• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Generációk

        -Azt tudod, Ange, hogy ha nekem kisbabám lesz, én minden aprósággal fel foglak keresni?Én úgy bízom abban, amit mondasz!...

        Belenéztem a bizakodó-kedves szemekbe, és a jóérzéstől végigfutott a hátamon a hideg.

        Ez a lány-24 éves, tanár-nagyon sok apró-cseprő kérdésével keres meg akár telefonon, akár személyesen.Nemrégiben az utcánk sarkán futottunk össze, ahol boldogan elújságolta, hogy van munkája-nagy szó eza  mi régiónkban...-és megkérdezte, mi a véleményem az influenza elleni védőoltásról...Elmondtam,de hozzátettem, keresse fel Dokit, mert én csak ápolónő vagyok...

        Megbántottan nézett rám.

        -Ange, én ezen sosem gondolkodtam!Annyi mindenben segítettél már, mindig jó tanácsokkal szolgáltál-miért kételkednék a szavaidban?Igaz,hogy nem orvos vagy, de hozzád talán könnyebben fordulok minden kis bajommal,mert közelebb érezlek magamhoz, mert tudom, hogy nem küldesz el, mert...Mert mert,értesz?-mosolygott.

        Sűrűn pislogva nyeltem könnyeimet.Belegondoltam,hogy most segítek rajta, segítek neki-mint édesanya-ha kismama lesz, ha kisbabája lesz,talán-talán, ha ez a kisbaba felnő, akkor is...

        Hát ilyen érzés lehetett a falu ápolónőjének, mindenki szeretve tisztelt Jutka mamájának, aki 42 évig szolgálta az embereket...Látta ezt is babaként, azt is babaként, látta őket felnőni, szüleiket megöregedni, velük volt gondjukban, bánatukban, örömükben...mai napig mennek hozzá az emberek, egy-egy injekció erejéig, ha hétvége van, és én nem vagyok, egy-egy jó szóért,tanácsért...

        Felelősség ez, de jó felelősség, és ilyenkor-sajnos, most már egyre ritkábban-elfelejtkezem arról,hogy a munkánk sokszor csak adminisztráció-mert azzá tette ez a fantasztikus magyar egészségügy...Ha elmennék munkahelyet keresni, abban mérnének, hogy mennyire gyorsan tudok gépelni, hány BNO-kód van a fejemben, mennyire vagyok tisztában a jogszabályokkal...

        Egy-egy ilyen pillanat segít abban,hogy rájöjjek, visszaemlékezzek, miért is választottam ez a hivatást magamnak,miért is vagyok már 10 éve a szakmában,miért is kapaszkodjak erőnek erejével az érzésbe, hogy ne engedjek a kiégés úttalan útvesztőinek...

        Kárpótolt ez a lány már csak azért is, mert a húgomnak ebben a fontos életszakaszban nem segíthettem, nem voltam-lehettem mellette,és ezt semmi nem kárpótolhatja...Olyan megbántottság van bennem, olyan mély,keserű düh, hogy talán ez el sem fog múlni soha már...

        Valahol messze lesz egy kisbaba,a "családban", ami már nem család valójában, legalábbis nem az én családom, és én nem látom majd felnőni,mert-tesóm nem engedi, nem akarja...

        Tegnap megkérdeztem Anyut, hogy egyáltalán hogy veszi magának a tesóm a bátorságot, hogy egy családot szétrobbantson, hogy le tud-e ülni a családi asztal mellé tiszta lelkiismerettel, tudva, hogy én sosem fogok már ott ülni velük, és nem tudom, hogy miért...hogy miért büntet ezzel...azt mondta,nem mondott rá semit, de legalább nem kezdett el hepciáskodni, mint máskor-marha jó, szóval még ő van megsértődve...

        Apu kínlódik, én kínlódok-de másképp élni nem tudok, nem akarok.

        Tegnap találkoztam egy szívemnek még mindig nagyon kedves exemmel,és örömmel állapítottam meg, hogy a mi kis leszbikus társaságunkban mennyire kialakultak már a párok.Stabil, megbízható kapcsolatok,nevek, melyek szinte már nem léteznek külön-olyan jó érzés...

        -Tudtad, hogy Shane és Ancsa összeházasodtak?-kérdezte.

        -Láttam a képeket, de olyan hihetetlen, tényleg megtették?

        -Bizony-vigyorgott rám-Ők voltak a másodikok a városban, az első egy meleg pár volt, két fiú...-és mondta a neveket.

        Igen, így élek, élünk, csakúgy, mint a többségi társadalomban élő társaink, és vágyunk arra, hogy elismerjenek,hogy szorosabbra fűzhessük a szerelmünket-Shane és párja pl.(milyen szomorú)azon kívül,hogy lassan 5.éve rendületlenül rajonganak egymásért, azért is "házasodtak"össze,mert Shane-t novemberben komoly problémával műtik, és a párja attól tart, hogy nem adnak ki neki felvilágosítást, mivel nem családtag-idáig...

        Édes kicsi cicánk kiesett a másodikról, és nagyon fáj a lába-megijedtünk, de hála Istennek,nem tört el semmije-úgyhogy most őt ápolgatjuk,szinte még pisilni is ölben visszük, lehet ez mulatságos némélyek számára, de aki látott már állatot szenvedni...

        Jövő héten egészségdélután, továbbképzés, országos,hát, Doki nem enged unatkozni...