• Blogtherapy
        ciryll blogja

        A FOB jelenség

        Az apukákat, vagy ahogy mi hívjuk őket, a FOB-okat (ejtsd fáb, a father of baby rövidítése) egy külön élmény végigkísérni a terhesség és szülés folyamatán. Ahol most dolgozom, ott is sokat találkozom velük, mármint ha maradnak a fogantatás utáni félórán túl, de a szülészeten is, hogy az utóbbi évtizedben divat, sőtmitöbb, szinte követelmény lett az apás szülés, ott vannak és a legkülönbözőképpen tudnak viselkedni. Rövid gyakorlati időm is elégnek bizonyult néhány érdekes, már-már sztereotíp kategória felállítására.

         

        Pants on the ground:
        A gang és jail kultúrának megfelelően a nadrágjuk a seggük alatt lóg, és amikor rájuk adjuk a papírműtősruhákat, hogy valamennyire tisztán menjenek be a műtőbe, azt is ugyanígy húzzák fel. Ők sokat nem szólnak, legalábbis hozzánk, mert értelmezhetetlenek vagyunk számukra, és valahol mégis az asszonyt meg a gyereket segítjük, így aztán tabu is vagyunk. Az asszonyt azért néha molesztálják ilyenkor is, de csak mikor nem nézünk oda mert ők nem haverkodnak. Szerencsére.
         
        A Medikus:
        Az elmúlt 18-30 év alatt hihetetlen mélységű és mindenre kiterjedő egészségügyi tudást halmozott fel, többnyire az internetről, vagy az ismerőstől akit az aktuális patológia szintén szakértővé avanzsált, és ezt a tudást nem restelli alkalmazni a nővérrel vagy akár főorvossal türténő vita közben sem. (A vita természetesen nem vitának indul, hanem szakvéleménynek, de ez cseppet sem zavarja és tudásának minden hevével vesz részt a diskurzusban.) Mindenkit ott azonnal mindenből levizsgáztat, az asszonyt a "te maj' csak várjá'" vagy "majd én elintézem" kurjantásokkal pillanatok alatt lecsendesíti, nem vár semmire, gyógyszerre, pohár vízre, mert nem bíz semmit a véletlenre, hanem kimasíroz a nővérállomásra és a maga keze ügyébe veszi a dolgokat. 
         
        A Praktizáló:
        Ezt csak egy rövid történettel illusztrálnám, de az magáért beszél. FOB behozta asszonyát a szülészetre, kiabálva, hogy sürgős, mert az asszony már 4 cm. Honnan tudja, képedt el a betegfelvevő nővérke, és nagy kár, hogy nem az ő arcát sikerült felraknom a bejegyzéshez, amit a FOB válasza hallatán vágott: Hát négy ujjam fért be!
         
        Az Alázatos:
        Ő a kedvencünk, mert olyan aranyos, szerényen mosolygós, útból elállós, mindent felajánlós, megengedős, mindenre fogható, csendben megjelenő és csendben is maradó, hiszen anya remek munkát végzett idomításkor, persze meg kell hagyni, a tökéletes alapanyag erre már nyilván a kezdetekkor is megvolt.
         
        Horny:
        Igen, ilyen is van, akire rányitunk véletlenül, aki bármikor megkívánja anyát, ha akarja, ha nem (de legtöbbször akarja, mert őket egy fából faragták, igen, tuskóból...), aki alternatív utakat talál magának, ha már "oda" most éppen nem lehet, és akinek amikor azt mondjuk, hogy amikor elment a magzatvíz, olyankor már ne szexeljen, akkor ő visszakérdez, hogy "de ha már elkezdtem, és ez közben történik, akkor még ugye befejezhetem?" Vagy amikor azt magyarázzuk a friss anyukának hogyan kell a melleket stimulálni hogy a szoptatás beinduljon, odaugrik az ágyra, hogy "segíthetek?". Enough said...
         
        Babyboy:
        Szegényen általában nem tudjuk, hogy nevessünk-e vagy sírjunk, és ezt tényleg nehéz eldönteni, ahogy nézzük, hogy összekuporodva, magzatpózban odabújva fekszik anya mellett a kórházi ágyban, ruhástól, cipőstől, de állig betakarózva; esküszöm, az egyik még az ujját is szopta, és ez a látvány engem is meg a rezidenst is arra kényszerített, hogy udvariasan kihátráljunk a szobából, az ajtót becsukva a végigrohanjunk a folyosón egészen a hátsó, üres nővérállomásig, és ott gátlások nélkül hangosan röhögjünk.
         
