• Blogtherapy
        ciryll blogja

        PJ története

        PJ egyszerű asszony volt. Szegénységben de szeretetben nőtt fel, és soha nem akart mást, csak egy boldog, nagy családot. Sok testvére volt, és ő is sok testvért szeretett volna a gyerekeinek. Szerencsés volt, talált egy hasonló gondolkodású férjet, akivel egyszerűen, de egyetértésben éltek. Három gyermekük született. Az első éveik gondtalanul teltek, mígnem kiderült, hogy az idősebbik gyermek gyógyíthatatlan, valószínűleg veleszületett szívbetegségben szenved. Nem sok pénzük volt orvosra, de a megfelelő kórházi ellátást és kezelést így is megkapta a gyermek. Hiába, mert a szíve mégsem bírta a viszontagságokat, és tízéves korára nem dobogott többé.
        PJ és a férje egyszerű, kis házban laktak, immár két gyermekkel. Hideg tél volt, megpróbálták melegen tartani a gyerekeknek, ám a kályha öreg volt már, és egy éjjel felmondta a szolgálatot. A ház lángra lobbant, tövig égett, és a két alvó gyermeket már nem tudták megmenteni. PJ meggyászolta gyermekeit.
        A néhány év múlva érkező negyediket az Úr ajándékának és kárpótlásának fogadta, csakúgy mint a következő kettőt. PJ újra családban, újra egyszerű kisházban élt. Új esélyét a boldogságra, a szerető családra Jóbot is meghazudtoló bizalommal az Úr iránt élte.
        PJ tegnap a mi osztályunkra került. Már hónapok óta tudta, hogy ikreket vár és férjével együtt lelkesen szorítottak helyet a kis házban az új jövevényeknek. Kis babaszobát készítettek nekik, kidíszítették, berendezték. Már csak a festés hiányzott, mert nem tudták eldönteni, milyen színű is legyen a kis szoba. Tegnap éjjel a másik kórházban, amelyikből hozzánk küldték, még azt is megtudta, hogy egy fiú és és egy kislány vár az új szobácskára. PJ állapota viszonylag stabil volt, csak a magas vérnyomására kellett figyelni. Kedves, egyszerű szeretettel beszélt a gyerekeiről: az otthon lévőkről, és a pocakjában lévőkről egyaránt.
        A kórházi protokoll szerint, ha az orvos másképpen nem rendeli, minden műszak alatt egyszer meghallgatjuk a születendő gyerekek szívhangját az erre szolgáló monitorral. A szintén kórházi protokol szerint ikrek esetében a „kijárathoz“ közelebbi baba az A, a távolabbi a B elnevezést kapja. B babát hamar megtaláltam, A-t keresni kellett egy darabig, majd ő is meglett. Igenám, csakhogy a szívhangjaik meglehetősen egyformák voltak, szinte teljesen egyazon ritmusban dobogtak. Tovább kerestem. Bizonytalan voltam ugyan, hogy most végülis melyiket is keressem tovább, ugyanis ilyenkor, amikor a szívhangok egyeznek, általában ugyanannak a babának a szívhangját veszi a monitor, csak másik szögből. Jó húsz perc után szóltam az orvosnak, nézze már meg a gyerekeket ultrahanggal, mert nem egyszerű az eset. Jött, megnézte, ugyanabból a két szögből megtalálta, megvizsgálta, és az UH alapján úgy tűnt, mind a két baba egyformán jelesre vizsgázott életképességből. PJ boldog volt, és megnyugodva aludt el – amit az előző éjszaka nem tudott megtenni. A monitor és az UH dokumentumai a főorvos kezébe kerültek, aki fejcsóválva igyekezett PJ szobájájába és újra megnézte a helyzetet. Ultrahanggal, monitorral, két szögből. Két különböző szögből ugyanazt az egy gyermeket…
        PJ ma ismét elveszítette egy gyermekét. Azt, amelyik ugyan soha nem is létezett, de ezt ő eddig nem tudta, mert másképp mondták neki. Másképp látták, másképp hitték. Nem is értette – ahogyan mi sem –, hogy ez hogyan is történhetett, és hova tűnt a kisfia. Nehéz ilyesmit elmagyarázni bárkinek, aki hónapok óta gyermekeket vár. Még nehezebb annak, aki már hármat elveszített. PJ aztán mégis elfogadta a helyzetet, habár eltartott egy ideig, míg ő és a férje megemésztették a történteket, és azt mondta: Lesz egy egészséges kislányunk. Végülis eredetileg erre vágytunk. Azt gondoltuk, négy gyerek után megállunk. De most mégis kaptam egy kis reményt, hogy hátha lehet majd egyszer ötödik is. Mindig is nagy családot szerettem volna. Hátha később még az a kisfiú is megérkezik hozzánk. Ahogy a korábban elvesztett testvéreit is aztán újra visszakaptuk….
        PJ-nek nehéz napja volt. Ismét elvesztett egy gyermeket, és ismét új reményt talált az elvesztett gyermek után. Elsírta a bánatát a családjának és barátainak, majd kicsit megvígasztalódott. És most már azt is tudta, milyen színűre festi majd a babaszobát, amikor hazamegy a kis egyszerű házába a többi gyerekéhez.