• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Újraélesztés

        Undok,nyúlós lé fröccsent mezítelen lábszárára.Nem nézett oda, mérges-lustán rúgta odébb a felmosóvödröt.Nagyot sóhajtva ment be a szobába,arra is alig volt ereje,hogy végignyúljon az ágyon.

        Feje felett mindenféle alakú felhők tették komótosan a dolgukat:vonultak az égen, kilátásban sem volt a lehetőség,hogy valaki-a Jóisten?...-esőt facsarjon hófehér habtestükből.Harminchét fok már napok óta...kiveszi az erőt az emberből,gondolta.Lehunyta a szemét,túlméretezett macskaként nyújtózott a lepedőn, amiből enyhe öblítőillat áradt.

        Olyan...olyan...kereste a szavakat álmos elméjében.Olyan semmilyen minden.Minden rendben van, de valahogy mégsem elég...hiányzik az...adrenalin?Nem tudja.Persze,összetehetné a két kezét.Van állása-mindjárt három is,grrrr-egészséges,van párja.Ennyi elég kell legyen a boldogsághoz.Boldogság?Mi az?És tulajdonképpen miért élünk?Ezek a gondolatok elég sűrűn megfogalmazódtak a fejében mostanában.Élete most ért a csúcsra, innen már csak lefelé visz az út.El kell ezt fogadnia?...

        Mindegy,mennie kell dolgozni.A fenébe.Nadrág föl, mosógép ki, macska be,ajtó zár,kulcs a kézbe.Ennyi.

        Rosszkedvűen ballagott álomszép városkája főterén.Olyan a tér nyáron, mint egy középkori vásártér.Macskakövek,ódon szökőkút,árusok mindenfelé,hatalmas,szivárványszín nyalókákat,perecet,kenyérlángost,medvecukrot árulva.Épp csak nem kiabálnak mellé, portékájukat népszerűsítve.A gondolattól jobb kedve lett kicsit, azon vette észre magát,hogy fantáziája meglódul.

        Az egyik szökőkút előtt tömörülést vett észre.Idős ember hevert élettelenül a földön,szép ősz feje ide-oda rázkódott,mellkasán erős férfikezek dobogtak ütemesen.Kitisztult a kép.Kirajzolódott egy idősebb,zokogó nő alakja,rendőrök, kicsit arrébb egy mentőautó.

        Újraélesztés.

        Megrettenve állt meg kissé távolabb.A szíve vágtázott,mint vegy megbokrosodott ló.Látott már ugyan kedvenc sorozatában újraélesztést,töltés százra, ha nem sikerül, kétszázzal üssük ki-de ez mégsem olyan volt.Tudta, hogy nem illik bámészkodnia,de képtelen volt arrébb menni,egyszerűen képtelen.Körülötte csak gyűltek az emberek-senki nem tudott elmenni a látvány mellett.

        -Remélem, sikerül-szólalt meg füle mellett egy bámész pincérsrác mutáló hangon, kezében Coca-Colás üveg,tálcán.Pelyhes álla volt, nagy kamasz,gondolta szeretettel, hisz ez még gyerek...Őszinte aggódás csendült a fiú hangjából.

        Idős házaspár kapaszkodott egymásba görcsösen két lépéssel előtte.Egymásra néztek-nem kellett szólniuk, egy élet szerelme, aggódása látszott tekintetükben...

        A mentősök rendíthetetlenül dolgoztak tovább, a sofőr egyikőjük dzsekijét terítette az orvos feje fölé, mert a rekkenő-vakító napfénytől nem látta a vénát, ahova szúrni akart.Délelőtt tizenegy óra volt, a templom régimódi órája komótosan ütötte az egészeket.Igen,ez elhivatottság,gondolta.Télen-nyáron,hóban-fagyban,sokszor méltatlan körülmények között,méltatlanul kevés pénzért...

        Az idős ember továbbra sem mutatott életjeleket.Egyre többen álltak meg szótlanul,nem kíváncsiságból,csak egyfajta szolidaritásból, ezt mindenki érezte.

        Izzadt kezét tördelte öntudatlanul.Tulajdonképpen...mindene megvan.Egy üveg bor a spájzban,annyi pénz,hogy megéljen.Könyvek.Kedvese sokszor megöleli,hogy hiányozna, ha nem érnének hozzá-olyan fontos az érintés...Ő tud adni?Át kell gondolnia.Kicsit lehetne kedvesebb...sokszor épít falakat maga köré, pusztán dacból,néha védekezésből...De él.Él.Él.

        Ostobán kalimpáló szívére szorította jobb kezét.Egy ima a bácsiért,aki még mindig nem mutat életjeleket.

        Menni kell, mindig, mindig menni.

        Szaporázta lépteit, a templom méltóságteljesen magasodott fölé-hirtelen minden kitágult,úgy érezte, elérné a Napot, ha akarná.Harmincnégy év, az nem kor.Dehogy hagyja az álmait!

        Milyen szép a városa!...Otthon várják, igen, várják,szeretik.Zsebében madárlátta mentolos cukrot talált,azt ropogtatta.Kicsit még sajgott a szíve az ismeretlen bácsiért.Reméli,hogy minden rendben lesz.A mentősök mindent elkövettek érte.

        Fél tizenkettő,atyaég,még elkésik a végén.

        Bolondos-nagyot lépett,majdhogynem ugrott, úgy sietett.Jövök, világ, gondolta, aztán eltűnt egy templom melletti kis utcában.