• Lombikbébi program - még mindig várjuk a kis csodát

        kota24 blogja

        Még mindig számolom, hogy mennyi idősek lennénk.... Majd, amikor már nem az lesz reggel az első gondolatom, hogy ma ennyi hetesek és naposak lennénk, talán akkor majd mondhatom, hogy el tudtam engedni...

        Nagyon keményen harcolok minden nap, hogy a felszínen tudjak maradni és nehogy elsüllyedjek. Sokszor egyszerűbbnek tűnik hagyni mindent és sodródni, de annak csak mély depresszió és egy sötét verem feneke lenne a vége. Ezt nem hagyhatom, hisz szeptemberben kik szeretnének egy depressziós pociba befészkelődni?

        Van amikor jobb, van amikor rosszabb. Vannak jó napok és vannak rosszak. Vannak jó órák és vannak rosszak. Apróság is elég ahhoz, hogy a jó rossz legyen. Mai napig nem értem, hogy miért velünk történik mindez. Olyan szép, rendezett, szeretetteljes kis környeztet tudnánk biztosítani, olyan boldog család lehetnénk... Már azok vagyunk. Hisz van egy csodálatos férjem, akinél jobbat nem is álmodhattam volna, van egy tündéri kutyusunk, aki színt visz a mindennapjainkba... csak hát a baba vagy babák... nagyon hiányoznak. Mióta az eszemet tudom arról álmodozom, hogy egyszer én is anya leszek. Már pici kislányként is mindig azt játszottam, hogy gyerekem van. Volt egy babám, őt babusgattam, tologattam a babakocsiban, pelenáztam, etettem... És ez valamiért nem adatott még meg... Valamiért ezt az utat kell végigjárnunk. Miért? Nem tudom. Nagyon nehéz. Mi lesz a vége? Nem tudom. Leszek valaha édesanya? Nem tudom. Azt tudom, hogy nem adom fel soha, a végsőkig harcolni fogok/fogunk. Hisz még csak 2 lombik után vagyunk.

        Már beszélgettünk az örökbefogadásról is. Arról, hogy fel tudnánk-e nevelni egy gyermeket, akit nem én szültem. Igen, fel tudnánk nevelni és boldog család lennénk. Egyikőnk sem tudja és nem is akarja gyerkőc nélkül elképzelni és leélni az életét. Számunkra gyermek nélkül nem lenne teljes az élet...


        Már 1 hete, hogy túl vagyok a műtéten. Ma lennénk 9 hetesek. De igyekszem ezen nem gondolkodni, ha eszembe jut gyorsan elhesegetem a gondolatokat. Kizárólag előre vagyok hajlandó tekinteni, és nem nézek vissza a múltba. Azzal vigasztalt mindkét orvosom 1 hete, hogy ez már egy előrelépés, mert teherbe tudok esni. Van akinek csak pakolják vissza a gyrkőcöket, de semmi eredmény. Akkor még azt mondtam, hogy köszi, de ez engem nem vigasztal. Inkább ne sikerült volna és akkor műtét sem kellett volna. De ma már talán örülök, hogy tényleg teherbe tudok esni, és a kövtkezőnek sikerülnie kell!!!

        Általában az abortusz után mindenki jól van. Én is így voltam ezzel egészen keddig. Mondjuk az más kérdés, ha valaki azért megy a műtétre, mert nem akarja a babát. Ő örül, hogy megszabadítják tőle. Nehogy félreértsen bárki is, nem vagyok abortusz ellenes. Inkább még akkor..., mint megszülessen és utána...
        De úgy átesni a műtéten, hogy életem legfőbb vágya volt az a kis picurka és nem maradt velem, ez így borzasztó. Fizikailag is sokkal jobban megvisel.

        Szóval kedden elkezdtem görcsölni. Még mindig véreztem, de nem nagyon. Meg sem közelítette a mensit. Este már borzalmasan voltam, éjszaka nem aludtam. Reggel gyorsan be is rohantam a Klinikára, felhívtam az orvosomat, aki egy hihetetlenül rendes és türelmes ember, de biztos frászt kap, ha meglátja, hogy én hívom, mert az tuti, hogy valami extra ritkán előforduló bajom van. Csináltunk egy UH-ot, hogy nem maradt e bent valami szövetdarab, bár ilyen fiatal terhességnél ez nagyon ritka, de ugye nálam ezt nem lhet tudni.
        A fertőzés megelőzésére lóadag antibiotikumot kaptam..., a szeptemberi előzményeim után.

