• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A fizikai gyógyitás tényezői - 8. rész

           "... A mechanotherapia a masszázstól csak abban különbözik, hogy alatta géppel végzett gyógyitó mozgásokat értünk, bár nagyon sokszor gépeink a kézzel végzett mozgásokat és behatásokat utánozzák, adagolják.

           Általános megjegyzéseink kapcsán Zander Gusztáv tanár személyével foglalkozva, előadtuk a mechano therápiának fontosabb irányelveit. Megemlítettük, hogy két-, illetve háromféle mozgási típust alkalmazunk.

           1. A cselekvő (aktiv)

           2. a szenvedő (passzív)

           3. az ellenállásos mozgásokat, nem említve azokat a készülékeket és behatásokat, melyeket a testre állandó erőkifejtés céljából állandóan alkalmazunk.

           A mechano therápiának kettős célja van: az egyik az erőkifejtőképesség fokozása, a másik a mozgási felület és lehetőség kiterjesztése. Mint emlitettük, a mechanotherapia terén Zander professzor szinte tökéletes géprendszert alkotott, amellyel a test minden részének cselekvő és szenvedő mozgása és mozgatása kivihető. Ugyancsak kivihetők a kombinált ellenállásos mozgások is.

           Az egyes gépek részletes leírása és alkalmazási módja nem tartozhatik ismertetésünk keretébe, de indokolt, hogy a mechanotherapia lehetőségeiről és alkalmazási módjairól annál bővebben szóljunk.

           A fentemlitett két mechanotherapiai cél közül az erőkifejtés képességének fokozása különösen az aktiv gépek utján történik.

           Minden izomcsoport számára önálló gép áll rendelkezésünkre, hogy az érdekelt izomcsoportokat izoláltan mozgathassuk, dolgoztassuk.
        Lényeges elvünk, hogy a mozgások s a végzett munka, különösen a
        gyógytevékenység megkezdésekor ne legyenek megerőltetők, fáradtság
        okozók.   

           Megrögzött emberi rossz szokás, hogy az izomerő kifejtése kapcsán a fokozott oxigénszükséglet kielégítésére nem elegendő légzőmozgást végzünk. Éppen ezért a mozgások szaporodásával felgyülemlett bomlási termékek azután rövid idő alatt központi idegrendszerünk légző és sziv központ erőtelejesen emelkedik és rendszeres légvételek helyett lihegnünk kell. Ezenkívül fáradságérzetünk is hamar jelentkezik. Zander professzor minden erőkifejtés előtt és után mély ki- és belégzést ír elő. A nagymennyiségben felvett oxigén és nagymennyiségben leadott szénsav és egyéb bomlási termékek cserekémiája ezáltal a fáradságérzetet kiküszöbölik s az izmokat erőteljes működésre tartósan képesitik. A nem észszerűen végzett fárasztó izommunka az izmoknak inkább sorvadására, míg a kellő beosztással és megfelelő ki- és belégzéssel párosított izomtevékenység az izmok csodálatos fejlődésére vezet.

           Zander professzor aktiv gépein éppen ezért a munka mennyisége, vagyis a megterhelés változtatható. A mozgások számát és mérvét pedig a rendelőorvos pontosan adagolva előírja.

           A passzív gépeknek erősítő munkája túlnyomórészt a masszázs és vibráció elemeiből adódik.

           A passzív géptorna leglényegesebb célja a mozgási területeknek kiter-jesztése, a mozgás mérvének fokozása. Aktiv gépeken is végezhetők passzív műveletek, különösen megterhelés, vagy a lenditőkerekek és ingaszerkezetek eleven erejével ható erőművi behatások utján.

          A passziv Zander-gimnasztika erőművi vagy betegségi uton létrejött mozgási korlátozásoknál jut döntő szerephez.

           Ha valamely izom, ér, ideg, kötőszövet, vagy akár bőrterület kisebb vagy nagyobb mértékben sérül, vagy megbetegszik, gyulladásba jön, elgenyed s utána gyógyul, a gyógyulás rendesen nem marad nyomtalan. Ha a sérülés helyét nem látjuk is, a betegséggel, vagy sérüléssel nemcsak az erőkifejtőképesség csökkenik, hanem a mozgási terület is szűkebbé, kisebbé válik. Az izületek tokszalagjai, izmok, inak, idegek s a kötőszövet zsugorodnak, hegesednek, miáltal a mozgások korlátozottságuk mellett még többnyire fájdalmassá is válnak.

           Ha eme korlátozásokra kellő időben figyelmet nem fordítunk és velük szemben ellenhatást ki nem fejtünk, igen súlyos mozgási zavarok passziv előidézői, okozói lehetünk. A mozgási terület fokozásánál ugyanazon elv, amelyet a masszázsnál lefektettünk, némi módosítással lép érvénybe. A sérült, beteg vagy hegesedő terület zsugorodó szöveteinek nyújtása s a mozgási akadályoknak, pl. az izületekben való elhárítása a feladatunk.

           Általános elvünk tehát a következő: a mozgathatóság fokozása érdekében kifejtett erőhatások az érdekelt szövetek rugalmassági határát tul ne haladja!

           A gyakorlat meg is mutatja felfogásunk helyességét, mert azt látjuk, hogy minden olyan esetben, hol a mozgási terület kiszéletsitése érdekében a felsorolt elvtől eltérően: nagyobb erők behatása alkalmaztatott, - a hibás kezelés folytán fájdalmak és gyulladásos egyéb tünetek jelentkeznek, melyek a mozgathatóságot a gyógykezelés kezdeti korlátozottságánál is nagyobb mértékben lefokozzák. Sőt gyakran azt is láthatjuk, hogy az okozott fájdalom és mozgási korlátozás fokozása miatt a betegek a gyógyulásba vetett hitüket elveszítvén, gyógykezelésüket abbahagyják és ezáltal maguknak végleges kárt, rokkantságot okoznak.

           Vannak esetek, amikor a mozgathatóságnak valamely szöveti akadályát durva erővel kell leküzdenünk, - ezt az eljárást azonban a gyógymechanikai tudománykör keretén kivüli orthopaediai sebészeti tevékenységnek kell tekintenünk, mert hiszen ilyen esetekben, ha nem is mindig látható módon, de mégis minden esetben szövetek szakitása, zúzása, röviden seb-okozás utján törekszünk a gyógyulás előidézésére.

           A gyakorlat tehát arra tanit bennünket, hogy az érdekelt szövetek nyulékonyságát kihasználva, de a rugalmassági határ mesgyéjét tul nem lépve, fokról-fokra, milliméterről-milliméterre, sőt a milliméterek töredékeit sem lekicsinyelve, törekedjünk a mozgás kereteit szélesbiteni. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)