• Hát kitépem a hajamat!
        Anka blogja

        Addikció

        Azaz: függőség.

        A Wikipédia szerint "hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik." Hát nálam elszabadult, szó sem róla.

        Én az önpusztítók közé sorolom magam. A dohányosok, alkoholisták, kényszerevők, drogosok közé. Őket pedig az addiktológián kezelik. Jó esetben. Pszichiáterek és pszichológusok kezébe kerülnek. Ezt pedig még manapság is szégyelljük, ez egyfajta tabu. Titkolom a munkahelyen és a családban is. Az ember egy része a reumáját, az epekövét,  a vércukorszintjét képesek rendszeres társalgási témaként kezelni. Azt, hogy fáj a fejem, fáj a gyomrom, senki nem szégyelli kimondani. A lelki egészségünkkel foglalkozó tudományokat viszont viszont valami "hiszem is, nem is" szemfényvesztésként tartják számon. Gondolkodásukban a téma említésére a "sárga ház" jelenik meg. Amit aztán kikérnek maguknak. Sajnos, a tudatlan ember számára még a neurológia is ide tartozik. Az én apukám pár éve, mikor stroke miatt eszméletlen állapotban  bekerült a neurológiára, magához térvén ordtíva követelte, hogy azonnal engedjék el a diliházból, mert ő nem bolond. Csoda-e, hogy otthon is és a munkahelyen is mélyen hallgatok? Egy kedves ismerősöm, akinek a házastársa öngyilkos lett, csak a legnagyobb titokban mert pszichológushoz fordulni, mert már hónapok óta nem volt képes enni, és aludni, az éjszakákat farmerban és pulóverbe kuporogta végig a bekapcsolt tv előtt, de hallgatott, nehogy kiderüljön, miféle orvoshoz is jár, mert még azt hiszik, megbolondult. És akkor még a munkáját is elveszítheti. Ugyanebben a szituban mindenki megérti, ha szépen szedegeti az altatót, nyugtatót, amit a háziorvos felírt neki, esetleg esténként leissza magát.

        Ilyan körülmények között hogyan is kerültem volna idejében megfelelő szakember kezébe? Pedig, kedves sorstársaim, nincs más út.  Édes szüleim bőszen hordtak a "hajhullás" jelentkezésekor fogorvoshoz, nőgyógyászhoz, reumatológushoz, bőrgyógyászokhoz, mindenhová, nagyon lelkiismeretesen. És hosszú, hosszú évekig áltattam magam, mikor már tudtam, hogy nem vagyok bolond, csak beteg, hogy majd én ezt EGYEDÜL végigcsinálom, leszokom róla, és rendbe jövök. Mint tudjuk, nem sikerült. Bár nem vagyok hülye, a saját tükörképem, és a megváltozott külsőm okozta nehézségek sem tudtak eltéríteni a hajam módszeres kigyomlálásától. Szeretném hinni, hogy mégis jó úton járok, és ha nem is nő tökéletesen vissza a hajam, akkor sem akarom tovább rongálni saját magamat. Azt hiszem, mindenki ismer folyton fogyókúrázó embereket, "hétfőn leteszem a cigarettát" ígérgetőket, "majd ha akarom, abba tudom hagyni" piásokat. Hát nem, valószínűleg soha nem fogja csak úgy magától abba hagyni. Ha nagy baj éri, abba hagyja. Egy időre. Aztán kezdi elölről. Nagyon nehéz, és nagyon bonyolult legelőször is saját magunkkal tisztába jönni. Egy hozzáértő ember segít megkeresni az okokat, és utána talán tud segíteni abban is, hogy milyen módszerrel tudunk leszokni. Sikerülnie KELL.

        Kedves T., ha olvasnád, ezt a bejegyzést Neked szántam. Nem akarlak elrémiszteni, és nem is biztos, hogy ennyire eluralkodhat rajtad. De ne félj, és kérj megfelelő segítséget, ha meg akarsz szabadulni tőle. MInden jót. Anka.