• Lélekhangok
        gvali blogja

        Kegyelemért

         

        Mondd, Uram,

        lehet-e még,

        hogy minden megkövült fájdalom,

        ami már rég a lelkembe égett,

        egyszer majd könnyűvé válik?

        S nem úgy, hogy valaki lelkébe

        terhemet átrakom,

        mint szekrény mélyéről

        sok megunt, ócska kacatom,

        végül egy avitt nejlonzsákba,

        koldus-szegény éhezők számára

        kis ételmaradékkal

        összepakolom

        - nem, nem így akarom!

        Hanem e súlyos terhet

        - összes kínomat,

        s minden kőnehéz bánatom,

        ha túlcsodul már,

        mint telt kehelybe öntött bor,

        vagy szomjúzónak szánt

        tiszta víz,

        mit nem fogad be már a megtelt pohár -

        lebegő létem végén

        - talán bőséges, langy eső után,

        egy napfényes hajnalon -

        ébredő színes szivárvány-hajlaton

        lenyomatként,

        mosolyokért,

        magam után hagyom.

         

        Mondd, Uram!

        Lehet-e még,

        hogy minden, teher,

        ami ma fájón a földre nyom,

        elszáll - tán velem majd,

        úgy, és akkor  -  súlytalan -

        és ékes kincs lesz ott,

        hol a sírók is boldogok,

        s ahol fagyos lelkekre várnak mind

        az örök-szép,

        fényes otthonok?