• Hát kitépem a hajamat!
        Anka blogja

        Az orvosnál

        Hány orvosnál is jártam ezügyben? Nem tudom. 14 éves koromban anyám elvitt a bőrgyógyászatra. Aranyos, fiatal doktor néni rendelt, akinek fogalma sem volt, mit kezdjen velem. Kinevezett kísérleti nyuszinak. Azon kívül, hogy a Flóra szappanos hajmosást ajánlotta (komolyan!), rendesen elküldött mindenféle kivizsgálásra. Fél kiló papíom volt a fogorvostól, reumatológustól, mindenhonnan, arról, hogy egészséges vagyok. Az összes, boltban és gyógyszertárban kapható löttyöt a fejemre kenték. Dióolajat, Bánfi hajszeszt, mindent. Na meg kivették a mandulámat, szintén a hajhullás miatt. Nem volt kár érte. Közben anyám megbeszélte a fél várossal a problémát, ez most is szokása különben. Kaptunk is mindenkitől mindenféle tanácsot. Így jutottunk el Budapestre, maszek alapon egy nagyon helyes, idősebb hölgyhöz, aki bőrgyógyász-kozmetológus volt, nem is akármilyen szinten. Kedves volt, gondos, és nagy tudású. Megtett értem minden tőle telhetőt. győgyszereket, hajszeszeket javasolt. Kezelte a fejbőrömet, a hajhagymákat. Tudjátok, milyen az, amikor hetente egy-egy három ujjnyi széles sávon beinjekciózzák a hajhagymái mellett az ember fejbőrét?

        Ma már nem értem, hogy voltam képes ezt végig sumákolni. Mit tettek velem a szüleim, hogy egy ilyen kussoló, képmutató kis birkát neveltek belőlem?

        És hogyhogy akkoriban az orvostudomány előtt ismeretlenek voltak a trichotrillomániás tünetek?

        Aztán kb. két év múlva hallgatólagosan abbamaradt a Pestre járás. Soha nem beszéltük meg egy szóval sem. Senki nem mondta, hogy édes lányom, úgy nézem, ez csak fölösleges tortúra. És én is hallgattam, nem is kérdeztem semmit.

        Legközelebb 6 év múlva mentem ezügyben orvoshoz. Parókát felíratni. Egy idős, kedves úr rendelt, megsimogatta a buksimat, vigasztalt, biztatott, minden további nélkül adt a receptet. Erre a receptre kaptam azt az első szörnyszülöttet. Nagyjából újabb öt év után mentem megint. Ekkor dőlt romokba a magánéletem, és még a munkahelyemről is kirúgtak. Először még nem ítéltem olyan súlyosnak a helyzetet, még tudtam leplezni. Háziorvosunknak panaszkodtam a hajhullásra. Jött az ilyen-olyan gyógyszer, kence, és a küldözgetés. Persze teljesen fölöslegesen. Nehogy az legyen, hogy semmit nem teszek magamért, még privát dokihoz is elmentem. Aki komoly tudományos fokozatokkal bír. Khmmmmmm...  Megnézte, azt mondta, nem vészes, és nehogy most kezdjek bele valami őrült fogyókúrába. Továbbá van háromféle hajszesz, az egyik kétezer, a másik ötezer, a harmadik tízezer forint egy üveggel, melyiket kérem? Továbbá beszéljem meg a háziorvosommal, hogy utaljon be endokrinológiára. Háziorvosunk tőlem kérdezte meg: az X. doktor úr ezt mire alapozta, hogy magát oda kell beutalni? Hát mit tudom én, hívja fel és kérdezze meg tőle.

        Egy paróka általános használati ideje egy év. Akinél szükségesnek találtatik a viselése, évente egyszer jogosult arra, hogy tb. támogatással, receptre beszerezhesse azt. A lehetőségek persze korlátozottak, csak néhány fajtára ad a tb támogatást. Mivel soha nem voltunk valami gazdagok, így én ezt a lehetőséget igénybe vettem. Amikor már veszélyes látványnak ítéltem a saját tükörképemet, akkor szereztem be a csokoládébarna, fényes csodát.

        Úgy szeretném ide tenni a képet, de nem sikerül, nem értem, miért, az első bejegyzésnél még ment a dolog. No, majd később.

        A második és a harmadik fényes csodát a nagyon helyes, fiatal doktornő írta fel. A negyediknél sajnos ő már nem dolgozott itt. Szűkebb hazánk nagy tekintélyű, kicsit sem kedves főorvosa kezébe kerültem. Akivel egyszer régebben már találkoztam. Akkor panaszaimra az asztalnál ülve, tőlem úgy legalább két méterről vetett rám egy pillantást, és azt mondta: nagyon szép haja van magának, mi ez a nőcis nyavalygás, nem kell pár szál hajtól a fésünkben ennyire megijedni. Mondtam, hogy a frizurám úgy alá van dúcolva, mint egy nyolcadik kerületi körfolyosós épület gangja, és egy fél doboz lakkot fújtam rá. Erre elmosolyodott, és közölte: jó, ha annyira akarom, felírja. Én meg örültem, hogy minél hamarabb eltűnhetek.