        Az UH nem mutatott semmi kórosat, egy kevés alvadtvér volt látható. Normál esetben a méh előrehajlik, de előfordul a hátrahajló méh is, ami nem rendellenes de ritkább. Na nekem ilyen van, de nem elég, hogy hátrahajlik, ezt olyan fokban teszi, hogy gyakorlatilag megtörik a méhnyakhoz képest a méhtest. Emiatt viszont nagyon nehezen tud ürülni. Szuper! 
        Terápia: antibiotikum tovább, méhösszehúzó csepp tovább és feküdjek minél többet hason.

        Más ilyenkorra legalább fizikailag túl van az egészen, lelkileg biztos nem, mert ahhoz idő kell... De én, én nem. Én hamarabb dolgozom fel lelkileg, a testem nehezebben engedi el...


        Tegnap reggel 8-ra mentünk a Kaáliba, felkísért minket a doktor a Klinikára, hogy a nagy UH géppel is megnézzék a babát. A szakma szabályai szerint a végleges diagnózis kimondásához, 2 egymástól független UH vizsgálat szükséges. Sajnos itt sem láttak többet mint csütörtökön, így kimondták: missed ab.

        Már csütörötkön megbeszéltem a régi nőgyógyászommal, hogy mi a helyzet és megegyeztünk, hogy pénteken soron kívül megcsinálja a műtétet. Nagyon rendes volt, egy nyugodt kórtermet kaptunk, 10 órára tudott műtőt szerezni. Bementem, gyorsan elaltattak és 10.15-kor már a kórteremben feküdtem. Borzasztó volt felébredni... Hatalmas űr és fájdalom  munkákodott bennem.

        Szerencsére 13.30-kor már ki is engedtek. Gyorsan eldöntöttem, hogy elutazunk. Nem bírnám, ha otthon kellene a gondolataimmal örlődni.

        Hogyan tovább? Nem tudom. Vagyis még 1 hetet pihenek, aztán visszamegyek dolgozni. Már csak ha arra gondolok, hogy vissza kell mennem abba a környezetbe, rosszul vagyok. Csupa férfi. Nyilván mindenki felteszi majd a nagy kérdést, hogy miért voltam majdnem 3 hónapig táppénzen? Erre mit lehet mondani?
        Gyorsan letudom ezt a 2 hónapot, aztán úgyis új helyre kerülök. Addig meg csak eltelik valahogy az idő és újra belevághatunk a babaprojektbe.

        Addig le kell küzdenem a félelmem attól, hogy mi van ha újra megtörténik. Ezt egy nagyon szerencsétlen véletlennek kell felfognom, hisz ki lettünk vizsgálva, elvileg egészségesek vagyunk mindketten. Nem történhet meg mégegyszer. Ezen kell még dolgoznom...


        Ma voltunk a 2. UH-on. Sajnos nagyon-nagyon rossz hírekkel tértünk haza.

        3-4 nappal ezelőtt elhalt a babám. 17 mm-es petezsákban látott a doktor szikhólyagot, 3-4 mm-es embriót, de szívműködést nem. Annak pedig 7+6 naposan már lennie kell. Holnap reggel művi befejezésem lesz. :(

        Sokkal jobb lett volna, ha nem jön létre terhesség. 2 hétig élvezhettem a kismama létet, élhettem abban a boldog tudatban, hogy kisbabám lesz. Ez sokkal jobban fáj, mint januárban, mikor egyszerűen csak megjött és nem lettem terhes.

        Még a kórház, a műtét, egy csomó borzalom...


