• Pánikbeteg vagyok 2

        Maja blogja

        Nem ártana, ha pihennél és többet lennél a családoddal! Nem lenne baj, ha a gyermeked nem mondaná azt, hogy "Anya olyan mintha nem is lennél, mert mikor belépsz az ajtón a telefon a füleden egyfolytában" Nem lenne baj, ha vasárnap nem aludnál délután szinte ájultan a fáradságtól és lenne erőd játszani velünk" Mindent megadsz a gyermekeidnek, de lemaradsz a fontos dolgokról. Mikor megszülettek, már gyermekágyasként tanultál és dolgoztál. Nincsenek szüleid, korán elhunytak talán vigyáznak rád, talán nem. Az idő véges az egészség törékeny, de nagyon. Kell változtatni a dolgok állásán, de nem tudod miként. Még két év és visszaveszel a tempóból ez az új évi fogadalmad. Pánikbeteg vagy és most gyenge, nagyon. A szervezetetd kibírná, ha tudnál aludni így hajnali fél kettő tájékában. Szörnyű kiállhatatlan lett a természeted, türelmetlen és figyelmetlen vagy. A munkatársaid szeretnek, a főnokeid kihasználnak.

        Rettegsz! Rettenetesen! Lassan színt kell vallanod! Félsz, talán itt a karriered vége, nem tudod megcsinálni. Bár a cég lojális, viheted a gyermekeidet férjedet üzleti útra, de rettegsz. 13 óra repülő út! Képtelen vagy rá, képtelen!

        Belel lehet halni a pánikrohamba egy repülőn? Vajon mikor jön rád? a 10 óránál őrülsz meg a gyerekeid és a partnerek előtt? 2-3 órát már bírsz, igaz totál nyugtatózva, de mondja meg valaki, hogy bír ki egy titkolt agrofóbiás és pánikbeteg egy ilyen cseszett hosszú utat az óceán felett?? Az már hab a tortán, hogy ha azt túl éled, 11 napot egy hajón kell töltened a nagy büdös semmi közepén.

        Ha valaki tud olyan terapiás kezeést, ami ezen átsegít, hát aranyba foglalom a nevét. Rettegek!


        Nehéz rossz állapotban bármit is írni ami esetleg pozitív, de most csak annyit írnék ki magamból, hogy - köszönöm!

        Köszönöm, hogy olvastátok s, hogy valahol itt vagytok! Ez jó! A titkaimat, csak Ti tudjátok, illetve végre már Ti is tudjátok, nem egyedül bírkózom meg minden átkozott pillanattal, amely épp pánikként tör rám.

        Néha elcsitul, neha feltör elemibb erővel, mint előtte. Gyűlölöm, de itt vagyok. Magam soha nem teszem le a gyógyszert ez már biztos. Már 6 éve szedem. A máj hemangiómám vagy micsodám tuti ezért növekszik, mert ezt a rohadt mérget zabálom nap mint nap, alig túl a 30-on.

        Na mindegy. Elképesztő mennyiségű munka vár még ma rám, melyet nem tudok tologatni, így neki látok. Tulajdonképpen, ma szembesültem azzal a ténnyel, hogy három munkahelyen dolgozom + család. Gályázok napi 14-16 órát, amely kicseszés de nagyon. Beetetik az emberrel a csak 3 hónapra vállald el egy vidéki iroda irányítását című dumát, mellyel éreztetik ha nem teszed, akkor húh meg hah. Mellette az eredeti feladatod egy másik városban elveszi a nap nagy részét, illetve az eredeti feladat és vállalt megbízás mellett egy cégben tulajdonostársként koordináljam a munkát. Ha haza jövök, tanulok a srácokkal persze ha még nem alszanak, vagy dolgozom mint most fogok, amennyiben már csak a jó éjt puszi jut részükre. A férjem..Ő egy csoda, nagyon szeretem.

        Ja, s szerintem a világ legundorítóbb főnökségével vagyok körülvéve, kik folyamatosan kérdezik Te, hogyan csinálnád majd  országos szinten megjelentetik a körlevelet, amelyben az előző nap stratégiai lépését látom. Persze a sajátomat, a sajátjukként!

