• Önkéntesként Afrikában
        ildiko blogja

        A leghosszabb hétvége (1)

        November 29 - December 1


        Szombat reggel lázasan vártam Viktor érkezését, mivel megbeszéltük hogy kihasználjuk hogy még Zombában lakom vasárnapig, és megnézzük a Zomba Platót, ami egy nagyon szép kis hegy a szomszédunkban. Bár 5-kor indult, a malawi tömegközlekedés iramának köszönhetően így sem tudott elég korán ideérni, így utunkat egyből a hegynek vettük. A szerpentinen felfelé szerencsére felvettek minket, így a 4 órás sétából legalább 3-at megspóroltunk.
        A platón horribilis áron, de fényűző szállodában lehet megpihenni, és megint csak jó pénzért kísérőt is kaphatunk magunk mellé aki a különféle kilátópontokhoz kalauzol minket. Természetesen egyikkel sem szerettünk volna élni, így egyből el is kezdtük lassú ereszkedésünket lefelé.

        A kilátás meseszép volt, találtunk egy szép hegyi tavat is, ettünk finom, szederhez hasonlító, de sárga bogyót (a DI-ok kedvence, mindenki bőszen eszegeti ha a Zomba platón jár), megtanultam vinni a hátizsákot a fejemen, láttunk majmokat, szóval kellemesen éreztük magunkat, és kicsit úgy tűnt mintha nem is Afrikában, hanem inkább Szlovákiában lennénk. De ahogy telt az idő, Viktor sajnos elég gyengének kezdte érezni magát, így sokszor megálltunk egy-egy szusszanásra. Elég meleg is volt, és gondoltuk ez a szokásos gyengeségünk, aminek most még adunk egy pofont egy kis túrázással, de aztán elkezdett fájni a gyomra is. Na ekkor már sejtettük hogy a malária elleni gyógyszer mellékhatásáról lesz szó, ezt már sokan tapasztalták a DI-ok közül. Meg is állapodtunk, hogy leérünk minél hamarabb, aztán pihi, és szünet a gyógyszerben.
        Szerencsénkre lefelé is jött egy dzsip és beülhettünk a hátuljába, és teljesen Zomba központig elvittek minket. Ekkor Viktor már nagyon rosszul volt, elzsibbadtak, és görcsbe álltak a végtagjai, már alig tudta őket mozgatni, és következésképp a járás sem ment (ez már nem tűnik gyógyszermellékhatásnak...). Az autóban ülők voltak olyan rendesek hogy bár a másik irányba indultak el, mikor látták hogy milyen helyzetben vagyunk, visszafordultak és elvittek minket a kórházig.

        Betámolyogtunk a vizsgálóba, ahol tüzetesen kikérdeztek mindenről minket, vagyis inkább engem, mivel Viktor már nem nagyon volt magánál. Aztán beültették egy kerekes-székbe és eltoltuk az egyik kórteremig, ahol az ügyeletes orvos átvette Viktort. Ekkor már a láza is felszökött, így hamar megállapították hogy ez valószínűleg malária lesz, és bár a laboreredmény itt nem lesz meg szombaton, elkezdik a kezelést. Személy szerint kicsit megnyugodtam, hogy a sok afrikai kórházról hallott rémtörténettel szemben most nem hentesekkel állunk szemben, mivel az európai gyakorlat is az, hogy a maláriát akkor is kezelni kell ha még nincs is kimutatva. Vettek vért a malária teszthez is (bár itt a nővérke elég sokáig forgatta a tűt Viktor kezében…), illetve bekötötték infúzióban a kinint, ami a legerősebb malária elleni szer. Mindeközben a kórteremben éppen imádságokat énekeltek, amitől magasztosan zengett az egész épület. Hát ekkor már nekem sem kellett több, pár pillanatra elvesztettem az eszméletemet, de szerencsére tudtam annyira kontrollálni hogy ne csattanjak nagyot a padlón. Fekvő helyzetben, az első adag kinin és paracetamol után Viktor is jobban lett, és pár óra alatt a láza is teljesen lement.

        Minden orvos és nővér nagyon szívélyes volt, felajánlották azt is hogy menjünk át másik, privát kórházba, mert nekik nincsen magánszobájuk, de úgy ítéltük meg, hogy akármilyen fullos biztosításunk is van, nem vagyunk abban a helyzetben hogy most még utazgassunk és nekünk megfelel ez a 20 ágyas kórterem is. Ez egyébként teljesen úgy nézett ki mint egy magyar közkórház kórterme, és a mellékhelyiségek is elfogadható állapotban voltak, talán azzal a kivétellel hogy a wc papírt egyáltalán nem ismerik...

        Kb fél órája lehettünk a kórteremben, mikor az egyik beteg meghalt. Először a néma csend, majd amikor kitolták, a nők siratóéneke... Szörnyű érzés volt akkor Viktor ágya mellett állni...

        Én is bent maradtam éjszakára, mert ellentétben a mi kórházainkkal ez itt teljesen elfogadott, és majd mindenkinek az egész családja bent éjszakázik. A Viktor melletti ágyra felkuporodtam és onnan figyeltem. Valami elképesztő módon a kórházban nincsenek ágy fölé lógatható szúnyoghálók, csak az ablakon van, de mivel a keretnél körbe 20-20 cm hiányzik belőle, mint halottnak a csók. És mivel ég a lámpa éjjel nappal, természetesen szúnyogok milliói hemzsegnek a teremben. Viktor állig be volt takarva, én meg felvettem az ő pulóverét és zokniját, de a moszkítóhálóhoz szokott agyunknak furcsa érzés volt így feküdni egy kórteremben. Mondanom sem kell hogy éjjelre is maradt kb 30 fok, így tocsogtunk a verejtékben…Viktor viszonylag könnyen elaludt, én meg őt figyelve, a szúnyogokat kergetve, a plafont és a szomszédokat bámulva életem leghosszabb éjszakáját töltöttem el...