• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A női testkultúra - 7. rész

           " ...Delsarte hirdette először, hogy a gerincnek kell szolgálnia az egész test támasztékául. Találó kifejezése a magyar nyelvnek a „gerinces ember", mert valóban fontos és lelkileg is nagy kihatásokkal jár az egyenes gerinc. A test beállításánál azonban mindenekelőtt a következőkre kell vigyáznunk: Az iskolai torna rászoktat bennünket a szögállásra, melynél a sarkak össze­érnek s a két lábfej kifelé néz. Ebben az állásban helytelenül a sarokra tá­maszkodunk s a láb ilyen tartása sok egyéb mellett még azzal a hátránnyal is jár, hogy a járásban rávisz bennünket a lábak kifelé rakására, mely, mint látni fogjuk, csúnya és helytelen. A tornánál mindig olyan állásból kell kiindulnunk, melynél a lábak egymással párhuzamosan vannak föl­állítva. A test súlyának pedig mindig a lábujjpárnán kell nyugodnia, sem a sarkakra, sem a lábak külső oldalára támaszkodnunk nem szabad. Igen sok esetben az az oka a combok elszélesedésének, hogy a nők járás közben is hibásan a comb külső izmaira támaszkodnak, igy aztán lassan még ruhát­lanul is ugy néznek ki, mintha bricsesz volna rajtuk. Az iskolában tanított svéd torna további hibája a már emlitett homorú testtartás. Mikor igy állunk fel, azt tapasztaljuk, hogy a keresztcsont és a glutaeus felemelkedik, a medence előredől és a hasüreg egész tartalma a hasfalra támaszkodik. Ha azonban kinyomjuk hátul az ágyékcsigolyákat, a glutaeus leszáll, a medence helyrebillen és a hasüreg szervei mint egy kosárban, helyesen ülnek a medencében. Most az egyenesen beállított gerinc alkotja az egész test támasztékát. Elől a mellet nem szabad besüppesztenünk, a mellcsont­nak magasan kell állania, a lapockákat szépen össze kell zárnunk, a válla­kat felhúznunk nem szabad. A fej, illetőleg a nyak tartásánál mindig arra vigyázzunk, hogy sohasem támaszkodjunk a gégére és az elülső nyak-izmokra, mert igy a nyakat teljesen elcsúfíthatjuk. Mindig az arra rendelt tarkóizmokal kell tartani a fejet.

           Ez a célszerű testtartás, amit jól be kell gyakorolnunk. A tornánál mindig ebből az alapállásból kell kiindulnunk. Nem kevésbé fontos azonban a helyes járás elsajátítása. Az aszfalton jobbra-balra döcögünk, tipegünk a magassarku cipőkben. Nézzük csak meg a színházban: a páholyok leg­szebb asszonyai egy-kettőre levizsgáznak a gráciából, ha a szünetben pár lépésnyi távolságot végig kacsáznak. Hogy járásunk biztos és könnyed legyen, a gerinc helyes tartásán kivül meg kell tanulnunk a három izületet: a csipő-, térd- és bokaizületet mindig egy sikban mozgatni előre, nehogy a medence himbálódzék és a test súlyát járás közben egyenletesen vinni át az egész testen, egyik lábról a másikra, simán, mindig a lábujj párnáira tá­maszkodva. Nemcsak esztétikai követelmények ezek; a helytelen testsúly­eloszlás és a rossz járás a legkárosabb elferdülésekre vezethet.

           Mindezekből most már világos képet alkothatunk magunknak arról, hogyan történik a test tökéletesitése és a deformációk szakszerű kezelése, speciális láb-, csipő, hát-, lapocka-, has-, mellkas-, nyakgyakorlatokkal, járó-, ugró-, könnyedség-, egyensúly gyakorlatokkal stb. A testkultúrában napról­-napra bámulatos sikereket tudunk elérni még a gerincoszlop súlyos elferdüléseinél is. A gerincoszlopot újra mozgékonnyá tudjuk tenni és vissza tudjuk adni normális állását a torna által, a négykézláb történő kuszó-gyakorlatok segítségével. Ezek a fölfedezések főleg Klapp berlini professzor nevéhez fűződnek, aki a támasztó fűző és egyéb gépek helyett a szabad tornát vezeti be a gyógykezelésbe. A lúdtalpak, talpsülyedéseses esetek gyógytornáját pedig Spitzy honosítja meg. Mindegyre jobban tért hódit az a felfogás, hogy a beteg testrészek alá nem mankót kell adni, hanem aktiv módon ki kell képezni őket s ez az esetek túlnyomó részében lehetségessé is vált.

           Külön szerep jut a testkultúrának a művészetekben. Mert a testkultúra ábcéje kell hogy legyen a táncnak, éneknek, színpadi előadásnak. Az ének­tanulásnak a tüdő képzésén kell alapulnia, művészi mozgásokat nem tanul­hatunk addig, mig az anatómiai mozgásokat nem gyakoroltuk. Énekesek, akik elvesztik a hangjukat, színésznők, akik végérvérnyesen berekednek vagy monstrumokká válnak, fiatal leányok, akik kiképzetlen testtel kezdve a mű­vészi táncok tanulását, mindenféle deformációkat szerezhetnek - és sok más intő példa mutatja, mennyire fontos, hogy mindenekelőtt elsajátitisuk a helyes légzést, beszédtechnikát, izmaink kormányzását, a női testkultúra ideálja szerint való testmodellálás egyéb eszközeit. Csak igy tehetünk szert a művészetben egyéni fejlődésre, merészségre és szuggesztivitásra.

           Testünk nem marad adós a szeretetért és munkáért, amit ráfordítunk. Meghálálja, ha törődünk vele, megbecsüljük. Munkabírásunk gyarapodik, a ránk nehezedő belső nyűgök könnyebben megoldódnak. Más lesz a szerelmi életünk, családi életünk is. Gondoljuk meg: a férfi feleségül vesz egy nyú­lánk, fiatal nőt és pár év múlva a bájos leányból egy széjjelment, lomha, kel­lemetlen hangú, lelkileg is elhájasodott asszony lesz. Az ilyen esetek szám­talan házaséletet tönkretesznek. A test fegyelmezettsége és tisztasága azonban a legszebb örömök forrása. Hozzájuttatja a nőt ahhoz, hogy anyai feladatának mennél hívebben tudjon megfelelni, hozzásegíti, hogy a maga életét termékenyen alakítsa s a férfi életében és munkájában is minél ösztönzőbb szerepet tölthessen be. "

        (Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)