülünk ki már, remélem, tudja, hogy emlékszem arra a kis, vörös hajú méregzsákra, aki volt valaha,és büszke vagyok rá,és szeretem

        az élete értelmet nyert.

        Tisztulna bár,mert megint szarul vagyok.