• Hajnal Leszbosz szigetén
        Angeleyes blogja

        Nem,ez nem a pokol

        nem,ez nem a pokol

        mondta Isten, miután

        elolvasta  a gyerekektől kapott rengeteg

        levelet-a gyerekek szeretnek apró cetlikre irkálni,meg

        ilyen-olyan füzetekbe,ha van rá lehetőségük-

        Kedves Isten!kezdődött minden levél

        Isten elmosolyodott, szerette,hogy mindannyian kedvesnek gondolták-szinte látta a maszatos,apró kezeket,amik

        tintától foltosak-

        a cicám meghalt,nem tudnád visszahozni?meg aztán jó lenne, ha a testvérkémet visszavinnéd a kórházba,olyan

        kicsi és állandóan csak ordít, nem lehet vele játszani

        azután félretolta a stócot,mert tudta,hogy a gyerekek a lelkükben türelmesek, és hittel telve várják a választ, amit

        mindig meg is kapnak Tőle

        mert kérj és megadatik néktek-és ez így van.

        azután kibontotta a leveleket, amiket

        azoktól kapott, akik szívéből a hit már rég

        kiüresedett

        kifordított kockakövön üldögélő,repedezett kezeket látott

        éhségtől düledező,rongyos szívű alkoholista férfiakat, akik hajdan

        asszonyverő-híres-kocsmában üldögélő-pajtások voltak,mára már csak

        egy halom

        csont és izom és bőr és vér

        keveredve valamivel, amit valaha úgy hívtak:ember

        átlyukasztott agyvelő-mázolmánytól foltos falakat látott

        bombákat robbanni bevásárlóközpontokban

        ahol

        az asszonyok Pradát viseltek(még az ördög is, szerette ezt a márkát)

        sikoltozó-verejtékszagú-roncsolódott-bőr-foszlány-emberi-maradványokat-tátongó sebeket

        tizenhárom éves apákat látott tizenöt éves lánykákba magvat üríteni amiből emberkezdemény lett,mert senki nem mondta nekik

        hogy ez áldás és átok is egyben

        mert senki nem fogta kezüket,amikor el kellett volna magyarázni nekik

        a létezés örömeit-mikénjét-miértjét

        csak hát kezdődött

         a tv-ben a Mónika-show

         és amúgy is főzni kellett meg fölvenni a családi pótlékot mikor lett volna idő

        és lehetőség

        tíz éves hamvas bőrű,szűz lánykákat látott utcákon sétálni árulni zsenge önnön-magukat rákényszerítve férfiak által

        ó, a fájdalom

        talán az volt a legkevesebb

        félrefordították fejüket, hajzuhataguk takaróként borult édes bőrükre

        s

        lepedőre csorrant szűz vérük

        talán nem ez fájt

        ott lenn

        csak talán a szívük vagy ami egykor a helyén volt-bú-tupp-bú-tupp-bú-tupp

        ültek egykor ők is a Hold felé

        fordítva

        arcukat várva hogy eljöjjön a Királyfi

        de nem jött.

        Maradt a fájdalom-ott lent-a lepedőre dobott pénz

        megvető tekintet

        -legközelebb könnyebb lesz-talán.

        látott még éhségtől marokba szorult töppedt gyomrokat vágyódó szemeket pékségek kirakatai előtt

        látta  a nyomornegyedeket mik újra feltámadtak mint egykoron Jézus

        de

        Isten

        kihez fordulhatott volna segítségért?Hisz

        ő volt az Isten.

        Így hát tenyerébe temette arcát

        sírni kezdett

        Láttátok már?

        Én ma láttam zokogni az Istent.

        valamit tenni kellene végre-fújta ki az orrát,és kért egy csésze

        teát, cukorral-édesszájú volt

        így hát tetetett bele négy kanállal.

        Majd lemegyek.

        majd...

        várunk türelmesen.

        addig úgy döntöttem

        hogy repülni fogok egy kedves

        barátommal

        felcsatolom viaszszárnyaimat közel a Naphoz

        Félúton tán találkozunk-mi meg az Isten.

        mert innen már csak lefelé visz az út...

        nem, ez nem a pokol

        de eljön hamarosan talán,és én

        várni fogom.

        Menny vagy pokol?

        hisz oly mindegy.