A sors-redők felett

Ha könnyek kövültek is néma lelkemen,
akár a hullámok alatt, lent, mélyen
a gyöngykagyló terem:
e fájdalomkövek már apró ékkövek.
S ahogy a tenger mélyén
haldokló csöpp homokszemek
mozdulnak újra élni, és apály után
a napmelegben a parton fénylenek,
könnyeim nyomán is
élet-gyöngyszemek élednek
a bánat-csiszolta sors-redők felett:
már örökkön fénylő kincsek, ékesek,
s hirdetnek szép szerelmet,
tisztát és fényeset,
üzennek reményt, és végtelen,
halált elűző, örök-szép életet