• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Táncoltak(Kedvesemnek, megismerkedésünk emlékére)

        Táncoltak.
        A Lány belenézett a másik szemébe, mely szelíd volt, és titkokkal sejtelmes, mégis zengő, mint egy középkori örömünnep.
        Nem régóta ismerte. Amikor először eléperdült abban a zűrös kis kocsmában, még nem sejtette, hogy az élete örökre megváltozik. A másik - az ő Kedvese - bohókás volt, komolytalan, nem olyan, akinek álmaiban képzelte.
        Leült a Lánnyal szemben, és vigyorogva közölte, hogy nemsokára szerelmes lesz belé, és ne is próbáljon tiltakozni.A Lány bosszúsan utasította vissza, kicsit pökhendinek tartotta ezt a fura idegent. Kapcsolatban volt éppen, egy megalázó, semmilyen, ostoba kapcsolatban, ám görcsösen ragaszkodott hozzá, mint valami mágikus talizmánhoz, amit, bár sejtette, hogy csak rosszat hoz rá, mégis izzadó markában tartott.
        Táncoltak.
        Az Idő úszott.
        Lassan, méltóságteljesen hömpölygött, óarany színűn, lustán, mint a folyó. Körbefonta őket, beterítette zajtalan hullámaival. Biztonságot adott, állandóságot, mégis tovasodorta mindkettőjüket valami parttalan, kimondhatatlan boldogságba.nem kapaszkodtak belé, mégis megajándékozta őket titokzatos hatalmával, melynek neve előttük is kimondhatatlan volt.
        Eltelt a nyár, az ősz nesztelenül, udvariasan köszöntött rájuk, megtörölte sáros lábát a lábtörlőn, és betelepedett életükbe pár hónapra.
        A Lány azon vette észre magát, hogy egyre többet gondol a fura idegenre, aki úgy bosszantotta, és mégis megnevetette.Az érzés erőszakosan magával ragadta, nem volt megállás.
        Táncoltak.
        Nem tudta, mióta fonódik össze a testük, nem tudta, mióta ismeri Kedvesét, úgy tűnt abban a pillanatban, mindig is együtt voltak.
        Együtt voltak már a középkorban is, amikor még csak lopva pillanthatott rá, hiszen bűnösnek, boszorkánynak kiáltották volna ki. Csak röpke percek maradtak nekik, egy mező közepén, koszorút illesztve egymás hajába.
        Együtt voltak a második világháborúban, ahol azért hurcolták el mindkettőjüket, mert ki mertek egymásért állni, szerelmükért, mely, bár másnak tartották, mégis ugyanolyan szent volt, mindent fölemésztő és gyönyörűséges.
        Együtt voltak időnek elejétől.
        A Lány hatalmasnak érezte magát, sérthetetlennek.Csak nézte szerelme mandulavágású barna szemét, hosszú, seprős szempilláját, pisze orrát, száját. Öntudatlanul felemelte kezét, és megsimogatta Kedvese haját, mely kósza zuhatagban ömlött vállára.
        Táncoltak.
        Tudta, hogy ezért a szerelemért mindent vállalni fog. Szülei kitagadták, nem érdekelte. Nem érezte bűnösnek magát. Csak szeretett, és viszontszerették.
        Bár minden ilyen egyszerű lenne.
        Ahogy belenézett Kedvese szemébe, hirtelen minden eltűnt. Már nem a kis klubban voltak.A tengerparton ölelték egymást, a Holdon, szélfútta dűnék között, a sivatagban.Szeretkeztek, és bár sohasem lehettek teljesen egymáséi, testük minden rezdülése a másikéra csendült.
        Táncoltak.
        Mindketten tudták, ahogy abbamarad ez a gyönyörű, lassú szám, minden meg fog változni, de nem érdekelte őket. Tudták, hogy sokat fognak veszekedni, hogy életük néha harcmező lesz, ahol áldozatokat kell majd hozni, vagy fehér zászlóval előbújni a lövészárokból.
        Ám ez a perc mindent megért. Tudták, hogy egymáshoz tartoznak, bármi történjék is.Szerették egymást, néha kínlódva, néha ujjongva, de ezen semmi nem változtathatott.
        A szám véget ért. Egy barátjuk lépett el mellettük, és megértőn mosolygott rájuk.
        - Szépek vagytok, lányok- súgta oda, majd ment, hogy megkeresse párját, egy magas, vékony fiút, hogy együtt lépjenek ki az udvarra.A két nő egymásra mosolygott. Mosolyuk időtlen volt, mindent betöltő.
        Egymást átölelve ballagtak ki a bár elé.
        A Hold közönyösen nézte őket, rideg udvara volt.
        Kemény lesz a tél, gondolták mindketten.
        Egymásba kulcsolták a kezüket, és elindultak a kijárat felé, hogy megkeressék álmaikat, melyek csillámporosak voltak, törékenyek, néha ostobák, de, úgy érezték, elérhetők...