Herpesz a nemi szerveken (herpes genitalis)

A genitális herpesz kezelése a tünetek gyógyítását jelenti, maga a fertőzés nem szüntethető meg - amint az immunrendszer egyensúlya megbomlik, a betegség kiújul. A nemi herpesz tünetei és kezelése.

A fórumban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság- és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal. Orvos szakértőinknek szánt kérdését ne itt, hanem az Orvos válaszol rovatban tegye fel!

Sziasztok! Nekem 2 éve és pár hónapja

Hozzászóló: Vendég, 2009-12-14 22:57
Sziasztok! Nekem 2 éve és pár hónapja volt előszőr és azóta utoljára is. A barátommal több mint egy évig voltunk együtt és gumi nélkül szeretkeztünk és nem jelentkeztek rajta tünetek. Nekem az immunrendszerem nagyon gyenge, sokat vagyok megfázva és lázas is voltam már a két év alatt több alkalommal és mégsem jött elő a herpeszem. A lelkiállapotom is enyhán szólva szorongó, ez már az emésztőrendszeremre is ráhúzódott. A kérdésem az lenne, hogy biztos-e az, hogy herpeszem volt, mert nemvettek belő kaparékot sem nézték meg vérből. Viszont a tünetek azok egyeztek: dúzzadt nyirokcsomó, előbb egy kicsi seb a nagyajakon majd kb. 5-6 napra rá több is előjött lejjebb. És ezek a kezelés hatására elmúltak. A számon volt, hogy előjött de ott sem sűrűn. Lehetséges-e az, hogy nem is herpeszem volt? Vagy ha igen, akkor nem a 2-es típusú, hanem az 1-es? És ezeket szűrik valahol tünetmentes állapotban is?

a dynamiclear nevű csodaszer tulajdonképpen

Hozzászóló: Vendég, 2009-12-10 10:41
a dynamiclear nevű csodaszer tulajdonképpen Lizin! Minek költenél tízezreket, ha itthon ugyanez negyedannyi? http://www.biodepo.hu/product_info.php?products_id=1125 60 darabos 2.630,- Az égető érzés megjelenésekor 3-4 tablettát bevéve a kellemetlen tünetek 5-10 percen belül megszűnnek. Számos esetben elegendő az első 3-4 tabletta bevétele, ami meg is akadályozza a herpesz megjelenését. Máskor viszont érezzük az első adag kiürülését a szervezetből: a vírus újra támad. Ekkor a második adagot bevéve a jól ismert kellemetlen érzés újra elmúlik, s a 3*3-4 tabletta napi bevételével folytatott 2-3 napos kúra után a tünetek nem térnek vissza, a hólyagok nem alakulnak ki. A betegség későbbi szakaszában, a herpesz megjelenése után kezdve a kezelést a hólyagok nem sebesednek ki és 2-4 nap alatt teljesen visszahúzódnak. Minden sport vagy bioboltban kapható amúgy valamilyen! Lényeg, h tünet esetén mihamarabb bevedd a kb 1000 mg-ot, és 10 perc múlva semmi bajod, hisz azonnal megállítja a herpeszt!!!

