• Blogtherapy
        ciryll blogja

        Karácsony a zártosztályon

        Mínusz tíz fok van odakinn, az autó alig indult, pedig még tankolni is kell, de csak félig, mert hideg is van, meg elkésni sem szeretnék. Az utak tele, az autósok türelmetlenek, a bevásárlóközpontok parkolóihoz vezető út beragadva. Igyekszem kikerülni őket, és közben hálát adok a virtuális valóságért, ahol az életem nagy részét amúgy is bonyolítom, így most már a karácsonyi vásárlást is. Vajon létezem-e még idekint?

        Végre odaérek, rögtön akad is munkám, Ms K-ra kell felügyelnem, akit éppen a lánya látogatott meg. Egyszer már beszélt a gyerekeiről, de még nem láttam őket. Furcsa is volt, mert bár Ms K-t jópofának tartom és jól kijövünk, mégis ő az osztály bajkeverője. Egyrészt a mániákussága miatt, másrészt meg unatkozik és mindig kitalál valami mókát magának, vagy a többieknek. Feleakkora mint én, a köpenye, amit ráadtak a földet söpri, kicsi rózsaszín sapkája a fejébe húzva, és persze már a szeme sem áll jól. Remek színész is, ahogyan a remélt gyógyszerek érdekében különböző rettenetes fájdalmakat és eltorzult arcokat mutat be. Az „amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten“ az ő esetében abszolút mérce, mindenkivel úgy van, ahogy az illető viszonyul hozzá. Akik nem szeretik, azoknak a felügyelete alatt eszeli ki a legtöbb turpisságot és hozza a legjobb alakításokat. Ő az utolsó az evéssel, s mikor befejezte, még körbejárja a többiek kocsira tett tálcáit és megeszi a maradékokat. Ami nem fér a gyomrába, azt a zsebeibe teszi. A többiektől szívbaj nélkül elkéri a sütijüket, és ők oda is adják neki, mert ők meg szeretik Ms K-t. De most ez a konyhamalac, bajkeverő, mindenféle turpisságokat kiötlő hiperaktív nénike ott ült a lányával, póz és gesztusok nélkül, érdeklődve és aggódva, mindent kikérdezve tőle, pénzt adott neki, és azt mondta, hogy nagyon szereti, befonatta vele a haját, majd csak fogta a kezét és nem volt többet senki más, csak egy édesanya, aki szereti a gyerekét, és csak arról beszélgettek aztán, hogy mikor megy végre haza. Ms K nem sokkal azután került ide, hogy meghalt a férje és egyedül maradt. Lányai hozták, amikor napokig nem jelentkezett. A lakása közepén ülve, magában beszélve találtak rá, körülötte irdatlan rendetlenség és bűz. A gyász meg ő, hát, valahogy nem tudták rendezni viszonyukat egymásal. 

        A hangszóróból karácsonyi zene szólt, hogy emelkedettebb és ünnepélyesebb legyen a hangulat a pszichiátriai intézet nyugati szárnyában. Az üvegfalú szobában anya és lánya búcsúzott; vége volt a rövid látogatási időnek.

        I don't want a lot for Christmas

        There's just one thing I need

        I don't care about presents

        Underneath the Christmas tree

        I just want you for my own

        More than you could ever know

        Make my wish come true

        All I want for Christmas is you.

         

        Közben S. rosszul lett, menni sem tudott, remegett és csak hányt, egyre  erősebben. Z., a barátja (mert itt néha össze is barátkoznak az emberek, hogy jobb híján-e vagy a közös sors okán, de van, hogy egymásra találnak), idegesen és aggódva járkált fel alá, majd észrevette, hogy az ajtóban állok és próbálom kitalálni mi történt, de oda mégsem mehetek, mert Ms K-t kell szigorú felügyelet alatt tartanom, és ilyenkor nem mozdulhatok mellőle, de én is aggódtam S-ért. Z. végre idejön hozzám, és elmeséli, hogy S. már reggel elkezdett remegni, de mikor a gyógyszerét kérte, elutasították és azt mondták neki, hogy menjen, feküdjön csak le, majd attól jobban lesz. Nem lett jobban. Tovább remegett, a mellkasa szorított, hányt, mindene fájt és borzasztó rosszul nézett ki. Ez azért is volt feltűnő is meg furcsa is, mert az elmúlt napokban már teljesen jól volt, mosolygott, beszélgetett, inkább a társalgóban ült a többiekkel mint a szobájában aludt és persze ez még nem a hepiend volt, de az állapota stabilizálódni látszott.