        A beültetés után többször kellett infúzióra mennem, hogy nehogy túlstimus legyek. Az utolsó infúziónál a doktor bácsi mondta, hogy nézzünk HCG-t is, aznap kellett volna megjönnie. Valójában izgulni sem volt időm, mert kb. mire lecsöpögött az infúzió, meglett az eredmény is. Mikor vártam a doktor irodája előtt, sőt mikor behívott és az a néhány másodperc, míg megmondta az eredményt hosszú óráknak tűnt. A szívem a torkomban dobogott, olyan hangosan, hogy szerintem még a doktor is hallotta. Mikor kimondta: Ön terhes! Hát leírhatatlan érzés!!!

        Tegnap voltunk az első babás ultrahangon. Már látható volt a petezsák.. 2 hét múlva megyünk legközelebb, akkor már babó és szívhang is lesz.
        Apa is jött velünk, és mikor a dokibácsi megkereste a kis jövevényt, behívta apát is és elmagyarázott mindent neki is. aztán bősz fényképezgetésbe kezdtünk, apa és én is. Így már van 4 sztárfotónk a kis csöppségről.

        Izgatottan várjuk a következő UH-ot, addig pedig aktív pihenéssel töltöm az időt, munka nélkül táppénzen...


        Tegnap visszakaptam a manócskámat. Péntekre a 6 leszívott sejtből 4 termékenyült meg, amiből szombatra 3 szépen osztódott, 1 nem volt szabályos. Vasárnap mikor telefonáltak 2 jó ütemben osztódott, 1 picit már lelassult. Hétfőn már csak 2-en voltak. Persze hétfőn és kedden már halálra izgultam magam, hogy legalább ők maradjanak velem, és nehogy az legyen, hogy bemegyek a transzferre és már nem lesz mit beültetni. Kedden 12 órára mentem, mire felfeküdtem egy babó maradt, de ő életerős, ha már 5 napig szépen küzdött. Neki velem kell maradnia!!! Beültetés után 1 órát kellett feküdnöm, szerencsére most hanyatt fekve és nem hason, mint januárban. Így azért kényelmesebb volt.

        A transzfer után hazajöttünk és azóta fekszem nagyrészt. Segítek a kicsikémnak, a fotóját (mert miután visszateszik a méhüregbe UH-os fotóval ellenőrzik, hogy jó helyre került e) kitettük a hálószobában, így ha oldalra nézek látom.

        Most minden nagyon jól alakul, jó a kedvem, a közérzetem is! Most sikerülni fog!!!


        Reggel izgatottan ébredtünk. Ma van a punkció napja, azaz leszívják a termelődött petesejteket. Sajnos a férjem nem kapott szabadnapot, (éljen a szaporulat támogatása!!!!) így reggel bekísért és már rohant is dolgozni. Szerencsére én kerültem először sorra, nem kellett végig izgulin előttem 5 embert. 6-an voltunk. Fele magyar, fele külföldi. És 5 vagy még több év után meg kellett szólalnom angolul. A külföldi lányok tolmácsa elment valamerre és nem igazán beszélt senki angolul az asszisztens lányok közül. Így mikor a 2. sikertelen információcsere is lezajlott, nem byrtam tovább és rá kellett vennem magam, hogy segítsek. Utálok angolul beszélni, ami persze annak köszönhető, hogy nem is tudok jól. A nyelvvizsgát ugyan kisajtoltam magamból, de az nem jelenti azt, hogy az ember tud beszélni. Pontosabban azt jelenti, hogy nem tud beszélni. Soha nem éltem külföldön, így a nyelvet sem sikerült elsajátítanom. De szerencsére a külföldi sorstársak sem beszéltek jobban, ezért nem is volt ciki. És a szükséges tolmácsolási feladaton és infocserén kívül, még beszélgettünk is. Igaz, a beszélgetés szó, enyhe megcsúfolása annak amit véghez vittünk, de megértettük egymást.

        Ja igen, a végeredmény: 6 SEJT!!!! Szuper! A múltkor csak 3 lett, és most a doki bácsi is megdícsért, hogy nagyon elégedett velem :)!! Most ugyan úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger, de nagyon örülök, csak még halkan és félve. Holnap 9 óra után kell telefonálni, hogy hogyan sikerült a ma esti randevú az apa sejtjeivel. Remélem fogják egymást szeretni mind a 6-an!!!

