• Blogtherapy
        ciryll blogja

        Big Daddy

        Valaminek mindig kell történnie, különben hogyan is telne el az a 12 óra éjjel? A baba-mama osztályon túl kevés volt a nővér, így tőlünk hívtak át egyet. A mi főnővérünk (akárki is az) mindig jó fej, és nem azt mondja, hogy te mész, hanem azt kérdezi, hogy ki akar átmenni? Gondoltam, egyszer kipróbálom. Megmondom őszintén, nem szeretem ezt a kórházi babamama dolgot, mert nekem baromi unalmas, lényegében egészséges emberek vannak ott, elhanyagolható (és természetes, vagyis normális) fájdalommal, a babák pedig vagy az anyjukkal vannak egész nap, vagy a megőrzőben a hozzájuk értő speckó nővérkékkel. Így világos volt számomra, hogy életem egyik legunalmasabb éjszakájának nézek elébe, de mindez megfelelő anyagi kompenzálás keretében történt, így szemet húnytam felette.

        Egyből öt "beteget" (még leírni is vicces, höhö) kaptam, ami kicsit sokkolt ugyan, mert csak 2-3-hoz vagyok szokva, viszont azok tényleg betegek. Az éjféli vérnyomás és hőmérséklet mérésen kívül azonban semmi dolgom nem akadt velük, igaz, az egyik kért egy extra fájdalomcsillapítót, a másik meg egy kólát, de így sem tudtam egy óránál tovább húzni a foglalkozást. Az összes csaj gyereke a koraszülött osztályon volt, persze nem azért, mert korán jöttek volna.

         
        Az egyik szobában felfigyeltem az apukára, na nem mintha valami faszacsávó lett volna, hanem ahogy kikerültem a két méter kétszáz kilóját és az ujjatlan pólója oldalából kifolyó bal mellét, ahogy idegesen verte a laptopját, valami különös érzés fogott el (úgy értem a hányingeren kívül), és egy kósza pillanatra megörültem, hogy nem vagyok laptop. Az asszonyka halálunottan feküdt az ágyban, így a lehető legrövidebbre fogtam a vizitet, és szinte fellélegeztem, mikor kiléptem a szobából. Az ő gyerekük kábszerelvonással került az újszülött intenzívre. Anya nem aprózta, mindenre pozitívan tesztelt, ebből kifolyólag a kisfiú is, aki közben elkezdett akut elvonási tüneteket produkálni (nem semmi kezdés az élethez), csak apa ezt még nem tudta. Na de majd hamarosan... Az újszülött doki éppen útban volt hozzájuk, hogy tájékoztassa őket a megfelelő következményekről.
        Amikor végeztem a megterhelő feladattal, visszanéztem a mi osztályunkra, ami éppen csak a folyosó másik végén van. Hangoskodást hallottam a hátam mögött, de meg sem fordultam, mert tudom, hogy a klientúránk nagy részének alapkultúrájához tartozik az ordítás, a körültekintés viszont annál kevésbé, így édesmindegy, hogy esetleg éjszaka van. Az ordítás viszont erősödött, és egyre közelebbről jött, de én továbbra is gyanútlanul benyitottam a vécébe, mert pisilnem kellett, majd a miniatűr helységben arra gondoltam, hogyha valaki rámvágná az ajtót, éppen nekilapulnék a falnak még így ülve is, mert milyen kicsi a hely. Aztán pedig dolgom végeztével folytattam az utamat a mi nővérállomásunk felé, ahol láttam, hogy az összes kollégám ijedten beszaladt a gyógyszeres szobába és már hallottam is a hangosbemondón, ahogy a biztonsági embereket hívják. Akkor végre megfordultam, és egyszerre láttam, hogy a hatalmas lógó mellű laptopverő ember mögöttem szitkozodik az izzadt xxl-es "big daddy" feliratú trikójában és az őt csitító orvost küldi éppen az anyjába, mindezt ötszáz decibellel az egyetlen, ámde ezerféleképpen ragozható angol szitokszóval, s közben sok 150 centis-ötvenkilós szülésznővérke rohan szemből, hogy rendet tegyenek, amíg a biztonsági ember (szintén szülésznővérke méretekkel rendelkező, de 70 éves bácsi) megérkezik, és nagyjából én voltam az egyetlen, aki eddig a pillanatig semmit nem vett észre a kitörni készülő "code strong"-ból és csak gyanútlanul fütyörészve sétálgatott a folyosón (igaz, nyomában a fákkoló bigdedivel), megkönnyebbülten pisilt is egyet a műsor közben és most a döbbenettől lemerevedve, enyhén tátott szájjal és japán rajzfilmfigura méretű szemekkel eszmélve áll Big Daddytől egyetlen karlegyintésre, aki aztán hörögve és hadonászva bedobta magát a liftbe és mire úgy igazán megijedtem volna, már el is tűnt.
        Félóra múlva sietős léptekkel, ahogy csak tőle telt, lihegve befutott a mi kis biztonsági bácsink, és örült, hogy mindent rendben talált, dokumentálta a történteket három nővérkével körülvéve, akik egymás szavába vágva segítettek rekonstruálni a történteket, mindegyik kiemelve a neki fontos elemeket belőle, majd közösen fejcsóválva újra és újra elcsodálkoztak azon, hogy mik vannak.
         


      • Blog leírása

        Medikália persze egy kitalált név, de nekem valóságos: a hivatásom helyszíne. A kórházak, ahol a nővér vagyok. A pszichiátria, a gerontológia, a terhespatológia, ahol eddig ápoltam, a kutatások, amiket olvastam, az iskolák, ahol tanultam, mind ennek a világnak részei. A megírt történetek és gondolatok pedig reflexiói annak, ahogyan ezt megélem.
        Látogatás: 145555 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

        Ajánlja az oldalt!

        Ajánlja ismerősének a WEBBeteg oldalát!

      • Archívum

      • Hirdetések