• Hát kitépem a hajamat!
        Anka blogja

        Levél a kisebbiknek

        Szia, Kicsim.

        Ez egy levél neked, de  és nem baj, ha a szüleink is olvassák. Úgyis nagy gyakorlatuk van benne, hogy a gyerekeik levélforgalmát (is) ellenőrizzék. Ugya, édesanya?

        Kicsim. Mostanában mintha kicsit hűvösebb lenne a viszonyunk, nem? Neked is azt mondom: te is ugyanattól szenvedsz, amitől mi szenvedtünk a bátyáddal, és attól félek, hármunk közül te szívod meg a legjobban.

        Bár mi még találkozunk és beszélünk - a nagy semmiről -, nem mondanám, hogy túl sokat tudsz rólam. Én rólad viszont igen. Mivel én már felnőtt voltam, amikor te születtél, mindenki meglepetésére és örömére. MIndenkiére, csakugyan? Én valóban örültem neked, de hát a kibicnek semmi sem drága, ugye? Nekem csak a gyönyörködés és a dajkálás jutott belőled, míg kicsi voltál. Tulajdonképpen nem a testvéred voltam, hanem inkább a nagynénéd. Sajnos, ugyanannyi jogkörrel. Hiába láttam és látom, hogy mit tesznek veled is. A szeretet és a törődés jegyében. És teljesen kisajátítottak, jóformán csak náluk és az ő jelenlétükben lehettünk veled. Ez ma is alig van másképp, bár erről már te is tehetsz.

        Eleinte egy kis elkényeztetett, imádni való vakarcska voltál. Már akkor is voltak szülői túlkapások, az igaz. Ahogy nőttél, egyre kevésbé tudtak mit kezdeni veled. A mi szüleink 30 évesen is voltak vagy 50 évesek, gondold el, mitől lennének most kevésbé vaskalaposak? Annyi részlet kavarog a fejemben, ahogy erre gondolok, de abból nem levelet, hanem egy egész vastag könyvet lehetne írni. Amire senki sem lenne kíváncsi.

        Szpé és okos kisgyerek voltál. Ugyan. A legszebb és a legokosabb, természetesen! Utána a legkitűnőbb tanuló! Csak azt nem akarták az élszülők észrevenni, hogy mit plántáltak beléd. Hogy már általános iskolában pszichoszomatikus tüneteid voltak, hai görcsök, fejfájás, a legkisebb kudarctól sírva fakadás. Csodálatosan hülye szüleink még büszkék is voltak erre. mert te olyan magasra állítottad magadnak a mércét! Nem vették észre, hogy egy gyerek bizonyos korán felül már nem kell naponta kísérni és érte menni. Naponta bemenni az iskolába, szülői munkaközösség, iskolaszék, minden kiránduláson, farsangon, mifenén szülői jelenlét. Az idióta tanerők meg el voltak ragadtatva!!! Ők sem vették észre, hogy mi folyik?! Vagy csak letojták, úgysem tehettek volna semmit. Normálisan úgysem lehet velük megbeszélni, a gyermekvédelem, gyámügy meg nem erre van.

        Most mondom, tesóka, ezért nem tudtam érted tenni valamit én sem. Nem hallgatnak rám, szép szóra biztos nem, rondábbra meg kitiltanak. Mnjek el a rendőrségre? Mit monjak nekik? Védjék meg a kisöcsémet, mert a szüleink etetik, ruházzák, taníttatják, habosra nyalják a fenekét? Tiltsa meg nekik a bíróság, hogy az immár 20 éves fiacskájukat ne ketten kísérjék egy nyavalyás torokgyulladással is az orvoshoz? Szóljak az ombudsmani hivatalnak, hogy neked a szülők megszabják, hogy télen-nyáron sötétedésre otthon kell lenned? Jelentsem fel őket, mert annyira hülyék, hogy úgy tartják, hogy te attól vagy nagyon jó gyerek, mert soha nem jársz el sehová, és hozzád sem jár senki? Mert a többi fiú csak belevinne valami rosszba, a lányokra pedig még végképp ráérsz? Eltűrik azt, hogy mióta leérettségiztél, se nem tanulsz, se nem dolgozol, otthon ülsz a besötétített szobában a számítógép előtt és álmodozol az Életről?

        A legnagyobb baj, hogy már te is ezt tekinted természetesnek. Ülsza sötétben, cérnavékonyan, karikás szemekkel, és meg vagy róla győződve, hogy másra nem is vagy érdemes. Teljesen hozzájuk idomultál, úgy élsz köztük, mintha te lennél a harmadik kis öreg. Azt a kevés kis tizenéveskori lázongást már régen megtörték benned, és játszva! Kicsim , ha te nem mozdulsz meg, akkor helyetted senki. Rohadtul törődnek veled, anyád tán még a székletedet is számontartja. Sokadszor is kivizsgáltatták a tüneteidet, volt szonda, tükrözés, ultrahang, éppen csak a hasadat nem vágták fel, és persze semmit nem találtak, és semmilyen gyógyszer nem használt.

        Mondd, Kicsim, te nem találsz ebben párhuzamot? Engem is hordtak ám orvoshoz. MIndenféléhez, mert nagyon törődősek ám, de ezt szerintem már te is tudod, és te is beálltál a kussolók sorába. Nagyon jól tudjátok, hogy mi baj van, de nem vagytok hajlandók beszélni róla, vagy legalább magatoknak beismerni. Kicsim, amikor anyám öt évben egyszer szóba meri hozni, az én "hajhullásom" kezdetéről azt mondja: tudod, amikor AZ a dolog történt veled... milyen dolog, anyu? Hát tudod. AZ.

        Kicsikém, te mikor ismered be magadnak, hogy nem számíthatsz rájuk? Mikor jössz rá arra, hogy pótlék vagy, igazolás vagy mindkettőjük számára? Ha te is kilépnél a szent családból, széthullana az egész életük. Most te tartod össze őket, és hogy milyen áron, az nem érdekli őket. Én megpróbáltam, kistesó, esküszöm, meg akartam próbálni! Kis korodban is, hogy kicsit kiragadjalak közülük, és a kamaszodás kezdetének apró lázongásai közepette is, amit aztán ők könyörtelenül letörtek benned, előttem pedig bezárták azt a képletes kaput. Te az övéké vagy, és kész. Álmaidat, vágyaidat, cselekvőképességedet eldózerolták. Bocsáss meg. sokszor arra gondolok, tarthatnának helyetted egy kis kutyát, vagy egy cserép páfrányt. Ugyanúgy kezelnek téged is. Te pedig jelenleg nem is akarsz kitörni innen, annyira a maguk képére formáltak. Hamarosan nagyon nagy bajban leszel... De addig nem hallgatsz az okos szóra. Tegnap voltam nálatok. Édes vagy, aranyos vagy, jó vagy, de ha az ember rákérdez, hogy miért nem mozdulsz valamerre, megfagy a levegő, és persze ott ül apád, anyád, és csak előttük lehet beszélni. Amit néha telefonon vagy írásban tárgyalunk, anyánk másnapra azt is tudja, mert te olyan hülye vagy, hogy nem veszed észre, hogyan manipulál.

        Másik testvérünktól bocsánatot kértem és én is megbocsájtottam. Hozzád szóló levelemet azzal zárom: szeretlek és nagyon aggódom érted.

        Szeretettel : nővéred