Kedves Fórumozók, Végigolvastam a hozzászólásokat,

Hozzászóló: Vendég, 2009-12-04 17:10
Kedves Fórumozók, Végigolvastam a hozzászólásokat, a legtöbben nagyon elkeseredtek, meg is értem. 26 éves vagyok, 1 hónapja jött ki előszőr a HSV2 rajtam, eddig még csak a számon sem volt soha. Hogy hogyan kaptam el fogalmam sincs (állítólag csak sexuális kontaktus útján terjed), de ezt nehezen tudom elhinni ugyanis 1 hónapig voltam távol a barátomtól, én hűséges voltam, remélem ő is, bár láttunk arra példát hogy valóban a hűtlenség okozta vkinek a fertőzést. Viszont óvszerrel védekezünk. Ami kikészít, hogy ahány orvossal beszélek (ti is ezt tapasztaltátok) mindenki mást mond a terjedés mikéntjéről és hogyanjáról. Ja és olyan is volt aki nem érti miért foglalkoztat ez a gondolat, mert nekem kell ezt elviselnem, pedig en nem vagyok egyedül mint sokan közületek, a párom nagyon megértő. Állítólag a virus szervezetbe jutása után napokkal produkálja a tüneteket, ha ez így van akkor én a páromtól nem kaphattam el, de olyan verziót is hallottam, hogy hosszú évekkel ezelőtt került a szervezetembe, csak eddig nyugvó állapotban.Na most 3 éve vagyok a jelenlegi párommal, előtte majd 8 évig jártam az előző barátommal, egyikünknek sem volt semmi baja. Azért gondolom 8-10 évig nem lappang ha vannak olyanok akiknek havonta hetente előjön. szoval tényleg kár agyalni csak idegesíti magát az ember: az ORVOSOK NEM TUDNAK MIT MONDANI, NINCS ELEGENDŐ TUDÁSUK HOZZÁ. Gyogyszer: nekem külföldön ACICLOVIR 200 mg írtak fel, 10 napig napi 5 tabletta, plusz ha nagyon fáj: XYLOCAIN 2% (lidocain tartalmú kenőcs) nem használtam mert kibírtam a fájdalmat, de 3 euro volt 10 g gel amit közvetlen a fájdalmas területre kell felkenni nagyon vékonyan. Én mást nem próbáltam mert hál istennek 2 nap után már képes voltam normál módön járni. De köszönet a sok jo ötletért, amit itt összegeznék: antivirális szer amit orvos ír fel, kenőcsök (sok van), tengeri sós fürdő, teafaolaj a fürdőbe, grapefruitmag cseppek, lizin nevű aminosav, dynamiclear (ezeket nem probáltam, de mindenkinekk meg kell találni azokat a szereket amik neki enyhítik a tüneteket), ugyanis magunkra maradtunk, tényleg kísérletezni kell kinek mi a jó. plusz: nem stresszelni (tudom könnyű mondani), kényelmes alsónemű, bár amikor nekem kijött nem is hordtam alsót, nem érdekelt, igy jobban éreztem magam, vitaminok az egészséges immunrendszerért., reménykedni hogy valamit kitalálnak a kutatók. Fontos az hogy elmerjük mondani másoknak, főleg a párunknak, és nem önző módon másokat megfertőzni.Ezert tartunk itt...fontos hogy meg kell tanulni együtt élni ezzel a betegséggel és addig menni és keresni a lehetséges szereket, amig meg nem találjuk a számunkra megfelelő kombinációt, mert lehet a gyógyszer hatása nem lesz hosszútávú. Amit meg javasolnék, hogy aki megteheti anyagilag tényleg menjen el egy vérvizsgálatra, olyan intézménybe ami megbízható, (gyakran születnek téves eredmények ahogy itt egy forumozo meg is írta). nekem pl nem volt vérvizsgálatom, csak megkapargatta az orvos a kis sebeket ez alapján jött ki pozitív eredmény,DE: elöször nem is gondolt az orvos herpeszre, félrekezelt egy ideig, csak éppen az nemm használt, igy tértunk vissza arra a kovetkeztetésre, hogy mégis herpesz,de vérvizsgálatom nem volt.Aki bizonytalan (mert nem jön elő sűrűn) annak lehet valóbán más okozza csak hasonló tünetekkel...SEMMIKÉPPEN SEM: szabad arra gondolni hogy nem lehet ezzel együtt élni, foleg ne legyen senkinek öngyilkos gondolata...valoban igaza van annak aki azt irta, hogy sokkal komolyabb, halálos betegségek is vannak amiket el lehet kapni igen könnyen...remélem sokkal nagyobb bajotok nem lesz és megtanultok ezzel együtt élni...hozzáteszemm én is csak tanulgatom...

Sziasztok!Lehet, hogy már írtam,de még

Hozzászóló: Vendég, 2009-12-03 09:09
Sziasztok!Lehet, hogy már írtam,de még mindig szerintem tart a hatása.Kb 2 év óta szenvedtem a genitalis herpeszben,de nagyon durván 2 hetente ,havonta jött elő.Idén 2x nyaraltam 2 hetet tenger mellett,naponta többször úsztam és azóta nem jött elő.Igaz itthon is folytatóm a tengerisós fürdést.Legalább hetente egyszer.Nekem bejött!!!Le is kopogom!!Mellette azért igyekszem szárazon tartani a kényes részt,intimbetéttel és kamillás hintőporral.Biztos ami biztos.

