• Hát kitépem a hajamat!
        Anka blogja

        Legkisebb kori emlékeim

        Nagyanyám házában lakunk még, a sötét szobában állok a kiságy végében, aludnom kellene. Kilátok a villanyfényes konyhába, kinn ül anyám, apám, a nagyanyám.  Nekem nem tetszik a rendszer, reklamálok, anyám a konyhából rám parancsol, nagyanyám biztat: mondjad neki, Anna, ne pofázz. Én mondom: Ana, ne potyázz. Ők nevetnek.

        A második. Már külön laktunk, tesóm még nem volt, tehát 4 éves korom előtt történhetett. Lefektettek aludni, ők elmentek otthonról. A mosdó ajtaját nyitva hagyták, ott égett a villany, mert különben féltem a sötétben. Így is féltem. Ordítottam és megpróbáltam kimászni az ablakon. Földszinten laktunk. Nyár volt. Összeszaladtak a szomszédok. Anyámék arra jöttek haza, hogy a nyitott ablakban állok és a szomszéd nénikkel trafikálok. Akik elmagyarázták helyettem a tényállást. Utána rendesen el lettem fenekelve. Le kellett feküdni, anyám fakanállal ütött és sivalkodott. Gondolom, mert rossz voltam és szégyent hoztam rájuk. Ja, és a szomszédok is szemetek, biztos látták, hogy ők elmentek, és direkt felpiszkáltak engem.

        Fogorvosnál. Természetesen óriási hisztit csapok. A cukros cumi megtette a hatását. Anyám szid miatta. Mégis ki a jó fene mutathatta meg nekem, hogy a cumit bele kell nyomni a kristálycukorba? Biztos magamtól jöttem rá, mi?

        Tesóm született. Anyám még a kórházban. Apám próbál fésülni. Ordítok, mint az állat, hosszú, göndör hajam van. Szerencsétlen, 24 éves apám kínjában már a ruhakefére cseréli a fésűt. A fölöttünk lakó szomszéd nagylánytól kapok egy néger babát, ha nem visítok annyira. A nagynénémtől kaptam egy óriási, rózsaszín lufit. Ráfeküdtem játék közben, kipukkadt.

        A tesóm otthon. Nem nagyon szeretem. Pisis, kakis, bőgős, mindenki körülötte ugrál. Anyám azzal a kezével csinál mindent, amivel a kis kakást is rendezi. Fúj. Természetesen mosott ám kezet, csak nekem a 4 éves agyammal baromira nem tetszett az egész. Egyszer majdnem kiborítottam az öcsémet a babakocsiból. Véletlen volt, esküszöm, de anyám 40 év múlva is felemlegeti, és máig nem hiszi el, hogy nem akartam bántani. Plusz a mai napig nem tudják, hogy muszájból nem lehet szeretni valakit, csak azért, mert azt mondták, hogy szeretni KELL. Se 4 évesen, se 24 évesen, se 44 évesen.

        Mindennek ellenére természetesen akkor még ők voltak az ISTENEK. Szentek, tökéletesek. Ahogy kell.