• Önkéntesként Afrikában
        ildiko blogja

        Beindulunk?

        A következő lunzui prosti-meetingen, ki hinné, 3-ig nem bukkant fel senki sem, még Patrick sem aki végül elvállalta a biznisz oktatást nekik. Én nem igazán voltam kíváncsi a csicseva előadásra, de végül mikor mindenki előkerült és elkezdődött a meeting mégis ottragadtam, és jólesően konstatáltam hogy nagggyon jó az előadás. Látszott hogy minden fontosabb dologról beszél és a stílusa is nagyon tetszett. Magyar egyetemen is ritkán hall ilyen jó beszédet az ember. Még el is gondolkodtatott hogy lehet mégis jó lenne igazgatónak az árvaházba! És valami égi irányítás folytán elkezdett nekem az ő területén működő árvaellátásról beszélni amit ő hozott tető alá, mióta a TCE-ben dolgozik, és hogy a TCE végeztével a szülőfalujába visszaköltözve szeretne árvákat támogatni. Pedig egy szóval sem említettük neki a tervünket! Én meg kikérdeztem hogy mit és hogyan csinált ebben a projektben, és hogy hol is van pontosan a szülőfaluja, mire ő felajánlotta hogy menjünk el a hétvégén együtt. OK, gondoltam ebből még lehet is valami.

        Közben megérkezett végre Silvana, a brazil lány aki Priscilát váltja, ő is a TCE-ben lesz és ő is itt fog élni Chilangomában. Aranyosnak tűnik, tipikus brazil, aki mindig mosolyog, de sajnos csak töri az angolt, bár ez nem biztos hogy megnehezíti majd a kommunikációt. Mert azt már az angliai suliban észrevettem hogy a kommunikáció egyáltalán nem nyelvtudás, hanem nyitottság kérdése.

        Meglepő, a field officerek elkezdték visszafizetni a mikrohitelt! Sőt egy kicsit többet is hoztak, ami egyenesen hihetetlen itt. Na de várjuk ki a végét, nem? Remélem nem fog alábbhagyni a kezdeti lelkesedése a csapatoknak, hiszen lesz hova tennünk a visszafolyó pénzt.

        Egyik délután Viktorral elmotoroztunk a Pilirani területén létrehozott könyvtár megnyitójára. Volt jó sok formalitás, és még több színi előadás, mind a könyvtárról szólt természetesen, és majdnem mind arról hogy milyen következményei vannak annak hogyha ellopod a könyveket. Hát igen, erre az eshetőségre készülni kell, azért azt ők is tudják hogy a könyveknek értéke van (vagyis pénzzé lehet tenni), de fogadok hogy páran nem értik miért könyvtár születtett itt és miért nem ingyen kajálda?De csak megértik egyszer.

        A megnyitó legmeghatóbb pillanata egy dal volt amiben csicsevául elénekelték hogy köszönik a fehér lánynak hogy elhozta ide ezeket a könyveket :) Majdnem sírva fakadtam?

        Mindenesetre ez az egy megnyitó (ami úgy 4 órácska hosszan nyúlt el) bőven elég volt, szóval mondtam a többi field officernek hogy nem sértődöm meg ha nélkülem nyitják meg többi könyvtárat.

        A hétvégén ellátogattunk Patrick-kal a szülőfalujába, vagyis ahhoz a pár házcsoporthoz ahol a családtagjai élnek, megismertük az egész pereputtyot, miközben megint kaptunk egy gyenge napszurast? No meg egy tököt útravalóul. Ezzel az a gondunk hogy nem tudjuk hogy főzni kéne vagy sütni mert eddig csak a töklevéllel találkoztunk a tányérunkon. De majd elválik, lehet kicsit főzzük, aztán meg megsütjük :)

        És láttuk testközelből az itteni egyik SOS gyermekfalut, ahová eltökélt szándékom egyszer ellátogatni, s ha lehet egy kicsit dolgozni is, megnézni hogy ott hogyan mennek a dolgok.

        Névnapomkor nagyon édesek voltak az önkéntesek, mindenki meglepett valamivel, már aki tudta mi fán terem az a névnap. Kaptam egy új csitendzsit amit magam köré tekerhetek amikor megyek a falvakba, szép színes, elefántos :) És a svédek csináltak nekem egy bundáskenyeret, ami ugyan nem is igazán bundáskenyér, mint inkább egy kenyér volt rántottával összesütve, de aranyosak voltak hogy megleptek vele, annál is inkább hogy leégett az adapter a konyhában amivel a rezsót működtettük az ünnepi napokon, szóval lehetett megint a zöld csodafolyadékkal ügyködni. És, ezt el se hinnétek, a fiúk, hallgatva a hónapok óta tartó sóvárgásomat egy kis magyar ropi után, sütöttek nekem egy zacskónyi ropit!!!!!!! Ahogyan kell, nyújtották, sodorták, sózták? Tényleg hihetetlen hogy az ember mi mindenre tud vetemedni ha szükség van :)

        A vasárnap legnagyobb attrakciója Ádám szülinapi felköszöntése mellett egy kedves kis levél volt Franciaországból miszerint az ott élő barátaink szívesen segítenenek a képeslapjaink terjesztésében, mégpedig nem is csak úgy, egyszerűen eladva. Azt találták ki hogy gyerekek írnának személyeknek, névre szólóan egy köszönő üzenetet, azért a kis apróságért (vszínűleg valami étel-füzet-szappan csomag lesz) amit én adok oda nekik hogy ezt xy küldte neked. Ezeket a lapokat meg a célzott illető megvenné, mégpedig nem is kis pénzért, darabonként kb 5 euróért. Ebből én fizetném a postaköltséget, kifizetném a "gyártókat", azaz az árva- és HIV-klubok tagjait, és vennék valami ajcsit a gyerekeknek, a maradékot meg megtartanám az árvaházhoz. Na már ez a hír elég volt hogy egész nap vigyorogjak, és még aznap átadtam Piliraninak egy halom újabb lapot, meg egy újabb ragasztót :) Látjátok mennyi klassz ember van a világon! Érzem én, menni fog ez!