• Pánikbeteg vagyok 2
        Maja blogja

        Fiaim vannak

        Igazából nem értem, honnét merítek fizikai erőt arra, hogy végezzem a munkám. Több napja ismét nem alszom, csak pár órát. Rohamok jönnek rám, minden fajta és forma. Nagyon nehéz. Most fél 2 van, mindjár ébredek, azaz pontban 6-kor és nem vagyok jól. Este 10-ig tárgyaltam de nem vagyok fáradt, inkább várom, hogy mikor leszek igazán rosszul. Mi a megveszekedett franc van velem, nem tudom.

        Tulajdonképpen nincs is családi életem arra jöttem rá. A gyermekeim rafináltak és had valljam be őszintén, hogy fiúk. Tudom, nem helyes, ha metévesztek embereket, de mindenki nézze el nekem, nem akarok még csak véletlen sem így kitárulkozni ismerősöknek és munkatársaknak, ha felismernek a napi teendők kapcsán. Úgy gondolom elég kicsi a világ ahhoz, hogy előbb-utóbb valaki ne ismerne fel. De az az igazság, hogy így még csak említeni sem tudom őket, hisz amit tesznek és mondanak, azok mind legényes történések. S itt megjegyzem, rajongok értük!! Gyönyörűek és okosak, rafináltak és szemtelenek. Az egyik túl érzékeny, a másik kicsinek is terrorista, bújós és pofátlanul kihasznál. Nincsen nagymama és nagypapa, nicsen senki aki rajtunk kívül senki, aki 1 percre is vigyázna rájuk, nincs aki elvitte volna őket éjszakára, kivéve a nyári táborok, ahol már egyszer voltak az ő érdekükben. Mi eggyé váltunk mint család. Napközben emellett dolgozunk. A férjem egy multinál tehnikusként egyfolytában, szombat és vasárnap is, mellette fősulira jár. Én reggeltől dolgozom addig, amíg nem kell mennem a gyerekekért, ha apa itthon van a beosztása miatt mint ma is, akkor este 8-ig dolgozom, majd adminisztrálok itthon. Hétvégén főiskolára járok. Mindig az megy suliba, akinek fontosabbak az órái - a gyerekek miatt elhelyezése megoldhatatlan ezért találtuk ezt a megoldást. Ha itthon vagyok én, akkor dolgozom és tanulok a gyerekekkel, háztartást hétközben nem vezetek. Ha itthon van apa, akkor előtte nap gondoskodom kajáról, majd tanul a gyerekekkel és ő tanul. Nem bírjuk sokáig, ám mégis bírjuk 9 éve, annyi idős a nagyobbik fiam. Szerintem kezd az idegrendszerem tönkre menni.Apa és én csak a kilincset adjuk egymásnak, mintha valami váltott műszakban lennénk.

        Elegem van. ha konferenciára kell mennem, akkor a szabi fogy apa részéről, ami viszont kell a fősulihoz. A fősuli kell ahhoz, hogy talpon maradjunk. Erre a gyereke miatt van szükség, a gyerekeknek viszont ránk. De nem kaphatnak meg minket. Nincs idő társasozni, együtt játszani...Beleőrülök és nem tudom mi a megoldás.