Egy magyar nő a föld körül!

Kedves Barátaim, így a kalandom vége felé közeledvén újra szeretném megosztani veletek a személyes vonatkozású céljaimon túli elhatározásomat: szeretnék összegyűjteni 120 millió Ft-ot egy olyan oktatási program számára, amely 2009-ben indult és mára már bizonyította, hogy az általános iskolás gyerekek oktatásában alkalmazott eltérő megközelítésnek köszönhetően sikerrel veszik az akadályokat azok a gyerekek is, akiknek – családjaik nehéz körülményei miatt - egyébként nem sok esélye lenne erre.

Személyes érintettségem miatt (egy igen kicsi faluban születtem, szüleim, iskolám és tanáraim támogatása nélkül egészen biztosan másféle élet várt volna rám) gondolom, hogy teljes szívemmel én egy olyan kezdeményezért tudok támogatni, ami jelentős váltpzást hoz létre nehéz sorsú gyermekek életében.

Amikor előszörre rontunk el valamit, az hagyján – lehet azzal vigasztalódni, hogy viszont megtanultuk a leckét.

Utoljára 2011. októberében jártam a városban, ahol én már nem tudok turista lenni (vagy legalábbis nem nagyon), mert a kipipálandó helyeket tulajdonképpen már láttam. A változása viszont nagyon érdekes volt.

Nagyon érdekes verseny volt :)
Ahogy a végéhez közeledünk, egyre inkább a versenytaktika az, ami megkülönbözteti a hajókat: már nem a vitorlacserére szánt idő lefaragásával vagyunk elfoglalva, mert az már megy, mint a karikacsapás. Nemigen követünk el hibákat és belül vagyunk a magunk számára felállított időkereteken. Na de ha a versenystratégia kerül szóba, akkor nem vagyunk nagyon büszkék magunkra – és akkor nagyon óvatosan fogalmaztam.
Az mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy mindig többes számban beszélünk a megtanult, vagy megtanulandó leckékről :)

A Clipper Ventures Ltd. hajói mára – ahogy ezt én látom – igen hatékony reklámhordozói a szponzoráló cégnek, országnak, régiónak.

A mi hajónk szponzora a Jamaikai Idegenforgalmi Hivatal (Jamaican Turist Board), az elmúlt év októberében kezdett kampányát tette hangsúlyossá és láthatóvá azáltal, hogy kampányuk szlogenje lett a hajónk neve: „Jamaica Get All Right”.

Ricsiék tegnap reggel elmentek – 2 nap alatt kb. 4 óránk volt együtt.

De hogy az elején kezdjem a történetet:

Már három napja itt vagyok. Lassan magamhoz térek a kimerültségből.

Megpróbálom leírni, milyen volt San Franciscoba érni – vannak kétségeim, hogy képes leszek rá.

Gondolom ezért ejtettük útba Qingdao felé utoljára még Taiwant is :)
Viccet félretéve: még egyszer meg kellett tankolnunk, hogy elég legyen a végcélig.

Most be kell érje a kedves olvasó a puszta szöveggel, mivel sajnos fényképekkel nem tudok szolgálni a rendkivüli körülmények miatt (tilos volt fényképezni ugyanis). Node sorjában…
A kiszemelt átmeneti megálló egy, a sziget legdélebbi csücskén lévő Hengchun Twp közelében lévő halászkikötő (sosem tudom meg, mi ez a Twp) – ahol annyira mindennapinak számít egy 70 lábas vitorlás, hogy a kikötőbe érkezésünkkor azonnal megjelentek a VÁM és a határőrség egyesített erői, elzárva hermetikusan a kikötőből kivezető utat. Rövid úton kiderült, hogy dízel itt ugyan nincsen, de a közeli város üzemanyagtöltő állomásáról kannákban ideszállítható – segítenek.

Hong Kong-ra ugy fogok gondolni, mint ahol voltam is meg nem is...

Mint már irtam ehelyt, a Szingapur-Qingdao versenyt kevéssel indulasunk után fel kellett adnunk egy kulcsfontosságu alkatrész meghibásodása miatt.

A világ egyik legszebb tengerpartján ülök, továbbindulásunk nem tudom hányadszorra elhalasztva előre nem látott fennforgások miatt, az ötcsillagos szálloda medencéje melletti bárt kineveztem irodának a wifi miatt (van ugyanis), a papírforma szerint nem kellene itt lennem, de mégis itt vagyok – unhatnám, bosszanthatna, izgulhatnék a jövő miatt, ehelyett élvezem az egészet (és nem a körülmények miatt, ezt sietek leszögezni) – hogy is van ez?