• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 5. rész

           "... Mesmer és tanítványainak működése Parisban is érthető izgalmat és érdeklődést keltett. Mesmer dr. az udvar kegyét is elnyerte és a francia akadémia a francia király egyenes parancsára küldött ki egymásután két neves férfiakból összeállított bizottságot a Mesmer-féle „állati delejesség" hivatalos felülvizsgálatára.

           A bizottság véleménye általában lesújtó volt, azonban a jelentés nem a gyógyeredményekre vonatkozott, hanem az „állati delejesség" teóriájának megdöntésére szorítkozott. Ily módon valójában a mosdóvizestől együtt kiöntötték a gyereket is. A „delejesség" - teóriát valóban nevetségesen sikerült megcáfolniuk. A „delejező" bemutatást Deslon dr. Mesmer állandó segítőtársa és kollégája végezte. Deslon demonstrálta, hogy a bizottság tagjai által előhozott leányzót, kit ő előzőleg sohasem ismert, nem látott, egyik szobából a másikba, a falon keresztül is képes „megdelejezni". Deslon levegőben, a leány irányában végzett kézmozgásaira „a delejnek feléje ára­moltatása" révén a másik szobában tartózkodó leány valóban görcsös rángatódzások kíséretében önkívületi „delejes" állapotba jutott. Azonban a bizottság egyik rendőrorvos tagja javaslatára másnap egy másik „mé­diumon" is megismételte a kísérletet: ugyanabba a szobába kisérték, hová az előző délután elődjét, megmondták neki is, hogy most a „mester" a másik szobából a falon keresztül „delejezni" fogja, s valóban ez a „médium" (kinek jóhiszeműsége szintén nyilvánvaló volt) szintén „delejes transz"-ba került, jóllehet Deslon, valamint Mesmer „delejes doktorok" erről a második kísér­letről mit sem tudva, otthonukban aludták ugyanakkor délutáni álmukat! A bizottság előtt ebből nyilvánvalóvá vált, hogy az „állati", illetőleg az „em­beri delej", amellyel Mesmer és hívei hatásaikat elérték, nem létezik egye­bütt, mint a hivők  fantáziájában! A kérdés egy jó időre dezavuálódott, jött különben is a forrongóbb aktualitás: a francia forradalom és az „állati delej-gyógymód" jó időre lekerült a napirendről, anélkül, hogy a lényeg, a főkérdés: miképen létesítette tehát a fantázia a „delejnek" betudott változá­sokat? - vita tárgyát is képezte volna.

           Kétségtelen, bár furcsa valósága a kulturfejlődésünknek, hogy a termé­szettudományunk legifjabb ágainak egyike a lélektan! 15 évvel ezelőtt a lélektan, sőt az ideg- és elmegyógyászat sem volt kötelező szigorlati tárgy még orvosi egyetemeinken sem! Sok tájékozatlanságnak ebben rejlik ért­hető oka, hiszen maga a lélekan még ma sem képezi kötelező szigorlat tárgyát. Ennek részben az az oka, hogy a lélektan legkésőbb rázta le ma­gáról az ó- és középkor anthropomorph kausalistikus gondolkodási metho-dikáját. Hogy miért, annak tárgyalása nem képezi jelen tárgyunkat. A ter­mészettudományok többi gyakorlati ágai is aránylag eléggé későn jutottak el a fent vázolt felsőbb methodikai fázisukhoz.

           Az empirizmus azt jelenti, hogy minden tudomány alapja a minden teoretizálás és filozofálás felett álló exakt tapasztalás. E periódus hege­móniája a reneszánsz korától kiindulva, (első merész úttörője Verulami Bacon volt), a mult század végén érte el delelő pontját. Ekkor kezdett a tudomány ráeszmélni, hogy még a tapasztalás, a kézzelfoghatóság sem ab­szolútum, mert minden relatív! Minden attól függ, hogy ki és minő nézőszögből, minő felkészültséggel tapasztalja. Ekkor támadt fel halódó porai­ból ismét a filozófia, s Einstein, a modern atomteória (mely a kémiai elemek relativitását bizonyította be), a modern Rádium-, Röntgen- és Rádió-ismeretek stb., a társadalomnak a tekintélyekben, az ideálokban, - a jogászoknak a tanúvallomások - a „szabad akarat" stb. abszolút értékeiben való csaló­dásai és i. t. csak gyakorlati bizonyítékai a relativizmus filozófiájának. (L. Bergson-James,- Eucken irányzatát, amelyben a lélek ismét elfoglalja a maga szerepét szemben a matériával.)

           Határozott tény, hogy a relativizmus periódusa bizonyos szempontból destruktív. Azonban ennek nagytakarítása nyomán épülhet csak fel az emberi kulturfejlődés legifjabb periódusa, mely egyúttal bizonyos tekintetben az ember igényfeladását jelenti: feladását az abszolút szabad akarat, - az abszolút értékű észlelés - az abszolút Végokok és Végkérdések („Hon­nét?" „Miért?" „Hová?" és „Kinek?" a jóvoltából vezet az ember utja?) megoldhatásába vetett naiv hitnek, beismerése annak, hogy az ember csupán a jelenségek feltételeit kutatja, - tudniillik azokat a feltételeket, amelyeket fel­fogni és érzékelni képes; - azonban ebben benne van annak a beismerése is, hogy az ember sohasem képes bárminő legcsekélyebb jelenségnek (egy hópehely lebegésének sem) valamennyi feltételét megismerni és csak egyetlen nem várt, vagy még nem ismert feltétel jöjjön is közbe s az egész emberi felépítmény alapjában roppan össze. És ez a szerénysége mellett is kétségtelenül legproduktivabb, legkonstruktívabb gyakorlati gondolkodási methodika: a kondicionalizmus.

           Kondicionalisztikus alapon állva a természettudomány valamennyi legtökéletesebb ismeretének birtokosa sem tagadhat eleve semmit, legke­vésbé sem, amit nem ismer: negatívumot. A természettudomány bebizonyí­totta sok ezerszeresen, hogy amit a tegnap hivatalos szaktekintélye még áll­hatatosan tagadott, azt a ma technikusa már megvalósította. Feleslegesek itt a történeti példák, foglalkoztunk egyebütt e kérdés nevetségesen mulattató hisztorikumával. A természettudomány ily alapon állva, nem tagadhatja, de nem is kívánja tagadni az „állati mágnességét", azonban a természettudo­mány számára felesleges a kétségtelenül észlelhető „csodagyógyulások" magyarázásánál az „állati gyógy-delej" hipotézisének felvétele, mert a ter­mészettudomány a lélektan és a lélek - valamint az egész emberi szer­vezet - gyógytana terén kísérleti biztonsággal előidézni képes a „gyógy-delej" valamennyi csodatételét, sőt a természettudomány hipnotizmusa (hipnózistudomány) tovább megy: megmondani képes előre, hogy me­lyik betegnél lehet, melyiknél nem lehet, illetve, hogy csupán mennyire lehet eredményeket elérni és várni, de megállapítani képes azt is, hogy mely esetben van szükség a lelki gyógymódokon kívül egyéb orvosi eljárásokra is, s mely esetben képezi akár helyrehozhatatlan mulasztás tárgyát emez egyéb, az alapbajt közvetlenül befolyásoló orvosi eljárások mellő­zése s esetleg azok mellőzése által azok igénybevehetőségének lekéséset. ..."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)