• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A női testkultúra - 2. rész

           "... A test megóvása nem kis dolog. Nehéz feladat, de megéri a fáradságot, mert boldogulásunk vagy boldogtalanságunk sorsa van hozzákötve. Szeret­nünk kell a testet. Meg kell, hogy tudjuk becsülni, ugy ahogy megérdemli. Rossz mesterember az, aki szerszámait elhanyagolja. Rossz mesteremberek vagyunk, ha életünk szerszámát, a testet nem gondozzuk, hanem berozs­dásodni és elkopni hagyjuk.

           De hogyan vigyázzunk a testre? Hogyan óvjuk ennyi veszedelem között? Ha a munkában, a kényszerű életmódban, a gazdasági viszonyok ridegségében veszedelem leskelődik, annál inkább résen kell lennünk. Ha a megélhetés gondja csaknem minden erőnket igénybeveszi, annál inkább rá kell kényszeríteni magunkat arra az áldozatra, amit a testkultúra kiván tőlünk; hamarosan észre fogjuk venni, hogy nem áldozatot hoztunk, hanem jól gyümölcsöző befektetést csináltunk. Senki se mondhatja, hogy az ő egészségtelen foglalkozása mellett úgyis hiábavaló minden. Mert nincsen olyan egészségtelen foglalkozás, melynek hátrányait ne lehetne nagy fok­ban ellensúlyozni megfelelő testmozgással, tüdőgimnasztikával és egyálta­lában okszerű életmóddal. Ha pedig azok számára nem elérhetetlen a test­kultúra, akiket a család és megélhetés gondja szorongat, mit mondjunk azoknak, akiknek megvan a módjuk, hogy helyzetükön változtassanak?

          Istenem, hiszen ki ne akarna szép lenni és egészséges? Csakhogy komolyan dolgozni érte már kevesebben hajlandók. Mert a szépséghez nem a divat raffinalt szerszámain keresztül vezet az ut. Aki ehhez a módhoz folyamodik, az megelégszik pusztán azzal, hogy szépnek lássék, meg­elégszik azzal a kétes sikerrel, amit a férfiaknál elér, de lemond mindarról a mérhetetlen előnyről, amit neki a kidolgozott, kulturált fizikum nyújtana. Pedig ha a divatdámák a testnevelésnek szentelnék csak a felét annak a sok időnek és lázas energiának, amit kosztümjeik beszerzésére és barátnőik pukkasztására forditanak, amit ebben a kimeritő versenyben elfecsérelnek, egész más emberekké válnának testileg-lelkileg és egész más gyermekeket hoznának a világra.

           Szilárdan hinnünk kell, hogy mindnyájan szépségre és egészségre vagyunk teremtve. A gépirólánynak nem szükséges beesettmellünek és görnyedthátunak lennie. A nyelvtanárnőnek nem muszáj a házhozjárásban lúdtalpakat szereznie. A méltóságos asszonynak nem muszáj kilencven kiló alatt roskadoznia. A kacsázó ifjú leányzók előtt nyitva az ut a leglebegőbb, legtüneményesebb járás elsajátítására. Mért nyugodjunk bele abba, hogy foglalkozásunk lassan felőröljön bennünket? Mért vegyük ugy a csúnya­ságot, kövérséget, öregséget, mint valami istencsapást, amit leplezni, ken­dőzni kell, de amit nem lehet kikerülni s amin nem lehet változtatni?

           Akinek színtelen az arcbőre, az igyekezzen kedvezőbb anyagcserére, intenzivebb légzésre, jobb vérkeringésre szert tenni - és nem lesz szüksége pirositóra. Aki észreveszi, hogy hájasodik, gondoljon utána: biztosan túl­ságos bőven táplálkozik, keveset mozog. Próbáljon az életmódján változ­tatni, menjen úszni, menjen hegyet mászni - és nem lesz szüksége ban­dázsokra. Aki sokat van a szobára kárhoztatva, minden ráérő idejét a szabad levegőn töltse. És igy tovább. Ezek azonban még csak a legáltalá­nosabb és legalapvetőbb dolgok. A hibák végleges eltüntetése és a test keresztüldolgozása rendszeres és komoly tornát kiván, ami bizony fárad­ságos, de aminek a segítségével majdnem ugy formálhatjuk a testet, mintha agyagból volna.

           Senki sem okolhatja rútságáért a sorsot, hanem elsősorban önmagát és a segítséget sem várhatja máshonnan, mint önmagától. Ha a nők a kor­ral egy-kettőre megcsunyulnak, ez nem a természet rendelése, hanem sekélyes, vizenyős életük következménye. Nem a szenvedések rútítják el a testet és az arcot, hanem a visszaélések meg a kicsinyes érzések és gondo­latok. Aki a gyomrának él, harmincéves korára tökéletesen öregre és betegre eheti magát; aki harmonikusan, kellő testkultúrában nő fel, az bámulatosan soká megőrizheti frisseségét és testének báját, mert a korral csak uj tartalom és mélység váltja fel vonásaiban az ifjúság üdeséget.

           A testkultúra nem valami uj dolog, Kelet ősi kultúrájában a vallási és erkölcsi rendszerek sarkalatos pontja évezredek óta. Nálunk Európában azonban csak az utóbbi idők vívmánya. Főleg a nőkre vonatkozólag. Hiszen a testmozgás, a torna nemrégen még egyedül a férfiak kiváltsága volt, a női nem ki volt belőle zárva. Az egyetlen testmozgást az jelentette számára, amit a háztartás körül vagy a báli táncokban kifejtett, - ruházata sem volt olyan, hogy a szabadabb mozgást megengedte volna.

           Az utóbbi évtizedekben azonban némi javulást tapasztalunk a nők életmódjában. A lányok és asszonyok résztvesznek a sportokban, érdeklő­dési körük túlnőtt a háztartás és a család szük területén, részt kérnek a szellemi munkából; és öltözködésük is praktikusabb, egészségesebb lett, bár még mindig sok kívánnivalót hagy hátra. A hosszú, porseprő szoknyát, halcsontos derekat, magas nyakat, tornyos frizurát higiénikusabb viselet, szellős, rövid ruha, rövid haj váltotta fel. A mai nő szellemileg és testileg sokkal mozgékonyabb életet él, mint az előző nemzedék s máris sokkal tovább marad fiatal, mint anyáink és nagyanyáink, akik negyvenéves korukra végkép berozsdásodtak és elfonnyadtak. ..."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)