Lombikbébi program - még mindig várjuk a kis csodát

Reggel miután felkeltem és ki merészeltem nézni az ablakon, lelombozódtam. Esik, esik, esik...

Bár nem voltak illúzióim a tegnapi délután után :). Miután több hete a belvárosnak még a környékén sem jártam, tegnap anyukámmal elhatároztuk, hogy csinálunk egy ajándék vásárlással összekötött "görbe" délutánt. Sétálgatunk egy kicsit, beülünk egy cukrászdába, eszünk egy sütit, iszunk egy cappuccinot, olyan ritkán adódik rá lehetőségünk, hogy "emberi" időben találkozhassunk. Nos a megbeszéltek szerint, vártam, hogy anya végezzen és értem jöjjön. Olyan szépen sütött a nap, a szokásos Mavlócis délutáni sétánkon még melegem is volt. Hát az érzés nem tartott sokáig. Ahogy elindultunk a város irányába, egyszerre csak besötétedett az ég. Szerencsénkre a felhőszakadás még az előtt megkezdődött, mielőtt az autót leparkolva, elindultunk volna a kellemes délutáni sétánkra. Így az autóban vártuk meg amíg kicsit csendesedett az eső, miközben a hugom is csatlakozott hozzánk a sütizés reményében. Gyorsan elintéztük a tervezett ajándék vásárlást és sütis cappuccinózás nélkül haza kocsikáztunk, de ekkor már nem eső hanem hó esett!!  Havazott. Márciusban. Pedig én már a konvektorokat is bölcsen kikapcsolgattam, hisz már jön a tavasz. Persze. Szerintem.

Ma az egyébként nyugalmas fórumunk életében, heves érzelmi hullám söpört végig. Az ok? Az örökzöld téma, legalábbis a mi köreinkben. Melyik Meddőségi Intézet a megfelelő választás. Azt hiszem ezen a problémán mindenki átrágja magát, először mikor intézetet választ, másodjára pedig - a szerencsések ezt nem élik át - mikor több sikertelen kísérlet után újra kell gondolni, hogy hogyan tovább.

Én az első dilemmával kapcsolatban tudok nyilatkozni és remélem így is marad. Bizony számunkra is komoly fejtörést okozott, mikor az új lehetőség kapujában álltunk. Maradjunk a kisvárosunkban vagy menjünk messzebb. A távolabbi intézetnek jobbak a statisztikai eredményei, viszont a távolság és az ezzel járó stressz, mégis inkább a helyi intézet felé billentette a képzeletbeli mérlegünk nyelvét. Maradunk, itt próbálkozunk, hisz már megannyi pár éli boldog mindennapjait az itteni intézettől kapott kis csodával(kal).

Olyan szomorú, hogy a hétköznapok gyakorlatilag vánszorognak, a hétvége karcsú 2 napja pedig elrepül. Főleg, ha az ember párja a 2 napból egyet tud otthon tölteni, mert a másikat végig dolgozza.Így a  mi hétvégénk (Mávlócival) sem volt felhőtlen. Szombaton hazamentünk anyáékhoz egy kis ebéddel összekötött szülinapi ünneplésre. Délután meglátogattam a barátnőmet és kibabáztam (bár a babához már elég nagyok) magam a tündéri két gyerkőcével. Mindeközben kibeszéltük a hét, hónap bosszúságait, ami sajnos őket sem kerüli el.

Ma reggel már hajnalban keltem, mert Mavlóci kutya nem szeret máshol aludni, így az ányéknál töltött éjszakákat meglehetősen nehezen viseli, amiből kifolyólag én sem ébredtem kipihentem. Gyors készülődés után, irány a Hemosztázis szakrendelés. Ami ott fogadott... Már jártam ott, de csak "átutazóban". De most mikor én is a betegállomány részét képeztem, hát leírhatatlan az a tömeg, zsúfoltság (amúgy sem értékelem, ha ismeretlen emberek túl  közel kerülnek). Itt a nyakamon éreztem legalább 10 másik ember lehelletét, de szerencsére egész gyorsan behívtak a rendelőbe. Ott a doktor meg hányta-vetette a dolgokat és az eredményeimet, és arra jutott, hogy a beültetés előtt kezdjek el véralvadásgátló szurit használni. De azért néztek ma kontrollt, úgyhogy ezzel a mai 2 kémcső vérrel kb. a 20.kémcsőnél járunk röpke másfél hónap leforgása alatt. 2 hét múlva mehetek az eredményekért de lényegében csak annyi változhat, hogy 1x vagy 2x kell naponta szurni magam. Teljesen mindegy csak sikerülne végre...

