• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Arcod izzadt tenyeremben

        Nesztelen éjszakai sötét-idegenek az árnyak, minden mozdulatunkra jajdul az egyszemélyes ágy...Az ablak előtt eperfa táncol különös mozdulatokat a falra-kedvesemmel szorosan összebújunk nagymamája ódon ágyában, Kismajom a szomszéd szobában,egy kihúzható fotelben...

        Kósza álmomból halk hüppögés riaszt fel-odaátról jön. Szemérmes, már-már férfias sírás-azonnal bújok ki Hercegnőm meleg öleléséből, és rohanok a másikhoz, akiért a világot is...

        -Mi baj van? -suttogom riadtan.Kölyök arca belesimul a tenyerembe, csatakos a könnyeitől.

        -Pisilnem kell, de olyan sötét van, és már nem bírom...-hadarja szégyellősen...Megértem-idegen hely, és valóban vaksötét van.

        Átölelem riadt kis gyerektestét, kikísérem a fürdőszobába.Bukdácsolunk,néha egy-egy kölyökmacska kerül a talpunk alá-kis utunk meglehetősen kalandos lesz így...

        Visszamegyünk, betakargatom. Átkarolja a nyakam

        -Köszönöm, anya, hogy kikísértél...

        -Ne viccelj, kicsim, ez egy anyuka dolga- mondom mosolyogva a sötétben, de egy pillanatra összeszorul a szívem a boldogságtól.

        Kölyök már szuszog, visszabújok Hercegnőm mellé-egy kézszorítás, tudom, hogy hallotta...Még egy jó ideig bámulok a vaksötétbe.

        Eszembe jut, amikor kicsikém hosszas utazás után megérkezett erre a világra.Apró teste síkos volt, szinte még érződött rajta az idegen világ illata, ahonnan jött. A hasamra fektették-felemelte reszketeg fejét, és egyenesen a szemembe nézett...ismerlek, mondta ez a tekintet...

        Engem választottál, igen-válaszoltam a szememmel fáradtan, de azt az érzést soha előtte, se utána...

        Boldogság, kételyek, hogy tudom-e vállalni, apu tekintete, amikor huszonév után megmondtam neki, hogy hogyan érzek a lányok iránt(Kölyköt add nekünk, ha nem tudod felnevelni!-ütött a szemével...)átvirrasztott éjszakák, harcok, nélkülözések...szégyenszemre hatalmas vívódás volt számomra, amikor elkapott a meleg világ, és nem tudtam, hova tartozom, tartozom-e egyáltalán-hogy Kölyök velem maradjon-e...

        Csak ezek a pillanatok kárpótolnak, csak ilyenkor tudom, mit érek,-ez az Élet, az életem...

        Kölyök és Hercegnő, Hercegnő és Kölyök-az egyiknek ilyen anya jutott, a másiknak semmilyen...Micsoda gyötrő fájdalom és mégis...

        Arcod izzadt tenyeremben, arcom izzadt tenyeredben, s már nem számít, hogy húsz évvel ezelőtt, hogy én vagy te...

        Egyek vagyunk.