• Keretek nélkül szabadon
        vonila blogja

        Tiszai csónakázás

        Péter csodálatos hétvégével lepett meg, elutaztunk a Tiszára. Pénteken telefonálgatott, sürgött forgott, intézkedett, előkészítette nekem a meglepit. Lefoglalt szombatra egy tiszai ladikot, természetesen haladunk a korral: motor is volt rajta, de a varázsa így is megvolt. Reggel összecsomagoltam a gyönyörű új fürdőruhámat, és indulhattunk is.

        Megérkeztünk a kikötőbe, és jet-ski-k, motorcsónakok, és természetesen a mi kis ladikunk is ott himbálózott a vízen. Éppen egy gyönyörű kis hajót engedtek le a vízre, amit érdeklődve néztem végig, hiszen ilyet még soha nem láttam. Na, de a mi kis ladikunk oly csodás volt, szép zöldre volt festve, lécek voltak keresztbe rakva ülő alkalmatosság gyanánt. Péter a ladik hátuljába ült, és irányította a csónakot. Ahogy berántotta a motort, olyan férfias volt, a fantáziám már szárnyalt, de még ott nem járunk.

         „Kifutottunk” a kikötőből, és a szél úgy vágott az arcunkba, mintha mi lennénk a Titanic két szerelmespárja. Odabújtam Péterhez, és csodáltuk a gyönyörű tájat. Útközben találkoztunk más hajósokkal is, akik barátságosan integettek nekünk. Leterítettem a ladik orrába a törölközőt és kifeküdtem napozni. Egy gyönyörű hajó vizisielőt húzott, aki szaltókkal, csavart ugrásokkal kápráztatott el minket. Jó nagy hullámokat gerjesztett, és Péter a csónakunk orrát ráfordította a hullámokra nehogy oldalról kapjon el minket és felboruljunk. Még élveztem is a hullámlovaglást, mikor egyszer a ladikot egy hatalmas hullám telibe kapta.  A csónak orrába zúdult a víz, ahol éppen én napozgattam. A jéghideg víz kellően magamhoz térített, olyan gyorsan ugrottam fel, mint akit méhcsípés ér. Péter meglepetten nézett rám, nem gondolta volna, hogy ekkora hullámok vannak és elöntik a csónakot. Mint egy ázott veréb kucorogtam le mellé, és úgy tettem, mintha rettentően meg lennék ijedve. Péter magához húzott, simogatott, puszilgatott, én csak hagytam, hadd vigasztaljon, szeretgessen. Felvetette az ötletet, mi lenne, ha itt maradnánk éjszakára, és vennénk ki magunknak valahol egy szobát. Felsikítottam örömömben, de csak egy pillanatig tartott ez a mámor. Hű segítőtársam, védelmezőm, az én tablettám otthon maradt, és nemigen akarok kockáztatni, így haza kellett mennünk estére. :(

        Délben még kikötöttünk egy halászcsárdánál, a nyitott teraszon ebédeltünk, ahonnan ráláttunk a Tiszára és a kis ladikunkra. Korhely halászlét ettünk, Gundel palacsintával, ami olyan isteni volt, még mindig a számba van az íze. Ebéd után visszamentünk a kikötőbe, és egy nagyon szűk helyre kellet bekormányozni a ladikot, amit Péter, a víz sodrása ellenére nagyon ügyesen megoldott. Büszke voltam az én hősömre.