Délelőtt elég reménytelennek tűnt, hogy a szokásos erdei sétánkat le tudjuk róni a kutyikával. De igen... Kisütött a nap és nemcsak süt de még ereje is van. Lehet, hogy végre itt a tavasz???

Itt a tavasz, jönnek vissza a költöző madárkák, és remélem az én pocakomba is költözik valaki vagy valakik :)! Még az állatkák is szerelembe esnek... Kizöldül minden, jaj alig várom! Ez a kedvenc évszakom! Közeleg a szülinapom és valahol fent fényívekre innen, már készítik a nagy utazásra a mi kis jövevényünket vagy jövevényeinket!

A mai napom sem telt eseménytelenül. Reggel befuvaroztam a kedvesemet dolgozni, ugyanis csütörtökön gyakorlatilag "zöld hajnalban" kezdődik a munkája.  Még szerencse, hogy a hét többi napján nem. Semmit nem utálok jobban mint korán kelni. Nem alszom soha délig, de hétvégén 8-fél9-ig pihizek, kivéve ha a kutyikánk nem csinál ébresztőt. De általában addig ő is alszik, amíg ki nem nyitjuk a szemünket vagy nem kezdünk el mozgolódni, onnantól viszont nincs megállás. :) Azt el tudnám képzelni, hogy 9-re kellene dolgozni járni és 6 órás munkarend lenne. Szerintm egy nőnek, leginkább akkor ha már családanya is, ez ideális lenne. Emelett jutna mindenre ideje és nem halmozódna fel a vasalnivaló, a szennyes, a mosatlan. És nem lenne egy halál fáradt, rosszkedvű, néha tébolyult feleség, és majd ha eljön az idő, akkor anya. Persze csak a saját nevemben beszélek :)! Nem vagyok az a tipikus munkamániás. De nem ezt a világot éljük...

Szóval miután bevittem a férjem, még hazajöttem. A héten nem dolgoztam, mivel a Pránanadi kezelés tisztító kúrája a héten történt, és ez minden napot igénybe vett. Ma volt az utolsó alapkezelés. Hétfőtől már csak hetente 2x lesz és akkor már a lombikra specializált kezelést kapok. 10-re mentem, aztán miután végeztem még volt egy utam a Klinikára, összeszedtem a eredményeimről a dokumentumokat és a Hemosztázis szakrendelésre a beutalót. Miután hazajöttem neki álltam porszívózni, persze csak miután a lombikos fórumon elolvastam, hogy kivel mi történt aznap, ki hogy áll, küldtem pár biztató hozzászólást. Magamról tudom, hogy rengeteget jelent az embernek, ha a sorstársaival beszélgethet, ők ugyanazon mennek keresztül, ugyanzok az éréseik. Olyan mintha egy külön világban élnénk.

Reggel 7-kor már ott voltam a nőgyógyászaton, hogy meg legyen a hüvelytisztasági kontroll. Elképesztően rendes az ovosom, mindenkinek ilyen orvost kívánok. Szóval ha már ott voltam, akkor vettek vért is fehérvérsejtszámra és CRP-re is, meg pisiltem is gyorsan egyet :)!  Most ezeknek az eredményét várom ujjtördelve, hogy nehogy valami gubanc legyen. Már tényeg csak ez az egy vizsgálatom hiányzik...

Közben megmutattam a doktornak a összes eredményemet, és mondta, hogy a MTHFR homozigóta állapotra a FEMIBION nevű terhes vitamint kell szedni, mert ebben aktív folsav van. Szuper, 3 napja vettem egy 100 szemes Elevitet. No sebaj, megajándékozom vele a kismama barátosnőmet, hasznosabb mintha narancslevet vinnék neki... 

Ma meglátogattam az újdonsült kismama barátnőmet. Jót beszélgettünk és megbeszéltük az érzéseimet is, amit maximálisan megértett. Egyébként nagyon kellemes délelőtt volt.

