• Betegségek történetei
        WEBBeteg blogja

        Emlőtumor

        38 évesen szembesültem azzal, hogy emlőtumorom van. Éppen akkor, amikor nagyon szerettem volna élni az életem, csinosan öltözni, igazán nőnek lenni, de a betegség miatt nem tehettem!
         
        Mindez lassan 30 éve történt! A rákos betegség tabunak számított akkor, sokkal inkább, mint manapság. Nem beszéltek róla az orvosok sem. Nekünk, betegeknek kellett mindenféle trükkök segítségével kideríteni, mi a pontos diagnózisunk, vagy hogy milyen stádiumban vagyunk. Azért ez ma már másként van!
         
        Én egy zuhanyzás során vettem észre a babszem nagyságú csomót. Orvoshoz mentem, mintát vettek, de nem találtak kórosat. Azt mondták, figyelgessem, és egy év múlva menjek újra kontrollra. A daganat azonban nem várt addig. Gyorsan növekedni kezdett. Rövid idő alatt diónyi méretre duzzadt, így nem vártam tovább, újra orvoshoz fordultam. Nagyon összeszidtak. Engem hibáztattak, hogy miért nem mentem hamarabb.
         
        Megoperáltak, sugarat is kaptam, de valószínűleg nem volt tökéletes a beavatkozás, mert éveken keresztül többször kiújult a tumor! 1995-ben egy másik sebészhez kerültem, neki azóta is áldom a nevét. Ő végzett egy nagyműtétet, minden csomót eltávolított, majd kemoterápiára és sugárkezelésre küldött. A kemó szörnyű volt, nagyon rosszul éreztem magam minden kezelés után, de a lényeg, hogy azóta jól vagyok.
         
        A betegségem alatt végig dolgoztam. Nem akartam elhagyni magam! Szerencsém volt, mert a munkahelyemen így is elfogadtak. Nem faggattak, nem bántottak. De összességében a férjem volt a legfőbb támaszom. Óvott, féltett, vigyázott rám, de nem vitte túlzásba! Csak amennyire az ember ezt ilyenkor igényli.
         
        Az operációk miatt sokáig nagy gondot okozott, ha mások előtt kellett levetkőznöm. Aztán ez is megváltozott. Úgy hozta a sors, hogy egy gyógyászati segédeszközboltban megkértek, vegyek részt olyan bemutatókon, ahol speciális fehérneműket, fürdőruhákat mutatunk be érintett hölgyeknek, egyéb érdeklődőknek. Nagy dilemma volt, hogy igent mondjak-e a felkérésre, hiszen szemérmes voltam, strandra se jártam szívesen. De a férjem bíztatott, erőt adott.
         
        Jó döntés volt! A bemutatók során sokszor megdöbbentő dolgokkal találkozok. Beszélek olyan hölgyekkel, akiket évekkel ezelőtt operáltak és semmit nem tudnak ezekről a lehetőségekről! Nem tudják, hogy ezekkel a ruhadarabokkal  újra teljes értékű életet élhetnek, ismét igazi nők lehetnek!
         
        Szeretnék ezért minél többekhez eljutni, minél több nővel beszélni, minél több emlődaganatos betegnek reményt és hitet adni!