        Szóval ezek előtt biztos, hogy soha nem hagyom el magam, ha kint állok heti összefoglalót tartani, ha csak ülök egy meatingen, ha beledöglök akkor sem. Na! Legalább van ami éltet! A dolog pikantériája, hogy a szinte megállás nélkül nyomulnak, zaklatnak sms-el azok az igazán férfiak a luxus autójukkal, beosztásukkal akikkel együtt dolgozom, nyilván annak tudatában, hogy ellenállhatatlanok. Undorító, ahogy viselkednek, s rém idegesek, hogy nem kapnak meg. Hányok Tőlük! Persze, nem sokat kezdhetnek velem mint munkatárssal, hisz nem tehet nekem keresztbe egyik sem, ám ma már nem néztem kivel beszélek, tét a tétre- elküldtem az egyiket a nagy büdös francba. Egy céges autóért nem vagyok megvehető, a többiért pedig bőséggel megdolgozom. Ez lenne a munkabér..

        Idehaza persze erről mit sem tudnak, mert ha így lenne már nem ott dolgoznék. Nem kellemes idehaza nem mutatni, mekkora görényekkel vagyok körülvéve. A vicc egyébként az, hogy úgy ülünk egy meatingen, hogy egyik sem tud a másik rajongásáról, csak utálja egymást az a két vezető, illetve ellehetetlenítik azokat a kollégáimat persze hímneműeket, kik túlzottan kedvekik a fönöknőjüket.

        Ha Amerikában lennék, multimilláim lehetnének emiatt az évek óta tartó szemét és görény férfi-vezetői zaklatástól. Hát erről sem tud senki, nem barátkozom senkivel, így kiírtam magamból, lesz ami lesz. Tudom - tudom, de nem tudok máshová menni, csak jövőre lesz lehetőségem elhúzni innét. Higyjétek el, próbáltam!


        Hát, sajnos nem tudok elszakadni a pánik blogomtól, s nem tudok kezdeni egy- jaj de happy minden címmel rendelkezőt.

        Nyomorult az egész élet, annyira tele van a hócipőm ezzel az egésszel. Természetesen a 160-as pulzus az megvolt ismét. Ha valaki átélte, hát tudja milyen érzés meghalni. Szörnyű, mikor arra ébredek, hogy remeg kezem - lábam, a szívem a torkomban s teljesen mindegy veszek-e be gyógyszert ez most biztos nem pánik, ez itt a vég. Rettenet az az érzés, hogy megőrülök..legfőképp azért, mert tudom most az utolsó perceimet élem, s egyáltalán nem szép a halál.

        Szóval, gyűlölöm ezt átélni és nem tudni, hogy pánik vagy sem? Ha biztosan tudnám, nem pánikolnék. De nem tudom, mert olyan rohadtul meghalok mikor rám jön ez a franc.

        A röhej még mindig az, hogy mellette emberek várnak tőlem megoldást minden problémájukra. Akik közvetlen velem, vagy nekem dolgoznak még mindig nem tudják, hogy egy rohadt roncs vagyok. Mostanában egy új korság is gyötör, miszerint nem tudok kommunikálni, mely nélkül hamar vége ama karriernek, mely felszínen tartja a családi költségvetést. Keverem a szavakat, tudom mit szeretnék mondani, de nem azt mondom. Nem jut eszembe egy közmondás sem, szóval mintha leállt volna az agyműködésem.

        Aztán akkorákat tudok aludni nappal, hogy mesél(hétvégén)  s egyáltalán nem vagy alig alszom éjjel. A kollégáim azt hiszik, hogy szétvet a szorgalom, de leginkább az ideg, hogy éjjel dolgozom. Szóval mintha nem jól mennének a dolgok körülöttem, annak ellenére, hogy idehaza minden rendben van a srácokkal, a férjemmel.

        Hát minden nem lehet tökéletes, pedig vágyom rá. Az biztos, hogy egyetérték azzal, hogy a legnagyobb kincs az egészség s bármit megtennék, ha visszakapnám.


