• Önkéntesként Afrikában
        ildiko blogja

        Közelgő karácsony

        Dec. 17

         

        Szerdán testületileg, DI-ok bevonultunk Blantyre-be, mivel a TTC DI-ok most vették meg a mikrokredit projekteikhez a dolgokat. Néhány kiválasztott pre-schoolnak felajánlották hogy válasszanak maguknak egy tevékenységi kört, mint bevétel teremtési forrás. Van aki szabóságot szeretne, van aki pékséget, vagy borbélyüzletet, s mindenki megkapja hitelbe a varrógépet, sütőket vagy hajvágó cuccokat, aztán majd visszatörlesztik. Szóval ezeket szerezték be leginkább, én meg szervezkedtem a könyvek ügyében és neteztem, és meglepődve konstatáltam hogy milyen sokan jelezték segítési szándékukat. A legtöbb ismerősöm szokott év végén vmennyi pénzt utalni alapítványoknak, és most inkább nekünk utalják, vagy máshol egy januári adománygyűjtést ajánlották fel. Hát ez eléggé feldobott, és vigyorogtam egész nap. Még akkor is, mikor 3-kor leszakadt az ég, és nekünk pont akkor kellett találkoznunk a többiekkel hogy a beszerzett eszközök mellé felkuporogjunk egy platós autóra. Szóval térdig hömpölygő vízben ellábtempóztunk a megbeszélt helyre, ahonnan aztán a sáros platón egy varrógépet körbeülve zötykölődtünk el hazáig. Az ilyen napokon de jó is lenne egy jó kis meleg zuhany?

         

        Dec. 18

         

        Reggel elég korán keltünk, én 7-kor mentem Lunzuba, hogy ott egy TCE-s autó elvigyen az egyik field officer (Patrick) területére, ahol egy youth club meglátogatásában egyeztünk meg. Náluk szeretném az egyik könyvtárat megcsinálni, de meg akartam nézni hogy milyenek is a körülmények. A kocsi természetesen 2 óra késéssel érkezett meg, amitől mostmár fel tudnék robbanni? És 9-es találkára persze hogy nem értem oda?

        Egyébként most egy fullos UNICEF- Toyota terepjáró jött aminek most a belső csomagtartójának kényelmét (inkább kényelmetlenségét) tapasztalhattam meg. A fenékcsontom azóta is lila. Na szóval az úton még kidobáltunk néhány emberkét akinek épp arra volt dolga, aztán 10 után oda is értünk Chikuliba. A youth club és a children club (gyerek klub) tagjai már tűkön ülve várták az azungu látogatót, hisz nagy esemény ez nekik. Tüneményesek ahogy ezek a 3-6 éves gyerekek állnak egy a homokba terített gyékényszőnyegen, mint pódiumon, és éneklik, tapsolják az összes dalt amit ismernek. Aztán a nagyobbak táncoltak is, és jó érzés hogy mindez csak nekem :)

         

        Nagy meglepődésemre, a field officer várandós felesége (aki maga is field officer) meginvitált minket ebédre. De mivel az autóban éppen mobil HIV tesztelést végeztek, amire, hála Patrick jó néptoborzó készségének, jó sok ember eljött, még hosszú, unalmas és farkaséhes órákon át kellett várni az ebédre. Végül már volt vagy 4 óra mikor megérkeztünk Patrick-ék házához. A nappali szobában telepedtünk le a gyékényszőnyegre, ami a döngölt talajra van terítve. A nappali bútorzatául két sarokba támasztott esernyőt, egy elromlott biciklit, ezt a gyékényt no és persze a TV-DVD lejátszó- videólejátszó-hangfal kompozíciót képzeljetek el. Furcsa hogy mennyire sivár és üres a ház, de az elektronika, jó nyugati nyomásra, már elmaradhatatlan. Szóval muzsikus aláfestéssel gyorsan kézzel betömtem a rizst meg a fejadag főtt tojásomat, aztán robogtunk is el. De ami még említésre méltó hogy Patrick és a mellettük lakó field officer meghívtak magukhoz karácsonyozni minket. Ez persze nekem nagyon furcsán hangzott először, de aztán rájöttem hogy az ilyen invitálások a jószándék, a fiatalos buli no meg a fehér emberrel kötött cseppet sem érdek nélküli ?barátság?-keresés keverékeként értelmezendőek. Mindenesetre jó lenne megtapasztalni egy valódi malawi karácsonyt, szóval elfogadtam a meghívást.

         

        Egyébként ez a 2 field officer rendkívül aranyos, érdeklődőek, és a feleségeik is szimpatikusak. Malawiban a vidéki háztartásokban még igen erősen lehet érezni a férj dominanciáját, a nőknek semmi beleszólása nincs semmibe, csak a ház előtt főzőcskézik a nsimát, mosnak a folyóban, míg a férfi szervez, dönt a család felett. Patrick-éknál azonban teljesen más a hangulat, európai szinten egyenrangúak, viccelődnek egymással, szóval mintha otthon lettem volna. Na de majd meglátjuk hogy mit hoz a karácsony, mindenesetre most törhetem a fejem ajándékokon.

         

        Hazaérve vettem észre hogy még be sem gyógyult az előző leégésem, ma is kaptam egy újabb dózist, bár számomra ez elég meglepő, ugyanis nemcsak hogy nem sütött a nap, de rendesen borús volt az idő egész nap. De hát ez Afrika, sosem tudhatod?

         

        Viktor ez idő alatt pedig a tanároknak rendezett karácsonyi ünnepségen segédkezett.

        Estére szerveztük a DI-ok karácsonyi partiját mivel majdnem mindenki útra kél valahova, és ez volt az utolsó este mikor mindenki itthon volt. Mindenki főzött valamit, illetve vettünk is 1-1 ajándékot, amit egy játék keretében osztottunk szét magunk között. De valahogy még most se volt egyikünknek se karácsonyi hangulata, és félek hogy ez már nem is fog megváltozni idén. L