        Türelmetlenül várom a holnapot. Ha minden rendben lesz és szépen osztódnak a babók, Akkor már preembriók lesznek és talán így nagyobb a siker esélye. Legalábbis az 5 nap alatt eldől, hogy kik a legerősebbek és legjobbak. Holnaptól szúrnom kell a véralvadásgátló szurit is. De nem bánom, örülök, hogy itt tartunk, és újra izgulhatunk!!!!


        Holnap lesz a punkció napja. Már nagyon várom. A hasam feszül, de nem bánom, örülök, hogy már itt tartunk. Remélem, hogy sok petikét tud a doki bácsi leszívni.

        Tegnap beadtam az utolsó adag hormont és a tüsző repesztőt is. A mai napom már nagyon nehezen telik, türelmetlen vagyok. A tegnapi nap telefonálgatással telt. Ugyanis a férjem nem tud elszabadulni a munkahelyéről. Reggel bekísér aztán megy dolgozni. Jó kis világ. A gond csak az, hogy az intézetet csak kísérővel hagyhatom el. És bármennyire is népes a családom, holnap pont nem ér ár senki. Hosszas fejtörés után épp a kismama barátnőmnek újságoltam a fejleményeket és a problémámat, hogy nincs aki hazacipeljen. Ő egyből felajánlotta a segítségüket. A férje aznap nem dolgozik, ő pedig elkéredzkedik hamarabb. Így ők lesznek, akik hazakísérnek és itt maradnak velem, míg a férjem haza nem ér. Sajnos holnap nem is vezethetek, amit egy nyilatkozatban az aláírásommal kellett hitelesíteni. Mindent egybevetve eléggé meg lesz kötve a kezem. De szerencse, hogy végül minden megoldódott...


        Hát bizony. Ma kimondta adoktor bácsi a zöld utat. Csütörtökön reggel punkció. És a legjobb: a bal petefészkem is működik. 4 db szép petesejt érik benne. És a jobb oldaliban is van 3 és fél. Azt, hogy a fél az mi nem tudom. Igazából annyira örültem mikor meghallottam, hogy nem is kérdeztem meg. Talán az egy picit kisebb. Mindegy. Csak legyenek szépek és jók csütörtökre. Nem hiába bíztam a kezelésekben!!!!!

        A másik meglepő dolog, hogy a bal petefészkem nagyon közel rögzült a műtét után a méhemhez. A doki még viccelődött is, hogy a műtétnél odatették, ő meg oldja meg a sejtek a leszívásást.

        Csütörtökig pihi, izgalom és várakozás....


        Nem is lehetne jobb ez a napom. Szép kis szülinapi ajándék a Kaálitól, javult az ösztrogénem, hétfőn újra vérvétel és akkor már lehet, hogy UH is lesz. Lassan csak észhez térnek a petefészkeim. Addig meg szuri továbbra is. De már meg sem kottyan. A hasam nem fáj, vagyis érzem, de nem kell fájdalomcsillapítót bevennem és aludni is tudok. Ebben a ciklusomban csak 2x kellett gyógyszert bevennem. Remélem az UH is az endometriózis eltűnését, de ha nem is azt, akkor az ici-picire zsugorodását fogja mutatni. És lesznek szép sejtecskék mindkét oldalon. Hurrrrrááááááá!!!!

        A gyógyszertárban is olyan pozitív élményem volt. Na nem akkor, mikor a számlát kellett kiegyenlítenem :)! Az nem esett jól, de a babáért mindent!!! Egy nagyon kedves, már elég idős gyógyszerész hölgy volt és mikor kiadta a szurikat kérdezte, hogy tudom-e, hogy hűtőben kell tartani. Mondtam, hogy sajnos igen. Erre ő: Ez most biztosan sikerülni fog! Olyan jól esett. Egy-egy ilyen kis apróság mennyire kellemessé tudja tenni az ember napját...


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Vannak párok akikhez a gólya hamar beköszönt. Én és a férjem sajnos nem közéjük tartozunk. 2 éve várjuk minden hónapban, hogy na most talán... eddig hiába
        Látogatás: 73233 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

        Ajánlja az oldalt!

        Ajánlja ismerősének a WEBBeteg oldalát!

      • Archívum

      • Hirdetések