        Lassan véget ér a nyár, magam túl vagyok szerintem mindenen, amin lehet. Nem vagyok parádés állapotban, de elkeserítőben sem, a kettő között lavírozok. A repülést túléltem pánik nélkül, beleérte a külföldi tartózkodást is.Tulajdonképpen, kiemelkedő rosszullétem nem volt az elmúlt másfél hónapban, bár ez nem jelent semmit. Szeretném azt gondolni, hogy többé nem kell a pánikkal törődnöm, de ez sajnos nem így van. A környezetemben már szinte mindenki nyugtatókat szed, lassan már derogál nem szedni. Persze én nem mutogatom a gyenge pontom, így még mindig titokban szedem a napi adagom. Jobbulást mindenkinek, kisfiaim összevesztek, megyek rendet tenni.

        Nos, nem olvastam el az előbbiekben írt bejegyzéseimet, sőt másokét is csak ezt az irományt követően fogom, mert nincs erőm.

        Napok, hetek óta nem alszom ismét, s most ezelőtt 10 perccel ébredtem hasonló állapotban mint tegnap, amikor 160-as pulzus ébresztett. Persze egyedül voltam idehaza, a gyógyszerek ellenére éreztem, hogy itt a vég. Már sajnos a Frontint 8-asával szedem egy ilyen roham alkalmával. Nem tudom mit mondjak és mit gondoljak...valaminek történnie kell, mert megőrülök. Most sem hat ez a nyomorult gyógyszer, holnap folytatom most végem van...


        Talán jobban vagyok, mint ezelőtt pár héttel. Talán van valami, ami arra utal, hogy nem tölti ki minden percemet a pánik. Most hétvégén szinte alig vettem be nyugtatót, mondom ezt annak ellenére, hogy bizony jött rám roham nem is kicsi, de most nem tudott annyira elhatalmasodni, sikerült a figyelmem elterelni.

        A munkahelyem szinte az őrületbe kerget. Olyan mértékű felelősséget toltak rám, amelyet nehezen tolerálok. Néha elképesztően hangosan kiabálok a férjemmel semmiségek miatt.

        Nagyon nehéz most minden. Tanulunk, dolgozunk, tanulunk, dolgozunk. Nem is tudom megéri-e ez az egész. A gyermekem a héten átesett egy kisebb műtéten, hát nem mondom...Neki semmi, nekünk maga a vég volt az a pár óra amíg kihozták a műtőből. Egy idő után olyan félelem jött rám, hogy azt hittem meghülyülök. Nem tudnám elviselni, ha valamelyik családtagommal történne valami. Igazából normális agyműködéssel talán ez meg sem fordulna a fejemben..

        Na tehát próbálom pozitívan szemlélni a világot, próbálok élni, próbálom mától kezdve minden percemet hasznosan tölteni, próbálom nem kritizálni az embereket és magamba nézve a hibáimat helyrehozni.


