• Pánikbeteg vagyok 2
        Maja blogja

        Pszichiátria

        Rosszulléteim, s erős szorongásom okán a minap arra kényszerültem, hogy ismét megjelenjek a pszichiátrián, persze bejelentkezés nélkül.

        Nos, a probléma csak fokozódott, már a fővárosba sem tudtam elmenni egy tárgyalásra egyedül, így koholt indokkal szereztem magamnak egy megbízhatónak tűnő kollégát aki jött velem. Nos, ekkor eldöntöttem, hogy nincs tovább valamit tenni kell.

        Bementem, üzletiben és megkerestem régi dokimat, aki egy laza mozdulattal a Frontinomat lecserélte Rivotrilra, amit soha nem vennék be.További faggatásomra miként lehetne ezen segíteni, terápiát javasolt de sajnos nem tud segíteni ebben...majd egy 10-esért hirtelen két nevet is lefirkantott egy papírra, útra indítván azzal, hogy ne engedjem lecserélni a gyógyszereimet.

        A két név tulajdonosa, egy szinttel feljebb rendelt nem meglepő módon, így hát az egyiket kihívattam. Első lépésként kérdezett, s szerinte is a nikotin megvonás miatt estem vissza, s terápiát javasolt, illetve azonnal lecserélte a gyógyszerem, a Rivotrilt szinte megtiltotta és Cipralexet írt fel a Citapram helyett. Kiváltottam, majd elolvastam a mellékhatásokat, hát....nem vettem be még egy szemet sem!! Rémísztő!! Jó lenne tudni vajon van-e valaki aki szedi folyamatosan és jól van, használ neki..két hét múlva megyek hozzá terápiára, addigra tudni szeretné, hatott-e? Hát nem tudom, hogy tudok-e majd véleményt nyilvánítani egy zárt dobozról? Ám abszolút a gyógyszer melletti terápiára és a gyógyszerek csökkentésére fókuszál és ez bíztató.

        A folyosón, míg várakoztam beszédbe elegyedtem egy tanárral, ki 2 nap tanítás után kénytelen fizetés nélküli szabadságra menni, mert a szomszéd szobában rendelő orvos nem veszi fel táppénzre. Képtelen dolgozni, rosszul van és retteg már az iskola kapujában. Ebben az egy hónapban kénytelen máshol munkát keresni, ha nem gyógyul meg. Az orvos 3 hét korházi kezeléssel veszi csak táppénzre, ám a gyermekét egyedül neveli, ez megoldhatatlan. Sajnálom szegényt!

        Szóval, Cipralex mi legyen veled????