• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Iskolakezdés

        Napok óta érzem, hogy a levegőben van az ősz.

        Minden évben, amióta nem "járok iskolába",minden szeptember a csöndes és kicsit keserű elmélkedésé:hanyadik év is ez,amit nem az iskolapadban töltök?...Eltekintve a félig elkezdett-be-nem-fejezett főiskoláktól,a tizedik...

        Amíg suliba jártam, legalább volt mire várnom:szünetekre:)viccen kívül:az életemnek rendje volt.

        Fölébredek, a mosdó szélén Hófehérke fogkrém, fogkefe.Kakaó,anyu uzsonnát csomagol...molnármóni vár,együtt megyünk iskolába, a másik Ildivel hazafelé dianás cukorkát veszek,gyakran csak egyet,mert többre nincs pénzünk, és megfelezzük:édeskés lé folyik a számba azonnal, ahogy kettéharapom, páros napokon Ildié a töltelék, páratlan napokon az enyém:)

        Anyu, vegyél diafilmet...Nyaralni nem sokszor jutok el,egyszer a Balatonhoz, a hőn áhított Miki egeres pólóruhát az utolsó nap mégis megkapom,a magyar tenger szép, jellegzetes illata van, szabadság, amit már soha nem fogok úgy érezni, mint tizenegy éves koromban.

        (Kétszer tábor:egyszer olvasótábor a hegyekben, hatalmas kastélyban lakunk,velem szemben egy hetedikes lány zuhanyzik,gyönyörű a teste, lopva azért oda-odapillantgatok-ötödikes vagyok, tizenegy éves...Tenisztábor, apu visz el valahová a Dunántúlra,kocsival,a hajam tüsi, egy lánnyal szemezek, amikor ebédelni megyünk, azonnal ki is közösítenek a többiek, valami játékból kihagynak-nem érdekel, kiszemeltem szemében érdeklődés,ez mindennél többet ér.Utolsó nap azért bőgök, összeszorított foggal,csúfolnak, egy fiú szoknyát vesz fel, úgy jön le a teniszpályára,mindenki kap valami kis búcsúajándékot, én nem, de nem érdekel.)

        Mióta felnőtt vagyok, nem tudom, van-e mire várnom.Néha úgy érzem,az egész életem vakáció:nem kell tanulnom,magam ura vagyok,evickélek hétköznapokon át:Isten hozott,ez a való világ...

        Néha még mindig várom: apu fölcsengessen, mi tesómmal leviharzunk,ülünk hátul az autóban,lökdösődve,tesómon rakott szoknya, galléros fehér felső,száját komolyan összeszorítja,utánozhatatlanul durcás, a szeplői répavörösen virítanak.Karját keresztbe teszi,duzzog,folyton duzzog...

        (Egyszer láttam húgomat kismamaként, a Tescoban a babaruhák között kóválygok céltalanul,néha fölemelkedik a kezem, ezt is megvenném, azt is, amazt is,milyen jó lenne, ha...de nem teszem:anyuval üzente, ő most annyira boldog, hogy nem akarja, hogy megzavarjam ezt az áldott állapotot a létezésemmel, hát lapítok...időközben egyre távolabb kerülünk egymástól, én érzem, és már nem is harcolok ellene, hogy másképp legyen...megkaptam a büntetésem, azt nem tudom,miért,ám legyen így.)

        Ha felnő az ember, mi élteti?...Kölyök, gyere haza, itthon van a helyed, mellettem, és nem holmi piarista bentlakásos iskolában, ahogy apu mondta tegnap, meddig fog még bántani, meddig hiszi még azt, hogy a gyerek értelmi-érzelmi fejlődése kárt szenved, ha két nő neveli?!...

        Szakadék szélén ingok ismét, kevés hiányzik,hogy beleszédüljek-