        Egyébként ez általános volt. Legtöbbször meg sem néztek, annyit sem kértek, hogy legalább vegyem már le a sapkámat, kendőmet, parókámat. Felírták a parókát, a kanalas cinket, az A vitamint, javasolták  a sárgarépát, élesztőt, Revalidot, Nizoral sampont és ennyi. Közben óhatatlanul más orvosoknál is jártam, hiszen az ember megbetegszik, gyereket szül, üzemorvoshoz megy, miegymás. Sehol nem feszegették a problémát. Talán tapintatból, nem tudom. Én meg örültem, hogy békén hagytak.  És vártam a csodát. Még agykontroll tanfolyamra is beiratkoztam.

        A főorvos úr kezébe akkor kerültem legközelebb, amikor usmét új parókára volt szükségem. Eszméletlen volt, ahogy viselkedett. Jó, biztos lesírt rólam, hogy mekkora kis hülye lúzer vagyok, de akkor is. Előadtam a mondanivalómat, mire dühbe gurult, letolt, majd felugrott és átrohant a másik szobába. Én meg elbőgtem magam. Az asszisztensnő (suttogva!) közölte, hogy menjek utána, és mutassam meg neki a fejemet, hiszen meg sem vizsgált. Átmentem a másik szobába, levettem a parókámat, hogy megtekinthesse a fejemet. Megtekintette, majd irtó dühösen rám förmedt: nem maga tépi ki a haját? Mi?! Én meg ijedtemben letagadtam. Így aztán szó nélkül odacsapta elém a receptet, és elviharzott. Az asszisztens nagyon kedvesen próbált vigasztalni, zsebkendőt adott, tükrött hozott, magyarázott. Ne haragudjak, a főorvos úr nagyon ideges, mert mostanában sok a csaló, és a tb is ellenőrzi őket, hogy mindent jogosan írnak-e fel, és most nagyon rámentek például pont a gyógyászati segédeszközökre.

        Többé nem mentem oda. Azóta saját pénzemből veszem a parókákat, teljes áron.

        Tudom ám én,hogy mekkora szamár vagyok. Amikor nekem rontott a kérdéssel, rá kellett volna vágnom: DE ! És nem tudna nekem segíteni, főorvos úr?

        De hát én egy gyáva kukac vagyok. Pedig lehet, hogy mennyivel előrébb lettem volna, ha őszinte merek lenni? Vagy ha kedvesebben szól hozzám. Lehet, hogy hülyeség, de én mindig, mindenhol igényeltem a lágyabb, megértő, kedves hangnemet, én is így beszélek mindenkivel. A gorombaságtól egyszerűen lefagyok. És akkoriban még edzetlenebb volt a lelkem. Azóta némileg változott a helyzet. Idősebb, tapasztaltabb is lettem, egy-két pofon az élettől keményebbé is tett, és szakember segítségével kiszabadultam valamennyire a szüleim engedelmes kislányának a szerepköréből. Na ja, az én koromban!

        Sokat olvastam, böngésztem a neten a hajtépést illatően. Sorstársakat kerestem, meg szakembereket. Az előbbieket nem nagyon találtam, az utóbbiak elől rendre megfutamodtam. Pedig néha nagyon elkeseredtem. Ebből az egészből az embernek csakis hátránya származik. A külsőd eleve meg van bélyegezve. Nem teheted azt, amit akarsz. Vigyáznod kell az esővel, a széllel. Nem lubickolhatsz a Balatonban. Nem ajánlatos füst és tűz és gőz közelében tarózkodnod. Óvakodj a cigaretta- és ételszagtól. Legyen a táskádban tartalék haj és kendő, hátha baj történik! A markolászó kisgyerek kezeivel légy óvatos. És a simogató, ölelő kezekkel is.

        Az agykontrollon kívül eljutottam egy stresszkezelő tanfolyamra is. Ott is elhatároztam, hogy kérdezősködni fogok, de nem tettem meg. Nagyon érdekesek voltak az előadások, és ez még több olvasásra, kutakodásra inspirált. Néha a kétségbeesés sötét bugyraiban, könnyek között átkoztam saját gyávaságomat. Aztán egy hirtelen pillanatban megkerestem egy addiktológus orvost, először telefonon, majd email-ben, majd megint telefonon. Aki valószínűleg pontosan tudja, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, és hamarosan a rendelőjében találtam magam. Örökké hálás leszek neki, hogy nem engedte, hogy lekopjak. Bár a hajam nem jött rendbe, sok minden másban sokkal jobb lettem. Sokat megtudtam a depresszióról és saját magamról. Végtelen megkönnyebbülést jelentett, hogy végre valahol, valakinek őszintén be mertem arról számolni, hogy mit művelek. És ő pontosan megértette, és elfogadta. Majd egy idő után javasolt egy jó pszichológust is, aki bizonyára sokat tud segíteni, többet, mint a gyógyszer, és máshogyan, mint egy pszichiáter szakorvos.