Ismét a 23-as vagyok. Nekem örömhír,

Hozzászóló: Vendég, 2009-11-26 07:40
Ismét a 23-as vagyok. Nekem örömhír, és remélem, hogy ha ti is utánajártok ennek, akkor köztetek is lesz, aki fellélegezhet... Én elmentem a Semmelweis egyetem Pentacore laborítóriumába, ahol tízezerért megvizsgáltattam a véremből, hogy valójában van-e nekem ez a HSV2 vírus... És az eredmény negatív lett. Más volt a baj. Ajánlom nektek. Akinek mondjuk nem sűrűn fordul elő, vagy egyszer jött ki, de azóta nem múlik. Talán nem herpesz!!! :) További jókat! Sziasztok

Sziasztok! (Anita vagyok (28 éves nő),

Hozzászóló: Vendég, 2009-11-21 17:14
Sziasztok! (Anita vagyok (28 éves nő), aki már szept.-ben hozzászóltam) Csatlakozom az előttem szólóhoz, miszerint én sem helyeslem, hogy nem mondod el a párodnak, milyen fajta betegséget hordozol! Csak abba gondolj bele, Neked milyen érzés ez, és ezzel együtt élni?!?!?! Sztem mindenkinek joga van eldönteni, hogy vállalja-e ezt a kockázatot, vagy sem!!! Őszintén! Ha neked lett volna rá lehetőséged megtudni, hogy azzal akivel együtt vagy elkaphatod ezt a betegséget, vállaltad volna? Akkor áradoztam a telviránról nektek, hogy milyen hatásos volt! De sajna, mióta nem szedem ismét kiújult, és ha lehet egyre rosszabb! Megpróbáltam a grapefruit mag olajat is, de nem segített. Most a bőrgyógyászommal megpróbálunk valami sokkal erősebbet. De előtte tipizálni kell a herpeszt. Felírt egy krémet is, ami ezüstöt tartalmaz, kifejezetten nem a herpeszre találták ki, de segíti a sebgyógyulást, meggyorsítja a folyamatot. Olvastam itt az egyik hozzászólásban, hogy van egy csodaszer a dynamiclear. Mindenképp utána fogok járni, és ha van valami fejlemény megosztom veletek is!!! Üdv mindenkinek: Anita

Hozzászóló: Vendég, 2009-11-15 08:26
2009-11-12 17:52:33 <--- Neked szól, kedves három éve herpeszes... Nézd... Nekem fél éve van. Attól, hogy nem jelentkeznek a tünetek, én is elmondtam az új páromnak, akit az első tünetek után szedtem össze. Ne legyél önző. Ha nem halálos, akkor is legyél annyira korrekt, hogy igenis elmondod annak, akivel lefekszel. Ez nem fair. Attól, hogy te nem tartod ezt akkora katasztrófának, igenis, egy másik ember életét sárba tiporhatod. Ne magadból indulj ki. Mindannyian mások vagyunk. És igenis, kutya kötelességed elmondani, hogy herpeszed van. Haragszom az ilyen emberekre. Ki tudja, talán én is egy ilyen embertől kaptam el, és azért hiába nem jön elő, engem nagyon zavar, és több tízezreket költök a végleges kiírtására. Gondolkozz, légyszíves... 23-as voltam.

sziasztok, a neten találtam egy dynamiclear

Hozzászóló: Vendég, 2009-11-13 22:54
sziasztok, a neten találtam egy dynamiclear nevü csodaszert ami állitolag reszlegesen ,esetenként véglegesen kiirtja a herpesz virust. a leirás alapján a szer vegig szalad az aktualis kiuteshez tartozó idegpályán és dns szinten öli meg kis szemeteket. a beszámolok szerint sok embernek már első használat után nem jött vissza soha többet. interneten kell rendelni 70 usd .én még nem probáltam de ha valaki igen v többet tud a dologrol irjon. itt a site cime http://www.dynamiclear.com/

df

Hozzászóló: Vendég, 2009-11-13 22:00
df

Sziasztok! nekem 3éve lesz januárban,

Hozzászóló: Vendég, 2009-11-12 17:52
Sziasztok! nekem 3éve lesz januárban, hogy kialakult. én hallottam már a lizinről és szedem is kb.2 hete, de eddig használ mert nincs tünetem!!!!!!!!!! próbáljátok ki! nekem van egy új kapcsolatom..de nem tudom hogy mondjam el neki.. az az igazság,hogy már lefeküdtünk....és nem gumival..de nem vettem rajta észre tüneteket, sőt az előző páromon sem...akivel évekig igy sexeltem...szóval tuti bizti hogy mindenképpen elkapják????reménykedem, hogy nem.....viszont aggódom..de igaza van annak, aki előttem irt, hogy nem szabad elkeseredni és mély depresszioba esni!!!!!!!!!!!!!!!!!! inkább erősnek kell lenni és sok sok vitamint szedni!!!!!!!!!én majdnem napi 1000mg c vitamint szedek...üdv!!!