        S. fiatal fiú, depressziós, alkoholista, drogos, és öngyilkos akart lenni. Ahogyan az apja is depressziós, alkoholista és drogos volt, s aztán öngyilkos is lett. Az első napokban ő is szigorú felügyelet alatt volt a szuicid elképzelései miatt, minden lépésénél valakinek ott kellett vele lennie. Igaz, nem sokat lépett, begyógyszerezve végigaludt pár napot. Aztán jobban lett, egyre többször láttam a társalgóban, majd egyszer megkért, hogy segítsek neki a ruháival, azóta beszélget velem. Rendes gyereknek látszik, csak nyomorult lehet így felnőni, és úgy tűnik, sajnos nincsenek kötélből az idegei.

        Make my mommy's life a song;

        Keep my daddy safe and strong;

        Let me have them all year long;

        That's what I want for Christmas.

         

        Végre odahívtak hozzá egy nővért, aki nemrég érkezett meg, és aki adott neki valamit, amitől aztán kicsit jobban lett, és abbamaradt a hányás. Z. azonban tovább dühöngött és a máskor mindig készséges és szelíd ember iszonyúan felháborodva mondta a magáét azokra, akik hagyták a barátját szenvedni.

        Z. is hasonlóképpen indult az osztályon, néhány nap kábultság, lassú, de látványos felépülés, és kimerészkedés a többiekhez, és jól összebarátkozott S-sel. Ő is öngyilkos akart lenni. Amikor a szüleinek elmesélte, hogy ő tulajdonképpen meleg, azok nemcsak nem örültek neki, de meglehetős rosszallásukat fejezték ki, majd megromlott a kapcsolatuk emiatt. Próbált a kedvükre tenni, megnősült, de az nem működött így, és hamarosan vége is lett. Nemrég elvesztette a munkáját, majd emiatt a lakását, depressziója felerősödött, és nem akart semmi mást, csak nem lenni. Mégis magától jött be és segítséget kért.

        Ezek a barátságok nagyon törékenyek, hiszen két jelentősen sérült emberről van szó, és naivság lenne azt remélni, hogy most majd együtt minden sikerül nekik. Ami inkább segíthet ilyenkor, az a tudat, hogy nincsenek egyedül, hiszen lám, van más is, aki hasonló nehézségekkel küzd. Nincs semmijük, de ez a hiány összeköti őket, és együtt kevésbé fáj. Ez nem hepiend, hanem inkább túlélés, ami már elég lehet ahhoz, hogy az itt-ott mégis felcsillanó reménysugarat észrevehessék, és megkapaszkodhassanak benne.

        Children, go where I send thee.

        How shall I send thee?

        I'm gonna send thee two by two, 'cause

        Two was a Paul and Silas, and

        One was the little itty Baby,

        Born, born Lord

        Born in Bethlehem.

         

        Ms. K. vissza akart menni a szobájába. Az ablakpárkányhoz ment, kedvenc helyéhez, mert nagyon szereti nézegetni a szemközti házakat, amelyek teljes karácsonyi díszben, ezer színes csillogó lámpával kidekoráltan álltak. Közben a karácsonyi kifestőkönyvében színezett, elmélyülten, mint egy gyerek, éppen csak a nyelve nem lógott ki. A többieknek készített karácsonyi képeslapokat belőle.

        Ahogy ültem az ajtajába állított széken, ahogy azt ilyenkor szokás a szemmeltartás végett, egyre erősödő zokogást hallottam a szemközti szobából. R. egy fiatal lány lakott ott már több mint egy hónapja. Diagnózisa paranoid skizofrénia. Magas, vékony lány, hatalmas, ijedt kék szemekkel, sosem szól, nincs a többiekkel, ha rámosolygok, visszamosolyog, de nem beszélget senkivel, csak a hangokkal. Megkérdeztem tőle, tehetek-e érte valamit, de azt mondja, hogy nem. És ilyenkor tényleg nem. És más sem. Ő meg csak fekszik a földön, az ágya mellett, kiabál és sír, csapkod és küzd azzal a másik világgal ahol és amiben él, majd feldagadt, kisírt vörös szemekkel bekéretzkedik a gumiszobába, hogy a többieket meg a közhangulatot ne zavarja, na meg kicsit szégyenlős is, és ott tovább őrjöng. Amikor a nővér már nem bírja tovább nézni, kap egy injekciót. R. hagyja magát, ismeri már a szertartást, és tudja is, hogy ettől jobban lesz. Csak annyit mond, hogy nehogy Haldolt kapjon, mert attól nem tud lélegezni. Megnyugtatják, hogy ez nem az, hanem valami sokkal jobb. R. meg sem mukkan, hanem úgy marad még egy darabig, liheg, de nem is mozdul. Az ajtót nyitva hagyjuk, hogy amikor akar, ki tudjon menni.