Már régebb óta morfondírozom rajta, hogy meg kellene próbálkozni alternatív gyógymóddal is. De mivel nagyon szkeptikus vagyok, voltam nem igazán tudtam, hogy merre induljak. Sajnos sokan vannak olyanok (tisztelet a kivételnek) akik kihasználják, hogy a párok bármennyit hajlandóak feláldozni azért, hogy végre babájuk legyen. Ettől tartva én nagyon óvatos voltam.

A hétvége nyugalmasan telt. A férjem pénteken éjszaka dolgozott, ilyenkor a kutyusommal anyánál töltjük az éjszakát. Egyáltalán nem bírom az egyedüllétet.

Már kezdtem szépen talpra állni a sikertelen lombik után és ebben sokat segített az a rengeteg vizsgálat, amiket el kellett végeztetni. De ekkor történt valami. Lehet, hogy ez úgy fog tűnni, mintha gonosz lennék, de tényleg nem vagyok az. Szóval egy nagyon régi és nagyon kedves barátnőm látogatott meg a férjével. Ők mostanság határozták el, hogy babát szeretnének. Kb. 4-5 hónapja próbálkoznak. Megbeszéltük, hogy ő is hamar terhes lesz és akkor együtt babázhatunk. Ez még január előtt volt. Szóval megjelentek nálam. Meglepődtem mert nem szoktak meglepni, szólnak ha jönnek. Bejöttek, leültek és bejelentették... Babát várnak. A szívem majd kiugrott a torkomon és a könnyeimmel küszködtem. De ki kellett mondanom: Gratulálok! És próbáltam mosolygós maradni. Tényleg örülök, hogy ilyen könnyen sikerült nekik, de a tudat, hogy egy ici-pici kis élet növekszik a hasában... Kimondhatatlan fájdalmat éreztem. Miután elmentek egész este zokogtam, még másnap reggel is. Aztán meggyőztem magam, nekünk is sikerülni fog és örülnöm kell velük együtt. Holnap meg is látogatom, csak nagyon nehéz arról beszélgetnem vele, hogy hányingere van és stb. Kár lenne egy ilyen régi barátságért. Tudom, hogy ezeket az érzéseket nem érti meg csak az, aki átéli... Félek, ő megsértődne, ha most nem jelentkeznék.

Miután 100%-ig megbizonyosodtam róla, hogy most sem lettem terhes, nekiláttam a vizsgálatok sorának. 12 kémcső vérembe került, de most aztán tényleg ki leszek vizsgálva. Az autoimmun betegségektől kezdve, az endokrin betegségeken keresztül, a véralvadási zavarokkal és  mindkettőnk kromoszóma vizsgálatával bezárulva mindenre kértek vizsgálatot. Még szerencse, hogy ilyen jól bírom a tűt és a vérvételt, különben kibérelhettem volna magamnak egy fekvő tolókocsit. Na persze mindkét karom leginkább egy drogoséhoz hasonlított, mivel sikerült minden szúrást alávéreztetnem, tovább kellett volna nyomni, de siettem :)!

A legjobban a cukorterhelés és inzulinrezisztencia vizsgálat viselt meg. Reggel 8-kor, mikor felkelés után amúgy sem a legjobb a gyomrom, megitattak velem 2 dl cikurszirupot, aminek gusztustalan mellékíze is volt. Na aznapra el is lett intézve a közérzetem, de a leendő kicsikém lebegett előttem, Nem kóstolgattam, egy húzásra lenyomtam és küzdöttem, hogy ne jöjjön vissza. 2 óra múlva kellett visszamenni, újabb vérvételre és vizelet mintát leadni. Addig se inni, se rágózni sem semmit nem szabadott csinálni. A reggeli vizelet minta leadása nem okozott gondot, mert vihettem otthonról, de itt a cukor ivás után már a helyszínen kellett produkálni, az intézmény mosdójában. Ahol sem egy akasztó a kabátnak (tél van), sem WC papír, sem kézmosó, jó esetben a csapot meg lehet nyitni, ha esetleg nem szabadították meg azt is a gombjától. Ügyesnek kell lenni és jól kell célozni, mert különben...