        No, ennél rosszabb nem lehet már azt hiszem. Itt vagyok fiatalon, ám lassan minden eredményem rossz lesz az idegi azaz pszichés problémákon felül. Ma egész nap rettenetesen rosszul voltam, ám magam sem gondoltam, hogy nem pánik formájában. Bármíly hihetetlen egyszerűen csak nem éreztem jól magam. Nem kicsit, nagyon, Haza érkeztem este 9 körül, majd kicsit fulladtam. Bepakoltam a mosogatógépet, de éreztem, hogy fizikai rosszullét szédülés és gyengeség vesz erőt rajtam. Nem éreztem félelmet, vagy pánikot csak rosszullétet. Majd idővel alig vonszoltam magam gondoltam nem árt egy vérnyomás mérés. A pulzusom 160-al vert, a vérnyomásom 180 volt hát nem mondom, hogy jobban lettem a látványtól de nem is ijedtem meg küönösebben, azonban nagyon rosszul voltam, pánik félelem nélkül. Majd még rosszabbul, így mentő. A már idehaza bevett Frontin és Talliton szívrizmusszabályzó mellett, mire kijöttek 100 körül volt a pulzusom, az EKG nem a legjobb,de nem is komoly, a vércukrom 11 felett, a cérnyomásom még mindig magas, de nem tudom mennyi. Be szerettek volna vinni, de saját felelősségemre maradtam. Vannak nálam betegebbek sajnos, bárcsk üres lenne a kardiológia....Viszont a koleszterinem is magas, mindenre a stressz a fő ok, amely nem ér annyit. nem akarom, hogy rosszul legyek pánik nélkül. Érdekes, most egyáltalán nem féltem,,,meglepő! Ilyen valós problémám még nem volt. Nem vagyok boldog a tudattól, hogy a vezető és nyomás alatt lévő emberek ilyen szarul lesznek egészségileg. Egyébként ma rájöttem, hogy totál ki vagyok használva. Az összes ötletet és fejlesztés ellopják, eddig nem mondtam de van olyan vezetőm, aki néha öngyilokkal zsarol, miszerint nem ér semmit az élete, fedezi a biztosítása a költségeket, nincs értelme a létnek, ha nem dolgozhat itt és Velem és satöbbi. persze, ha jól űködő projekt jön, azonnak o.k. minden Vele és magáénak tud míinden profitálót. Őt rángattam ki az alkohol mámorából. A másik vezető szintén a Nélküled nem menne, Te erről mit gondolsz stb. majd pofátlanul sajátjaként mutatja be a vezérkarnak. Ezenkívül a képembe hazudik apró és nem apró dolgokban. Néha utálom az egészet, rohadt ez az egész történet. Az embereim fúrják egymást, s mivel mindegyoket párfogolom, néha magam vagyok a megtestesült gonosz. Ezek nem zavarnak már megszoktam, mert attól független mindenki számít rám, de néha fúj...Nem akarok elhasznált szívet 30 felett.


        Mostanában ismét volt egy-két rohamom, melyre nem számítottam. Volt kisebb és volt nagyobb. Volt megfulladós és szívrohamos, egy kis agyvérzést kaptam és lebénulok fajtájú is. Voltak jó napjaim is, volt, hogy 3 napig nem dolgoztam csak aludtam és volt, hogy 3 napig szinte nem aludtam csak dolgoztam. Őrület az egész! Szedem az új gyógyszert Cipralex-et, de csak zabálok tőle, igaz valamivel jobban is vagyok, de közel sem érte el a várt hatást.  Igazán nem gondoltam 5 évvel ezelőtt, hogy ennek az állapotnak se vége, se hossza. A minap egy értekezleten olyan állat rosszul lettem, hogy azt hittem vége mindennek. Vettem be titokban vagy 3 Frontint, aztán vártam ami rettenetes volt. A helyzet úgy adódott, hogy csak passzív résztvevője voltam a megbeszélésnek, így volt időm pánikra. Mert ugye erre már rájöttem, azaz arra, hogy ha aktív munkában vagyok nincs semmi bajom, de ha ülök vagy tv-zek, vagy csak figyelek már jön is ezerrel. Beszorultam abba a nyavajás liftbe is 1 másodpercre, amely nekem örökkévalóságnak tűnt..pillanat alatt kiment az erő belőlem és épp meghaltam volna, mikor egyszer csak kinyílt az ajtó, szőrnyű volt. Mennem kell Londonba a központba, egyszerűen rettegek. Tudom, hogy attól, hogy repülök ami évente többször adódik-fájdalmaim vannak. Szokás szerint, mikor emelkedik a gép akkor jön rám, a mivan ha most kapok ezt meg azt..majd elemi erővel tör rám. Olyan is van, hogy a gépen semmi bajom de az első este már halálos rettegés a pániktól. Jó lenne magam mögött tudni minden pánikkal kapcsolatos szenvedést, mert elegem van az egészből, elegem van!


        Voltam orvosnál! Tulajdonképpen segített, kicserélte a gyógyszerem cipralexre. Ez már valami..épp az előbb voltam túl egy fejfájásos-szédüléses pánikon egyedül, idehaza. Most ismét éjszakás a férjem, s ettől a frász kerülget. Az éjszaka az egy nagyon érzékeny pont az életemben. Most 3,5 db 0,25-ös Frontint toltam be, ez segített. Az új gyógyszer hatását már érzem, jobb mint az előző, azaz mintha hatásosabb lenne. Ennek ellenére jött a roham ez az igen rohadt dolog, ami egy ember életébe jöhet. Úgy érzem minden alkalommal a halállal küzdök, s nagyon remélem, hogy nem ilyen lesz a halálom nem ezt fogom érezni. Mindez azért lehetőség szerint tolódjon ki még kb 50 évre...

