• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Első segély baleseteknél

           "Egy régi közmondás azt tartja, hogy „Mindnyájunkat érhet baleset". Ez valóban igy is van és sohasem tudhatjuk előre, hogy mikor ér bennünket a lakásunkon, az utcán, a vasúton, vagy foglalkozásunkkal kapcsolatosan az irodában, a műhelyben, a gyárban vagy akárhol egyéb helyen valamely véletlenül vagy váratlanul támadó egészségi károsodás. A mindennapi életben a baleset rendszerint oly hirtelen sujt le, hogy nincs is módunk és elég időnk rá, hogy ellene védekezhessünk, hogy megelőzhessük. Vannak azon­ban olyan balesetek is, amelyeknél már előre gondolnunk kell bekövetke­zésüknek lehetőségére és igy minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy őket kellő előrelátással, józansággal és célszerű intézkedésekkel meg­előzzük. Ezek az úgynevezett ipari balesetek, aminőket például motorok, transzmissziók, munkagépek, lepattanó szikrák és fémszilánkok, lehulló téglák, összeomló állványok, tüzek és mérges gőzök és gázok okoznak. Ilyen lehetőségekre gondolva jegyzi meg Albrecht, hogy a balesetelháritásnak, a balesetek megelőzésének az a legfontosabb feladata, hogy az üzemi beren­dezés olyan legyen, hogy általa a balesetek létrejöttének lehetősége a leg­csekélyebb mértékre korlátoztassék. Sajnos, ennek a kívánságnak sokszor a legjobb szándék mellett sem lehet teljes mértékben megfelelni, mert a tör­vény rendelkezésének megfelelőleg is a munkagépeket el kell ugyan látni védőkészülékekkel, ámde ezek sokszor olyan szerkezetűek, hogy a munkát nagy mértékben hátráltatják. Az olyan védőkészüléket pedig, amely a mun­kást munkájában akadályozza, értéktelennek kell mondanunk. A védőké­szülék csak akkor jó és csak akkor felel meg céljának, ha egyrészt emberi lehetőség szerint megvédelmezi a munkást az őt fenyegető baleseti vesze­delemmel szemben, másrészt pedig jelentékeny mértékben nem hátráltatja a munkát.

           Minél inkább fejlődik és tökéletesedik a gyáripar és minél nagyobbak lesznek az ipari technika vivmányai, annál komplikáltabbak lesznek az ipari gépek és igy természetesen annál nagyobb lesz a gépekkel dolgozó és azok körül szorgoskodó munkásokat érhető könnyebb és súlyosabb balesetek száma. Bármilyen legyen is azonban a baleset, az első segítség tekintetében semmiféle különbség nincsen az egyszerű és az ipari vagy üzemi bal­eset között.

           A balesetnek hirtelen fellépése teszi mindenkinek legelemibb emberi kötelességévé, hogy szerencsétlenül járt embertársán tőle telhetőleg segiteni törekedjék. Ez a segítség azonban sohase akarjon több lenni, mint a veszély első pillanataiban való megfelelő támogatás addig, mig az orvos megérke­zik, vagy mig a sérültet kórházba szállítják. Még az orvosra nézve is minden cselekedetében az a legfontosabb irányelv, hogy: „Nem szabad ártani" (Non nocere). Mennyivel inkább kell az avatatlant figyelmeztetni, hogy a sérült­nek nyújtandó segítség mindig célszerű és megfelelő legyen. Aki nem tud gyorsan és okszerűen cselekedni, legjobban akkor tesz, ha a balesetet szen­vedett embert békében hagyja, mert mig a céltudatos első segitség a beteg­nek egészségét, sőt gyakran még életét is megmentheti, addig a célszerűt­len eljárás a szerencsétlennek ártalmára van. Aki nem tudja, hogyan kell segíteni, több kárt tesz a sérültnek, mint hasznot. Mindenkinek tudnia kell, hogy az a segitség, melyet az avatatlan nyújt, sohasem pótolhatja az orvosi segítséget. Éppen ezért nemcsak a betegnek tulajdonképen való kezelését kell az orvosra bízni, hanem minden balesetnél, tehát vérzésnél, eszméletlenségnél, vizbefullásnál, fulladási veszedelemnél, akasztásnál, fojtásnál, megfagyásnál, napszurásnál, villámcsapásnál, ha a szembe, orrba, fülbe és torokba idegen test jutott, továbbá mérgezésnél, friss sérülésnél, égési seb­nél, csonttörésnél, ficamodásnál stb. az avatatlan által végzett első intézke­dés megtételével egyidejűleg haladéktalanul a legközelebb lakó orvost is értesíteni kell. Sürgős esetben, ha az orvos vagy messze lakik, vagy pedig rögtön nem volna megtalálható és a segitő kéz hiánya veszedelmet jelentene a szerencsétlenül járt egyénre nézve, azonnal kórházba kell őt szállítani. Vidéken, ha a községben nem lakik orvos, időnyerés céljából nem az orvost kell a beteghez hivatni, hanem a beteget kell az orvoshoz vinni.

           Az első segély nyújtásánál a legnagyobb figyelmet a következőkre kell forditani:

        1. Ügyeljünk arra, hogy ujabb ártalmak ne érjék a beteget. Aki tehát nem ért a segités módjához, ne is nyúljon hozzá.

        2. Elejét kell venni a fenyegető életveszedelemnek, tehát például el kell állítani a vérzést, vagy meg kell szüntetni a fulladás veszedelmét, melyet gáz, füst vagy akasztás okozhat.

        3. A lehetőséghez képest meg kell enyhíteni a szenvedőnek fájdalmát, így például el kell oltani az égő ruháját, vagy ki kell emelni a reáhullott vakolat és faltörmelék közül. Fektessük minél kényelmesebben. Ha hal­vány, sápadt az arca, fektessük vízszintesen, de helyezzük a fejét kissé mé­lyebbre, ha pedig piros, akkor félig ülő helyzetbe kell őt hozni. Szorító és szük ruháját oldjuk meg, tehát gomboljuk ki a gallérját és eresszük meg az övét. Nőknél bontsuk ki a fűzőt. Gondoskodjunk friss levegőről és zárt helyiségben tárjuk ki az ablakokat.

        4. Szükség esetén alkalmazzunk ideiglenes kötést. Ilyenkor azonban a tisztaság szabályait a legszigorúbban szem előtt kell tartani.

        5. Ha a beteget szállítani kell, ez a legnagyobb gondossággal történjék, hogy állapota a szállítás által rosszabbra ne forduljon.

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)