• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Négyszázhúsz

        (nem, nem fogom káromolni az istent, egy barna hajú lány kedvéért,akinek megfogadtam, hogy...)


        -A rohadt kurva életbe!...


        Verejtékező homlokkal tolom olcsó biciklimet félúton a város és tanya között, aminek épp az imént esett le nyikorgó-olajos lánca, negyven fok van,Kati mama épp az imént tolt le, mert késtem tíz percet,nem hibáztatom, Kati mama cukorbeteg, ha nem eszik, rosszul lesz...(Kati mama,melyik állásomat adjam fel?De így a szavahihetőséged lesz oda, kislányom.Kati mama, szavahihetőség kontra villanyszámla...megérti vajon?)

        Talán.


        -Azé'nem kéne hajigálni azt a biciklit.-mordul mögöttem egy mogorva hang.
        Hátranézek, egyik betegünk az, olcsó-viseltes ruháján rozsdás foltokat hagyott a fizikai munka meg az idő, vöröses-ősz haj,vizenyős kék szemek, nemrég fedeztük fel egész szájüregét kitöltő rosszindulatú daganatát...Napi két doboz cigaretta negyven éven keresztül-megtette a hatását-amikor hozzánk került, már a fejét alig bírta tartani...
        Borostás arcán ott a Jel...a jel, ami pár hónapra megbélyegzi a világ felé, de a szívében örökre...
        Nyíltan ellenséges tekintet méreget, városi nő, aki fitnesszizéből járkál biciklivel, a doktor mellett aszi...vagy mi a nyavalya.A doki küldte el a városra, ahol aztán megműtötték, kivágták ezt a rákfenét a szájából, most meg sugarakkal bombázzák, ami neki úgy de úgy fáj,mint ez a nyamvadt élete...

        Élet?


        A bicikli mellé guggol,azonnal felfordítja.
        -Két szem megpattant, ezzel nem megy egyhamar tovább.-mondja halálos nyugalommal,kimérten.
        -Mi a fenét csináljak, kilencre be kell...-gyöngyözik a homlokom, mindjárt sírok.Mellettünk húz el a busz, kíváncsi tekintetek kereszttüzében állunk mindketten-milyen szépek a pipacsok, villan belém elvágyódón hirtelen.

        Leguggolok a férfi mellé, tekintetünk egymásba kapcsolódik.
        -Hazaviszem, ott lakok azon a tanyán, ide látszik.Vagy attól fél, hogy ellopom a biciklijét?!...
        -Én nem...-nyökögöm tehetetlenül.
        -Aha-húzza félre gúnyosan a száját a férfi.
        Nehézkesen fölfordítja a biciklit, kicsi, olcsó, napsárga biciklimet, amivel annyi utat bejártam már.
        -Amúgy hogy van?...-kérdem gyorsan.-Vannak fájdalmai?...-tekintetem váratlanul a férfi kétkerekűjére esik,amit egy bokor tövébe döntött azon hirtelen,hogy tudjon nekem segíteni.Kopott, ócska Csepel...-De...miért jár biciklivel, hiszen maga sugarat kap, és...
        A férfira nézek, és elszégyellem magam.
        De hisz nincs pénze bérletre...
        -Akkor eltolom a rendelőig.-mondja,száját alig mozdítva, látom, nehezére esik a beszéd.


        Egymással szemben állunk,majdnem egymagasak vagyunk.
        -Miért nem szedi a Contramalt?-kérdem csendesen.
        -Ide figyeljen, négyszázhúsz forint egy doboz, miből adok enni a kölykeimnek, ha...


        Kikapom a kezéből a biciklit.
        -Tolja be a rendelőbe, viszek hozzá kulcsot, anélkül nem megy.-ül fel nehézkesen ócska járgányára a férfi.-Fél óra és ott leszek.

        Doktornő késik, már negyed is elmúlt, amikor beviharzik a rendelőbe.
        -Minden rendben, boldogultál?-kérdi mosolyogva.-Képzeld, láttunk egy balesetet,és...ó, de kedves vagy, diós kifli és kávé...
        -Gondoltam,hogy éhes leszel...-mondom.
        -Kezdhetünk, kolleganő?...-villan rám élénk szeme.
        -Igen, csak egy pillanat...


        A férfi a rendelő előtt térdelve, egy távolabbi sarokban a biciklimet javítja.Tar homlokán verejtékcseppek, magasan jár a nap.
        Lapos dobozt csúsztatok a zsebébe.
        -Szedje háromszor naponta, ha szükséges, de ha megvannak a fájdalmai, lehet, hogy tapasz kell...
        -Én most nem tudok...
        -Megoldom.-tápászkodok fel, odabenn már gyülekeznek a betegek, türelmetlenek.


        Nem néz rám.


        -Van még beteg,kolleganő? Mert akkor én mennék tovább a helyemre...-áll fel doktornő, hátratolva székét.-Igaz is, hol a biciklid?...
        -Úristen, kint javította az egyik betegünk...remélem, megvan még-mondom szórakozottan.-Kikísérlek, megnézem...


        A Nap már lejjebb járja diadalittas körívét.
        A sarokban, ahol hagyta, ott pompázik kicsi biciklim,lánca visszatéve, a villogó rajta puha ronggyal megtiszítva.A betegünk már messze jár.

         

        ó,ti villamoson álldogáló, életet-oly-nagyon ismerő, fekete hajú, világfájdalmas tinédzserek borszagú lehelettel!
        Ó, ti lustán gördülő Mercikben üldögélő,fukszoktól nehéz kezű,Dolce&Gabbana napszemüvegben pompázó, illatos cigarettát szívó, melírozott hajú üzletasszonyok!
        Ó,ti hűvös irodákban üldögélő, nem-létező-világról-vitatkozó,titokban asztal alatt más feleségének lábát megkívánó, virtuális világot építő,komoly férfiak!


        Ó, ha tudnátok...

        Soha nem fogjátok.