• Hát kitépem a hajamat!
        Anka blogja

        Szégyellem magam

        Mi lenne, ha belenyugodnék? Így maradok és kész. Csak nyűglődök, rabolom a pszichológus idejét, hiába olvasok, gondolkozok, meditálok, egy nagy túró az egész életem. Reggel felöltözöm, felveszem a parókámat, kifestem magam, kilépek az ajtón. Mit láthat egy kívülálló? Rohangál ez a csaj egész nap a tűsarkú cipőjében, ki-be pattan a kocsiból, állandóan intézkedik. Énekelni jár, felpattan a biciklire, koncerten csápol. Jöhet a kedves ügyfél, a 85 éves szomszéd, a csaj bedobja az ezer dolláros mosolyát, meghallgatja a sirámokat, és már intézi is, amit kell. Ha kinyitja a szövegládát, dőlnek körülötte az emberek a röhögéstől.

        Ha azt mondanám, gyerekek, súlyos depresszióban szenvedek, még nagyobbat röhögnének. Vicces csaj ez az Anka.

        Micsoda hazug világban élek. Hazajövök, lerúgom a cipőm, leveszem a hajam, letörlöm a sminket, belefintorgok a tükörbe. A fene egye meg az egészet. Miért kell ennek így lennie?

        Nézzük a pozitívumokat. Mennyi mindennek örülhetnék. Először is élek. Megvan bennem a képesség, hogy lássam és élvezzem a világban a szépet. Mindig megragad az erdő csendje, a vízpart szépsége, lehet az a tenger, vagy akár a Duna part. Elégedett tudok lenni, ha csak a Mátrára futja, nem bánkódom a Grossglockner után. Bár rettegek a munkanélküliségtől, eddig még mindig volt munkám. Van két egészséges gyerekem. Élnek még a szüleim. Olyanok, amilyenek, de legalább vannak. Vannak barátaim. Sokszor hűségesebbek és jobban  ragaszkodnak, mint én hozzájuk. Ezen mindig meghatódom. Van férjem, nem is akármilyen. Ráadásul még szeretem is.

        Hát mondd, édes lányom, nem kéne téged jól fenékbe billenteni, megfosztani téged mindettől, aztán akkor legalább tudnád, hogy mi a fene bajod van?!