        A sírós apuka:
        Aggódik, retteg, nem ért semmit, krokodilkönycseppekkel a szeme sarkában nézi a szenvedő asszonyt, a fájdalomtól fázik és egy lepedőt mintegy palástot magára öltve sétál a folyosón az együttérzés és szenvedés érzékeny lovagja, elhaló hangon kér egy pohár vizet, amit életmentő grálként, az élete árán is megvédve visz a via dolorosát járó szent asszonynak, térden csúszva átnyújtja, miközben elcsukló hangon azt rebegi: Drágám, bárcsak tehetnék érted valamit...
         
        Az izgatott:
        "Aszta mekkora tű áll ki a hátadból"- csodálkozik el az epidurálnál. "Az mi?" - férkőzik az orvos mellé, amikor az burkot repeszt és aztán őszinte kíváncsisággal, egy gyerek lelkesedésével követi az eseményeket, érdeklődik csakúgy mint körülbelül tízéves korában a természettudományos óráin Julika nénitől. De nemcsak kérdez, látni is akar, odamegy, belekukucsál, néha félrelök véletlenül, ki- és bekapcsol véletlenül, és amikor a baba feje már kibújt, akkor tapsikol örömében. Édes:-) Ugyanakkor ő a kevesek egyike, aki nem felejti el megdícsérni az asszonyt: "Te egy hős vagy, anya, én egy akkora tűtől beszartam volna!"
         
        Az éretlen:
        Az asszony naponta bevallja, hogy véletlenül lett terhes 42 évesen, de ő hihetetlen büszke magára, hogy neki ez sikerült, és ő is elmeséli minden nap. Rövidnadrágba betűrt pólóban vigyorogva érkezik, a nővérállomáson megáll, hogy elsüssön néhány humorosnak vélt poént, és nem zavarja, hogy csak egy-egy elnéző gyenge mosoly a válasz, hiszen ő úgyis nevet rajtuk.
         
        A haver:
        Amikor rájön, hogy mi jót akarunk nekik, akkor a bizalmába fogad, közelebb jön, oldalba lök, vállon vereget, kicsit sem finoman és nőiesen és a bazmegokat sem spórolva, de mindezt nem durvaságból, hanem csak haverságból teszi. Megkínál sült krumplival, cigivel, és nagylelkűen elhelyez egy hatamas gyümölcstálat a nővérszoba asztalán, hogy mi azért egészségesek maradjunk és rászól a többi húsz gyerekére, hogy álljanak el az utamból, hiszen nekem itt fontos dolgom van, és ahogy egy képzeletbeli kordonnal biztosítja a szabad utat az ágyhoz a nagy fehér isten(nő)nek, rájövök, a maga módján tényleg tisztel.
         
        A tinédzser:
        És mennyi ilyen van! Persze ő csendes, mert az anyjuk lehetnénk, esetenként a nagyanyjuk, tekintve, hogy még mind kiskorú, sőt általában 16 sincs, és ez ilyenfajta, hallgat, nem illemből, hanem mert úgysem tud mit mondani, de ahogy állt neki, onnantól használta, csak igazából fingja sincs ok-okozatról, tettről és következményről, és többnyire csak értetlenül áll a háttérben, hagyja, hogy tegyük a dolgunkat, hiszen az övé már rég véget ért (úgy két perc után) és a többihez még nem nőtt fel. Megjegyzem, még jogsija sincs, hiszen nem érte el a korhatárt, alkoholt sem ihat, mert attól még messzebb van, de mire bármelyiket is megteheti, már többszörös apa lesz, mert bár ugyan a kondom már nem esik le a pöcséről, de azt meg csak hírből ismeri. Talán.
         
        A leszbi:
        Mert őt sem hagyhatom ki a 21. század politikailag korrekt és hipertoleráns amerikai kórházak mindennapjaiból. Bár azt meg kell hagyni, hogy eddig ő volt az egyetlen, aki sosem volt útban, nem kérdezett vagy mondott baromságokat, nem akart szerepelni, tetszelegni, poénkodni, szüló asszonyt hülye kérdésekkel vagy parancsokkal gyötörni, esetleg minket fárasztani az amatőr medikushátterével. Ő tudta hol legyen, mikor szóljon, mit mondjon, hogy viselkedjen, udvarias volt, nem hozott zavarba minket és ő sem jött zavarba, ha kérdeztük, hanem paradox módon igazi férfiként viselkedett az asszonya mellett, hiszen nő volt maga is, és vágta a sztorit:-)