• Blogtherapy
        ciryll blogja

        Továbbképezve

        Aztán hamarosan egy újszülött újraélesztési tanfolyamon találtam magam, elmélet, gyakorlat intenzív nyolc órába belesűrítve, és egy háromszáz oldalas könyvbe, amit még előtte kellett megtanulni, hogy tényleg értsem is miről van szó. Én szeretem az ilyen képzéseket, amik nem vesznek el éveket az ember életéből, nincsenek feleslegesen beépített elemek, csak az ilyen önmotivált, karrierista ambíciózus örökdiák embereknek való: itt a könyv, tanuld meg az egészet, olvass hozzá, gondolkodj el róla, aztán töltsd ki a tesztet, ahol ugyan kettőt hibázhatsz, de majd élőben és a gyakorlati vizsgán egyet sem, aztán gyere el, átismételjük egy nap alatt, ott kérdezhetsz, ha addig nem találtál választ a kérdésedre; begyakoroljuk, és levizsgázol és onnantól kérdés nélkül csinálnod KELL. Sose voltam ilyen diák, de amióta nővérke lettem, még erre is telik, úgy tűnik. Adrenalin, hivatástudat, ambíció, vagy ezeknek a keveréke ki tudja, de a motiváció még nem kopott el, és hamarosan rutin lesz majd (remélem) és ha az orrom előtt megszületik majd egy gyerek, ezentúl nem bőgni fogok a meghatottságtól, hanem váldékokat szívni, szárazra dörgölni, talpacskákat pöckölni, oxigénpalackokat programozni, légzsákokat fújtatni, intubálni harmincmásodperces intervallumokban. (Persze nem mindig, csak abban a statisztika szerinti 1-10%-ban, amikor erre tényleg szükség van.)

        Amikor három éve az egészségügyi pályafutásom kezdetén a kardiopulmonáris újjáélesztést tanultam (sokkal egyszerűbb, amint ahogy hangzik), hazafelé rádöbbentem, hogy innentől ez már nemcsak móka meg érdekesség, hanem ha valaki összeesik, fuldoklik, elájul, rosszul lesz, satöbbi a közelemben, kutyakötelességem azonnal ugrani és tenni valamit. Innentől ez már nemcsak tudás, hanem felelősség. Lélekjelenlét. Helyzetfelmérés. Gyorsaság. Elkötelezettség. És persze a tudás.
        És amikor a munkámról mesélek valakinek, és ő megkérdezi, hogy akkor te most tényleg olyan vagy, mint a vészhelyzetben, akkor nemcsak vigyorogva bólogatok, hogy aha, igen, hanem hozzáteszem hogy (és bevallom, büszkén), csak igaziból.