• WEBBeteg gépház és szerkesztőségi blog
        WEBBeteg blogja

        Az Év Honlapja: ismét minőségi díjas a WEBBeteg

        A tavalyi év után 2009-ben is Minőségi Díjjal jutalmazta a szakmai zsűri portálunkat az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által kiírt "Az Év Honlapja 2009" versenyen.

         

        Az Év Honlapja 2009 logo

        "Az Év Honlapja 2009 Minőségi Díj" logó viselésére azon portálok jogosultak, amelyek minőségi szintje a zsűri szempontrendszere szerint kiemelkedő, és így érdemes a Minőségi Díj tanúsítványának viselésére. A WEBBeteg.hu már indulásának évében, 2008-ban is elnyerte az elismerést, majd a november 18-án Balatonalmádiban tartott díjátadón kiderült: 2009-ben is jogosult a logó viselésére.

        A díjak odaítélésében szerepet játszott a tartalom, az elérhető információk mennyisége és minősége, az aktualitás és könnyen használhatóság, emellett az egészségügyi portálok esetén vizsgálták az interaktivitást, a szolgáltatási kör gazdagságát, illetve az egészségügyi tanácsok hasznosságát is.

        A szervező Internet Marketing Klub (IMK) és Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) versenyére idén 251 pályázat érkezett; egészségügy kategóriában a tavalyinál több, összesen 15 honlap nevezett a megmérettetésre. A zsűri többfordulós elbírálás során választotta ki a legjobbakat, köztük portálunkat.

          Kapcsolódó oldalak
      • A díjazottak teljes listája
      • Hitvallásunk ma is érvényes: a díj megszerzése számunkra nem elérendő cél volt, hanem munkánk igazolása. Mi a WEBBetegnél hiszünk abban, hogy az egészség érték. Azért dolgozunk, hogy Ön minél hasznosabb tanácsokat kapjon, és a hiteles, szakmailag megbízható információkkal hozzá tudjunk járulni az egészség megőrzéséhez vagy a gyógyuláshoz.

        (WEBBeteg szerkesztőség)