        For I've grown a little leaner,

        Grown a little colder,

        Grown a little sadder,

        Grown a little older,

        And I need a little angel

        Sitting on my shoulder,

        Need a little Christmas now.

         

        Z. R-ért is aggódott és megkérdezte mi történt. Az itt lévő emberek nem sokat tudnak egymás állapotáról, betegségéről, megijednek, ha valami szokatlan történik, ők maguk is furcsának találják egymást sokszor, nem értik, mi miért történik valakivel. Aki először van itt, sokszor most először lát mentális problémát és pszichiátriai esetet. Megnyugtattam, hogy R. már rendben van, viszonylag, aztán megnéztük S-t, akit közben az anyukája és a nővére meglátogatott. Még elég rosszul nézett ki, de azt mondta, már sokkal jobban van. A gyógyszer is segített, meg az, hogy az anyukája is eljött. Azt mondta, mikor meglátta az anyukájat, elmúlt a mellkasából a szorítás.

        Christmas eve will find me

        Where the love light gleams

        I'll be home for Christmas

        If only in my dreams.

         

        Aztán én jövök a sorban, hogy a következő két órában negyedóránként végigjárjam a folyosókat, megnézzem, ki hol van, mit csinál, milyen hangulatban. Ez az újaknak jó kis munka, mert egy órán belül megtanulják mindenkinek a nevét az osztályon. Az egyik ilyen utam alkalmával K-ba botlottam, aki a folyosón ült a földön, fejét lehorgasztva. Nem kell kétszer kérdezni, hogy mi baja van, kifakad és mondja. Magától jött ide, egyedül, hogy segítséget kérjen a problémájára, pszichoterápiára járhasson, erre már itt van két hete, nem csinál semmit egész nap, és most már ebbe kezd beleőrülni és ennél tovább már nem bírja, mert az oké, hogy egy kicsit itt van, de hogy hetekig, na, az már képtelenség és az már nem használ. Elege van, mert ettől a semmittevéstől és bezártságtól nem tud jobban lenni és inkább haza akar menni. Annak ellenére, hogy ezt a történetet naponta kétszer hallom valakitől, komolyan veszem, mert tényleg így van, ahogy mondja. Bíztatom, hogy ezt mondja el az orvosának is. Kérdem, hogy a különböző pszichoterápiás csoportokra eljár-e, és hogy használnak-e. Eljár, és használnak, mondja, és mindegyiken tanul is valamit, amit tudna hasznosítani, de ezt otthonról is megtehetné. És különben is, most már el szeretné kezdeni az életét, mert eddig hagyta, hadd sodorja az ár, de most már ő akar a saját maga ura lenni, és felállni, megküzdeni mindennel, nem pedig itt betegeskedni. Továbbra is azt tudom neki mondani, hogy mondjon el mindent az orvosának, ugyanígy, ahogy most nekem, mert amiről most K. azt hiszi, hogy időpocsékolás, arról az orvos talán látni fogja, hogy egy  érési és gyógyulási folyamat, legalábbis annak kezdete, és nyugodt szívvel fogja kiengedni, abban a reményben, hogy K. ezt így is folytatja majd.

        Please take me back to Toyland;

        Ev'ryone's happy there.

        It's more than a girl and boy land

        Where dreams just like toys can be shared.

        If you believe in Toyland,

        Believe in things that you cannot see;

        All the world would become a joyland;

        What a wonderful world this would be.

         

        Azért hozzáteszi, hogy attól is szenved, hogy nincs igazán társasága itt, habár jól kijön Mr. T-vel, csak ő mindig attól fél, hogy jönnek érte és el akarják vinni. Mr. T ekkor már az ajtóban áll, és alá is támasztja kérdésével, hogy itt vannak-e már, mert jönnek érte, amire többnyire nem tudok mi felelni, viszont a rádióból felhangzik egy viccesebb karácsonyi dal, ami azért is komikus, mert a nyilvánvaló egyezésről azonnal a velem szemben álló idős Mr. T-re asszociálok.

