• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Infarktus

        Basszus,azt hiszem, ma talán megmentettem egy ember életét.:)

        Hogy ápolónő vagyok, tíz éve dolgozok, ilyesmi?...Ez igaz, de sosem választottam olyan területet, ahol közvetlenül emberéletek forognának kockán.Egyrészt mert más érdekel-dolgoztam pszichiátrián,hospice-ban,ápoltam háznál haldoklókat,tehát valahogy mindig az emberi lélek felé kanyarodott az utam-másrészt mert azt hiszem, nem lennék jó intenzíves ápoló...:(

        Laci elfehéredve üldögélt a váróteremben ma reggel kilenc körül.Alig akart bejönni-páran lézengtek odakint, akit tudtam, "lerendeztem",gyógyszert váltók,ilyesmi-mégsem akart a többiek elé tolakodni...Ismerem, nagyon rendes gyerek, alig 39 éves, teheneket tart,pár éve gerincsérvét összeszorított foggal tűrte, míg a műtőasztalra nem került...sovány, barna srác, agyonhajszolt-átlátszóan kék szem...mintha mindig keresne valakit...

        -Mi baj van?...Nem nézel ki valami jól...-mondtam szórakozottan, miközben feltettem vékony, de izmos karjára a vérnyomásmérő mandzsettáját.Doki helyettesített a társkörzetünkben,arra gondoltam, mikor fogok ma hazakeveredni...

        -Tegnap délután óta szúr a szívem...és fáj a hátam...-zihálta a srác, elfehéredő szájjal.Kicsit éberebben néztem rá.A vérnyomásmérő 100/60-at mutatott, 127-es pulzussal.Ez nem jó, alacsony vérnyomás,magas frekvencia...

        -A bal karodba sugárzik ki a fájdalom?

        -Igen, és nem szűnik...

        -Talán lehet, hogy a nyaki sérveid újultak ki,nem?-kérdeztem reménykedve.Laci arcára kiült a fájdalom.

        -De ez valahogy nem olyan...-nyögte halkan.

        Óvatosan vezettem az ágyhoz,közben semleges dolgokról csevegtem,nehogy meglássa rajtam, mennyire megijedtem.Harmadjára sikerült csak az EKG-t normálisan lehúznom.(Előtte megnéztem a leleteit, még mindig abban reménykedve,hogy a nyaki sérve sugárzik ki a karjába.Egyetlenegy kardiológiai leletet nem találtam-hátha...)

        Miután Nitromint spray-t adtam a nyelve alá,végre felhívtam Dokit.Ugyanazokat az utasításokat adta, amikre magamtól is rájöttem,de nem mertem mondani neki, hogy én már fújtam a nyelve alá-igazából még mindig nem tudom, meddig terjed a hatásköröm-Doki eléggé"beigazított"annak idején...ami jó is, meg nem is.

        Ugyan már, erős, 39 éves férfiember...mit vehetett ennyire a szívére?...Sokszor láttam őket a feleségével,csinos,vörös hajú nő, két gyerek.Nem nagyon lehettek gondjaik.

        Mindenesetre ügyeltem rá, hogy ne nagyon mozogjon, a gyanú pedig egyre erősebb lett bennem, ahogy a nitrát hatására időlegesen szűntek a fájdalmai,de azután visszajöttek.Hamuszürke arc, verejtékes homlok,fehér ajkak...a pulzusa lassabb lett, a vérnyomása emelkedett,ez talán jó.Szaggatottan lélegezve elmondta,mennyit dolgozik-valamiért rájöttem, hogy ez egy halál boldogtalan ember.

        Még két puff Nitro-valahonnan beugrott, hogy lehet ismételni, de egy idő után felesleges-aztán, ahogy az asztalt megkerülve ráesett a pillantásom az EKG-csíkra,beugrott, hogy ennek nem így kell kinéznie.Beugrott egy kép valamelyik könyvünkből a normál és az infarktusos EKG-ról.Talán még azt is meg tudnám mondani,hogy melyik elvezetésben, melyik szakaszon nem stimmel.

        Na ne!...lassan a készenléti táskához mentem, megnéztem, van-e benne infúziós szerelék, újraélesztéshez cuccok.Laci egyre gyanakvóbban figyelt.

        -Te értesz az EKG-hoz, mi van rajta?...

        -Te Laci, esküszöm, hogy nem tudom, de mindjárt itt lesz doktor úr, már úton van.Hidd el, jó kezekben vagy.Oldódik a fájdalom,ugye?...Ne mozogj,pihenj,jó?...

        Doki hamarosan beviharzott.Az asztalon heverő EKG-csíkra nézve megváltozott a hangja némileg, de ezt csak én érzékeltem.

        -Hívj egy mentőt azonnali szállításra, jó?

        -Angina jó lesz kódnak?-kérdeztem, mint annyiszor, de már tudtam, AMI  ez hamisítatlanul.

        A mentő negyedórán belül kijött-kezdődő infarktus, az ST szakaszon eleváció VII-ben-fogalmazták meg azt, amit én nem tudhattam.Infúzió, morfin,közben hívtam a feleségét vagy háromszor,itt ért talán a legnagyobb meglepetés, mert Laci felesége egyrészt nem nagyon akart nekem hinni,másrészt épp el nem küldött a fenébe...

        Végig az járt az eszemben,hogy egyrészt nem tettem eleget ezért az emberért, másrészt,hogy Doki le fog tolni,mert nem hívtam hamarabb, mert nem kötöttem be neki infúziót, mert, mert, mert...mi lenne, ha pitvarfibrillálna,úgysem hagynám itt meghalni,zakatolt az agyam.Miért nem fogtam meg a kezét?...azt hiszem, még mindig,mindig félek a haláltól...Laci szeme szinte kapaszkodott belém.Megsimogattam.

        -Nyugi, hívom a feleséged!...-súgtam neki, miközben elvitték.Istenem, én rohannék a kórházba, ha valami történne a párommal,akármilyen viszonyban is vagyunk, lennénk pillanatnyilag...

        Lassan nyugodtunk meg.Doki megdicsért, ami tőle szokatlan,jólesett, de még mindig azon járt az eszem, mit csinálhattam volna másképp?...Bemegyek a kórházba holnap, és megfogom a kezét,nem mentegetem magam, Laci, de én féltem,hogy meghalsz,én gyáva vagyok, még mindig...és láttam a szemedben a fájdalmat...Felszabadult érzés töltött el mámorító jókedvvel.Hát ilyen VALÓBAN segíteni...tényleg segítettem?...mi lett volna, ha hagyom elmenni,ha nem hívom be, nem fektetem szigorúan, nem húzok EKG-t...de mit tudtam volna MÉG segíteni?...

        Olyan, de olyan kevés vagyok...Napok óta gondolkozom,mit tegyek,mit tegyek kockára azért,hogy többet tudjak-azt hiszem, itt a mindent vagy semmit ideje...

        Meglátjuk.