• Hát kitépem a hajamat!
        Anka blogja

        Kedves Zsó!

        Pár napja már olvastalak, akkor nem volt időm írni vagy gondolkodni, most elolvastam megint. Engedd meg, hogy itt válaszoljak. Elvégre, rossz szokásaim egyikeként megint magamat elemezgetem.

        Tudod, az, hogy "mindenem megvan", aminek a megtartására törekszem, nálam sem a rózsadombi házat és a BMW-t jelenti. Az én mindenem: a kis család, elsősorban. A férjem, a gyerekeim. A többi, a tágabb família nálam sajnos nem annyira számottevő, de erről talán már olvastál a blogban. Másodsorban a munkahelyem, ami olyan, amilyen, de az enyém, és nem csak szerény megélhetésünkhöz járul hozzá, hanem fontosak az emberek is, akikkel naponta együtt lehetek. Harmadsorban még számít az a kis élettér, amennyi nekünk jutott. A kis lakótelepi lakás, a devizahiteles kis autó, ami megkönnyíti az életünket, bár ezért drágán (meg)fizetünk.

        Mindezekből az első a legfontosabb, természetesen. Nagyon nagy dolog az, hogy hazaérve örüljünk a másiknak, legyen egyáltalán kihez szólni. Nem hibátlan az a pasas, akivel élek, nekem is rengeteg hibám van, de szeretem és... ismered a Tankcsapda számát: ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék...

        A gyerekeim: bár néha úgy érzem, rágják az életemet és megveszek tőlük, azért tudom, hogy nem rosszak ők. Olyanok, mint a többi. Sajnálom, hogy nem élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket még biztosítani tudunk nekik.

        Bánt, hogy nem tudok jobb feleség és jobb anya lenni. Néha bánt. Néha meg azt gondolom, hát még mi a nyavalyát ne találjak ki nektek?

        Bizonyára az is számít, hogy koromat tekintve lassan elérkezem a változó korba.  Egészen más életszakasz következik, és mivel úgy nézem, a felnőtté válással is voltak gondok, hát erre sem vagyok még kész. Persze minden megy a maga útján, függetlenül attól, hogy én hol tartok lelkileg vagy agyilag.  Sajnos nagyon lassú típus vagyok, t é p e l ő d ő alkat.

        Írtad: az ember így is, úgy is meghal. Ezen nekem is sokat járt az eszem mostanában. Igen, visszatartó erő az, hogy mit hagyok itt magam után. A túlvilág engem sem érdekel, nem is kaptam vallásos nevelést, meg hát nekünk itt és most volna dolgunk. Igazad van, lássuk meg a szépet és jót, van belőle elég.

        Még így is, hogy ilyen szerencsétlen vagyok: nagyon sok emberrel nem cserélnék. Amit esetleg irigyelni szoktam, az nem a szépsége vagy a pénze valakinek. Inkább az akaratereje, az esze, a tartása.

        A pszichológus nekem nagyon sokat segített. Leginkább az önismereti dolgokban. Neveltetésemet és a személyiségemet az elfojtás jellemzi, hát valahogy szembe kell nézni azzal, hogy ki vagyok, milyen vagyok és mit szeretnék. Mondjuk ki, fogalmazzuk meg a dolgokat! Értek meglepetések. Kaptam útmutatást a további lehetőségekhez. Más kérdés, hogy mennyire tudtam élni velük. Több lettem általa, úgy érzem. De most úgy gondolom, elakadtam, ebben talán ennyi volt, innen kellene valahogy tovább lépnem. Elfogadnom magamat, és és bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy szakítani tudjak azzal, amit nem tudok elfogadni. Ez a második fél mondat, na ez az, ami nem fog menni. A sok évnyi gátlást nagyon nehéz levetkőzni. A kedves mama "munkája" sikeres volt. Majdnem.

        Kedves Zsó, írtál néhány mondatot, amit többször elolvastam már, és még el is fogok. Igyekszem szem előtt tartani. És köszönöm.

        "Megnézem mi az amit helyre hozhatok... Ez nagyon jó hatással van az emberre.. Amig az ÖNSAJNÁLATTAL van valaki elfoglalva, addig nem nagyon tud magán uralkodni, addig hiába mosolyog kifelé, belül csak rágódik- és mindenkit hibáztat.....
        ... ha meg akarsz tartani valakit, vagy valakiket...... őszintén gondolj bele ... ki szeretne magának egy beteg társat????? ha szereted, akkor te is tegyél érte.... uralkodj magadon.... ha tépni akarod a hajad nem baj, ne törődj vele -tépjed... de minden mozdulatodban legyen benne hogy akkor most szeretem azt a valakit vagy nem, mert ha megteszem akkor nem szeretem......... ha rágni akarod a körmöd rágjad, de ha a szádba veszed a kezed abban a pillanatban megtagadtad, akit szeretsz és csak saját magaddal vagy elfoglalva... "
        Igen. Sokszor nem is értem, hogy tudtam ennyire elcseszni az életem. Amíg kifelé alakítottam, azt amit kellett, amit elvártak tőlem, addig odabent csak nőtt a feszültség. Nagyon sok éven keresztül elhittem, hogy mindenki más fontosabb, mindenkinek az érdekei előbbre valóak, hogy én így is, úgyis csaj valahol a sor végén állhatok mindig. Most drágán megfizetek érte, pedig már eddig is megvolt a magam belső kis pokla. Betegségeimét megdolgoztam. Sok éves igyekezetem van benne. Azt megkérdezhetem, milyen műtéted volt?

        Most mennem kell, megyek a rettegett nőgyógyászhoz.

        Szép éveket kívánok Neked.

        Üdvözlettel: Anka

        ui. Ja, most jut eszembe, a dohányzás is pont ilyen szenvedélybetegség, függőség. Csak a dohányos embereket megszoktuk, az nem olyan furcsa. Nem kötözködésből mondom, inkább mosolygok hozzá:  :-)