        All I want for Christmas

        is my two front teeth,

        my two front teeth,

        see my two front teeth!

        Gee, if I could only

        have my two front teeth,

        then I could be with you

        Merry Christmas.

         

        Muszáj mennem, mert nem akarok ott nevetni, de K. tovább panaszkodik, nem észrevéve a vicces párhuzamot, pedig Mr. T-nek csakugyan hiányoznak az első fogai, és arról beszél, hogy a többiek meg mind bolondok és nehezen viseli őket, akkor a munkámra hivatkozva tovább megyek, mert nem akarom a jól indult beszélgetést elrontani a kirobbanó nevetéssel. Ezt szinte mindegyikük elég gyakran mondja, és valljuk be, egy ilyen kontextusban tényleg nagyon komikus.

        Have a holly, jolly Christmas;

        It's the best time of the year

        I don't know if there'll be snow

        but have a cup of cheer.

         

        Amikor L. szobájába nézek be, szinte szégyenkezve néz vissza rám, és kérdezi, hogy kaphatna-e valamit enni, mert olyan éhes. L. ahogy mondani szokás, vasággyal együtt harminc kiló. Olyan gyógyszert kap, gondolom, nem véletlenül, aminek a mellékhatása az, hogy mindig éhes, és az ebből következő hízás. Rajta is végig lehet követni a gyógyszerek mechanizmusát: néhány nap kábultság, alvás, majd egyszercsak magához tér, kijön aszobájából, törölközőt, szappant kér, megfürdik, kimossa a ruháit, kiül a társalgóba és beszélget a többiekkel. A szigorú felügyeletből először közeli, majd általános felügyelet lesz, azán lassan hazamehet, a gyógyszer beállítva, a kötelező kezelések időpontja meghatározva, és így ellesz egy darabig. Aki aztán úgy érzi, hogy teljesen jól van, az abbahagyja a gyógyszerszedést, és akkor majd rosszabbul lesz, és valószínűleg vissza is kerül.

        Keresek L-nek a hűtőben valamit, de nem lakik jól, és várja a hamarosan következő nass idejét. Az ebédlőben dupla adagot kap mindenből, az utolsó morzsáig felfalja, aztán félóra múlva újra jön. Persze nem lehet valakit csak úgy büntetlenül etetni, észrevétlenül, hiszen azonnal ott terem a huszonöt másik ember, hogy ők is kérnek, és ugye amikor az egyik kap, akkor nem lehet, hogy a másik meg ne kapjon.

        Nyílik az ajtó, és belép egy hatalmas, ősz, nagyhajú, nagyszakállú bozontos figura, W. akinek a többiek nem is tudják a nevét, és igazából ekkor még én sem, mert mindenki csak Santa Clausnak hívja. Azt meg kell hagyni, jól időzített érkezése volt az osztályra, mert a páciensek igencsak örültek, hogy hozzájuk is megérkezett a Mikulás. A kollégák jóérzésére vallott azért, hogy mégsem a piros köpenyekből osztottak neki. W. egykedvűen vette tudomásul valószínűleg nem újkeletű becenevét és az arra irányuló kéréseket, hogy vajon tényleg ő-e a Mikulás.

        Who's got a beard that's long and white

        Santa's got a beard that's long and white

        Who comes around on a special night

        Santa comes around on a special night

        Special Night, beard that's white

        Must be Santa

        Must be Santa

        Must be Santa, Santa Clause

         

        N. is besétál, már késő este lesz, de aki nem depressziós, az nem álmos, és még elodázzák az időt, mikor végleg bemennek a sötét szobába, az éjszaka magányába, a nyugtatókkal segített alvás feledtető homályába, a fehér, üres falak közé, a szürke takaró alá. A karácsonyfa feldíszítve áll a társalgó sarkában, az osztály szépen kidekorálva, s a karácsonyi zene még most is szól, egészen takarodóig, amikor már csak az éj csendje és az ablakon besütő csillag fénye súgja a karácsony igazi énekét: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok… Azt el is felejtettem említeni, hogy az egyetlen könyv, amit itt ezek az emberek olvasnak, az a már-már ronggyá gyűrt Újszövetségük, aminek a szövegét is betéve tudjak. Szinte mindenkinek ott van a párnája alatt, vagy a kezében.

