• Keretek nélkül szabadon
        vonila blogja

        Testet, lelket melegítő hétvége

        Csodálatos hosszú hétvégén vagyunk túl (utána a hétköznapok rengeteg teendőt adtak, csak most tudom kiírni magamból az élményeket), ki tudtam pihenni az azelőtti hétvégi babázás fáradságait. A hálószobánkba végre beragyogott a nap, és már nem éreztem olyan korainak a reggeli kelést. Az arcomat melegítették a napsugarak, fürödtem ebben az energiában, s éreztem, hogy egyre jobban feltöltődöm. Mellettem Péter mocorgott, engem boldogság öntött el. Elhatároztam, hogy ezt a hétvégét az érzelmek fogják irányítani. Programokon törtem a fejem, de csak az erdő jutott eszembe. Végre ki lehetett menekülni a szabadba. A ragyogásom átragasztottam Péterre is, mert szenzációsan érezte magát. Minden napunkat a szabadban töltöttük.

        Bandukoltunk az erdőben, madárcsicsergés kísért minket, és ahogy engedett a föld fagya, éreztem az illatát. Péter felhívta figyelmemet, hogy a szalonkák ilyenkor szoktak éjszakára szállást keresni, és ezt a fiatal fás erdőt szeretik. Megálltunk csendben, hátha látunk valamit, én kitartóan néztem az eget, de azt sem tudtam, mit kell néznem, mert életemben nem láttam ilyen madarat. Gondoltam, ha nem úgy néz ki, mint egy varjú, akkor már közelítek hozzá.

        Ekkor hirtelen pittyegett a telefonom a hat órási figyelmeztetésről: "tabletta"; majd dobogást hallottam, és hirtelen egy őz ugrott ki előttünk. Nagyot sikítottam, majd hátraugrottam, és egy vakondtúrásban hanyatt estem. Olyan izgalmas volt az élmény, hogy csak nevettem, és nem bírtam felállni.
        Péter nyújtotta a kezét, de akkor hirtelen eszembe jutott, hogy inkább magamra rántom. Tökéletesre sikerült, pont rám borult, és nem is mozdult. Majd a fülembe suttogta, hogy ekkora hangzavarral elriasztom az összes erdőlakót. Aztán már nemcsak, hogy hangom nem volt, de még levegőt sem tudtam venni, mert valahogy Péter nem akart rólam leszállni.

        Majd hirtelen leugrott rólam, megfogta a kezem, és húzott az autóhoz, siessünk haza, mert már esteledik, úgysem látunk semmit. Többször rá kellett szólni, lassabban vezessen. Hova rohansz ennyire? De csak huncutul vigyorgott. Hát... megérte ez a nagy sietség. ;)