        A munkahely: Hú! Mit ne mondjak, a saját munkám mellett más üzleti munkáját is vinnem kell, amely szinte biztos a gyógyulásom ellen van. Szóval, nem tudom mit gondolnak rólam, mi a franc vagyok én. Jelenleg anyagilag megsínylettem a válságot, mivel segítettem 7 ismerősömön, hogy a házuk ne kerüljön veszélybe, így lassan valakivel bekell hajtatnom a kinnlévőségeket. Biza a segítő összeg nem egy Ft, hanem épp annyi, hogy érdemes embert küldenem érte. Kamatot senkitől nem kértem és nem is kérek, de a telefont egyik nsem veszi fel. Nagyon csalódott és elkeseredett vagyok, s már közel sem lojális..


        Beismerem, hogy kiborultam és jobb ha pihenek egy kicsit. A Húsvét katasztrófális volt nekünk felnőtteknek. Mint család, leszerepeltünk. Kezdődött azzal, hogy az ünnepi dekorációra nem volt időm, így szinte sivár volt a ház. Nem sütöttem kalácsot, melyet mindig sütök, nem csináltam szinte semmit. Pénteken nem dolgoztam, nem volt erőm. Itthon voltunk mindenki az udvaron, magam pedig az ebéd elkészítése és tálalása előtt és után az ágyban, aludtam és aludtam kb. 18 órát. Szombaton már erőt vettem magamon és elvégeztem minden házimunkát, ragyogott a ház, főztem és egyebek, mindez közepes hangulatban. Legtöbbet a gyerekekkel voltunk, bár Ők szívesebben voltak az ünnepek alatt a kis barátaikkal kint a szabadban. Tavasztól- Télig szinte naphosszat kint vannak és játszanak az utcában a gyerekek, csak ebédelni megy be mindenki. Mivel egy nagyon csendes lakóövezetben vagyunk és kerítése senkinek sincs, így szabadon rohangásznak, bicajoznak, görkoriznak a gyerekek. A Vasárnap már nagyon nyomott hangulatban kezdődött, egyfolytában szorongtam. nem volt pánikrohamom de nagyon rosszul éreztem magam. Szóval misére csak hárman mentünk, amit nagyon nehezményeztem. A gyerekek még Szombaton fészket készítettek a nyuszinak,s miután összeszedték a tojásokat elindultunk misére. Mikor hazajöttünk, még jobban fokozódott a szorongásom és mindenre feszülten reagáltam, persze néha nem a leghalkabban. Szóval a vége az lett, hogy a férjemet fejbe vágtam a tojástaróval egy beszólására, melyet nem hagyott abba így összetört még egy cukortatró, a bárpult sérült, röpült a szemetes és a tojástartó, a konyhából a nappaliba mely szinte egy légtér. Szerintem idegileg nekem nyekk..A gyerekeket felmarkolta én pedig a romokat szedtem össze. Nem szokásunk így viselkedni, bocsánat szokásom de egyszerűen tombolnom kellett, azt hittem elvesztettem az eszem. Mikor megjöttek, persze azonnal kibékültünk én pedig sírta és nevettem 1,5 órán át, mígnem kaptam egy nyugtatót. Amikor eszembe jutott a tojástartó a férjem fején, szinte nevetőgörcs jött rám mely zokogásba csapott át, mert soha nem bántottuk még egymást, s riasztó, hogy elvesztettem az öuralmam ennyire egy beszólás miatt. Szóval röhögtem és zokogtam, de ez közel sem volt vicces és ha visszagondolok inkább csak siralmas. Rohadt nagy gondjaim vannak, ami a rohadt munkának köszönhető, a felelősségnek amit mindenki a nyakamba sóz, a napi 12-13 óra robotnak, ami egyben fizikai és szellemi megterhelés is. Változtatnom kell!


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!