• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Áldás vagy átok(Ági barátomnak)

        Csatakos nyári délután, forró testek kipárolgása buszon, utcán, reménykedve lesünk Esőbontó Anyánkra, az égre...

        Ági barátnőmmel egy templom előtt botlunk egymásba-szemébe nézek, és tudom, baj van...Befordulunk a boltíves, hatalmas kapun- újra gyermeknek érzem magam, ahogy a hűvös, cirádás kilincs kicsúszik izzadt kezemből...

        Odabent közönyös szentek követik minden lépésünket,gyémánt-feszes szemükben évszázados titkok sejlenek fel- miféle bűnök tudói lehetnek vajon?...

        Ági tenyerébe temeti arcát, izzadt fürtjei kedvesen gyűrűznek kerek arca körül.

        -Mi baj van?-.kérdem suttogva.

        -Te, Ange! Ez a Jóisten leszállhatna végre a trónjáról!Hé, hallod! Gyere, igyál velünk egy sört, üljünk be valahová!...Legyen szíved, dobogjon, mint nekünk, hasadjon meg!

        -Megőrültél?-sziszegem dühösen- Mégiscsak egy templomban vagyunk!

        -Szarom le...-buknak belőle darabos-csüggedten a szavak-Tudod, miért imádkozom?Hogy ne legyek leszbikus...Én ebbe beleőrülök...nem tudom senkinek elmondani rajtad kívül...egy posvány az életem...Anyám csak csodálkozik, hogy nem viszek fel fiúkat...Bűnösnek érzem magam, értsd meg!Hova forduljak, mit tegyek, ha a Jóisten sem hallgat meg? Ebben a nyamvadt meleg világban a csajok úgy cserélik a párjukat, mint jó esetben a bugyijukat...

        Végre elmosolyodik, mosolya körbefon.

        -Milyen jó neked...stabil kapcsolatban élsz...

        -Azt tudod, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell...-válaszolom-Nekünk is voltak hullámvölgyeink, mint minden párnak...Mindig lesz jobb, szebb,vékonyabb, nagyobb mellű vagy épp fiúsabb...De mindig érezned, éreztetned kell, hogy különleges vagy, megismételhetetlen, egyedi...-fogom át ujjait- Hinned kell, hogy eljön a nagy Ő-a szőke dyke fehér lovon...és hidd el, ha valaki, a Jóisten már rég megbocsájtott neked. Bocsáss meg te is magadnak,ez a legfontosabb...

        Halkan nevetünk- a szobrok mintha megenyhülnének, csillámporos-röpke mosoly fut át ajkukon.

        -Majd egyszer elmondom, mi mindenen mentünk át, jó?-húzom fel a padról.-Menjünk.

        Nyikorogva nyílik a templom kapuja, odakint fejest ugrunk a világ nyüzsgésébe.Megállunk egymással szemben.

        -Én mindig itt leszek-hazudom nagyot nyelve-számíthatsz rám, akármi van!

        -Az jó lesz-hazudja ő is, miközben nem néz a szemembe- de én is itt leszek, ne felejtsd...

        Könnyedén megfordul, és eltűnik az utca forgatagában. Hátranézek, a templom tekintélyesen magasodik felém. Tudom, hogy nem mondtam neki igazat, és tudom, hogy min ment keresztül, de nem segíthetek neki...ezt a harcot mindenkinek magának kell megharcolnia. Én majdnem belehaltam...remélem, ő szerencsésebb lesz...

        (Ági hónapokra eltűnik, belebonyolódik egy szerencsétlen kapcsolatba, aztán egy győri lányért dobog a szíve-alig 300 km...Remélem, boldog vagy. Csak ne hidd, hogy elfelejtettelek...Carpe Diem-tanultuk egymástól hónapokon keresztül...és nincs happy end...)