        N. Etiópiából érkezett néhány évvel ezelőtt, a családja hozta be, mert aggódtak érte, nem evett, nem aludt, furcsán viselkedett, magában beszélt, és fejfájásra panaszkodott. Két kicsi gyereke van otthon, egy négyéves, és egy négyhónapos. Már a négyéves születése után is voltak hasonló tünetei, de most, a négyhónapos után újra előjött, erősebben. Posztpartum pszichózis. A gyerekeit két hete nem látta, pedig csak róluk beszél. Mikor jött, kapott egy kézifejőt, hogy a szoptatás ne maradjon abba, dehát abbamaradt, mert gyerek nélkül nem nagyon lehet szoptatni. Majd ha jobban lesz, hazamehet, de hogy miből gondolják, hogy így esélye van jobban lenni, azt nem nagyon értem. Csak ül, elréved a távolba, fájdalmas tekintetén a hiány tükröződik, és az értetlenség, hogy vajon mitől gondolják errefelé, hogy majd így egyedül az üres falak között jobban lesz és a gyerekei nélkül majd egészséges anya lesz belőle.

        Oh, I don't want a lot for Christmas

        This is all I'm asking for

        I just want to see my baby

        Standing right outside my door.

         

        Az északa csöndje lassan belepi az osztályt, s kiki elindul a szobája felé, haza gondolva, a lányára, az édesanyjára, a szüleire, a gyerekeire, én meg öltözök, hogy én is utamra induljak. Amikor kiérek az épületből, beülök az autóba, s amíg kicsit várok, hogy bemelegedjen, bekapcsolom a rádiót. Az ég csillagos, a levegő fájón, csípősen hideg, én pedig a sálamba bújva kicsit haza gondolok, mielőtt elindulok. Kihajtok a parkolóból és megyek. Tudom, hogy a sok kifelé vágyakozó szempár az ablakból a sarkon beforduló és elűnő lámpacsík után néz…

        As you sit by the fire,

        Pray, think of us poor children

        Who wander in the mire.

         

         

        Énekek – nyers – fordítása:

        1. Nem akarok sokat Karácsonyra, csak egyvalamire van szükségem, nem érdekelnek az ajándékok a fa alatt, csak téged akarlak, jobban mint gondolnád, csak azt akarom, hogy veled legyek karácsonykor.

        2. Tedd anyukám életét egy énekké, tartsd meg apukámat biztonságban, és erőben, add, hogy egész évben velem legyenek, csak ezt szeretném karácsonyra.

        3. Gyermekeim, menjetek, ahova küldelek titeket. Vajon hogyan küldjelek? Kettesével küldelek titeket, mert Pál és Szilás is ketten voltak, csak a kisgyermek volt egyetlen, az Úr, aki betlehemben született.

        4. Egy kicsit soványabb lettem, egy kicsit hidegebb, egy kicsit szomorúbb és egy kicsit öregebb. De szeretném, ha egy kicsi angyal ülne a vállamon, szeretnék egy kis Karácsonyt.

        5. A Karácsony este ott talál majd, ahol a szeretet lángjai gyúlnak, Karácsonyra otthon leszek, még akkor is, ha csak álmomban.

        6. Kérlek, vigyél vissza a játékok földjére, ahol mindenki boldog, ez több mint a fiúk és lányok földje, ahol az álmokat és játékokat megoszthatjuk. Ha hiszel Játékországban, hiszel abban, amit nem láthatsz, az egész föld at Örom országa lehet, és az milyen gyönyörű lenne.

        7. Csak két első fogat szeretnék karácsonyra, a két első fogamat, hogy lássam a két első fogamat. Hú, bárcsak meglenne a két első fogam, és akkor veled tölteném a Karácsonyt.

        8. Legyen vidám Karácsonyod, ez az év legjobb ideje. Azt nem tudom, lesz-e hó, de igyál egy pohár vidámságot.

        9. Kinek van hosszú fehér szakálla? A Télapónak! Ki jön azon a különös éjszakán? Hát a Télapó! Különös éjszaka, fehér szakáll, ez csak a Télapó lehet, csakis a Télapó!

        10. Nem akarok sokat karácsonyra, csak annyit kérek, hadd lássam a kisbabámat, az ajtóban állva.

        11. Amikor a tűz mellett ülsz, imádkozz értünk, és gondolj ránk, szegény gyermekekre, akik a sárban járnak-kelnek.