• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Az ideges kimerültségről - 1. rész

           "Az ideges állapotokat néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a kutatásuk megkezdődött, főképpen sokat dolgozó, úgynevezett „hajszában" élő üzletembereken vették észre. A legelső tünetek egyike, amikről ezek a betegek panaszkodtak, a nagy fáradtság, bágyadtság, kimerültség érzése volt.

           Ebből a két tapasztalati igazságból az volt a természetes logikai következtetés, hogy „tehát" az ember a túlságosan sok munkától, a mértéktelen elfáradástól ideges, az idegesség gyógyítása pedig a pihentetésből áll. Ha az agyonhajszolt ideges ember le is soványodott, akkor magától adódott még egy természetes utja a gyógyításnak: az ilyen embert meg kellett hizlalni s hogyha az ember az ilyen hizlalókurák étlapjait, egészséges ember létére okvetlen étvágyat kap egy kis hizlalókurára. A baj az volt, hogy a lesoványodott betegek nem kaptak és amikor már évtizedekig nem voltak hajlandók étvágyat kapni azoktól a finom ételektől, amiket az egészséges doktorok a maguk inye szerint a legjobb indulattal javasoltak nekik, akkor végre mégis be kellett látni, hogy alighanem valami más bajuk lehet, minthogy orvosi tanács nélkül nem vették észre, milyen jóizü és milyen tápláló a tejszínhab, a változatos sokféle étvágygerjesztő leves, mártás, zamatos sült hus, ravaszizü, tarkakülsejü tésztaféle és a főzelékfélék és művészi növényételek kellemes sokadalma.

           Az ideges kimerülés eleinte a jómódú emberek betegsége volt, akiknek telt az ilyen kúrákra, sőt akik otthon is megfőzethették mindazt a jót, amivel a szanatóriumok akartak rajtuk segiteni, s amit az orvosi könyvek megfelelő lapjain mindmáig csillogó szemmel olvas minden jóétvágyu, szegény orvosnövendék. A lesoványodott, kimerült ideges emberek azonban savanyúan üldögéltek a dus asztalok mellett és sehogyan se tudtak örülni a kitűnő kosztnak, mert a jó ételek mellett csak még keservesebb érzés az az étvágytalanság, aminél fogva nem tud belőlük enni az ember. És pihenni se tudtak ezek a betegek olyan jól, mint ahogyan a csöndes nyaralóhelyen, illedelmes és derült emberek között, jó levegőn, szép hegyek között, kényelmes karosszékekben olyan jól tud minden egészséges ember.

           Az ideges ember otthon sokat dolgozott, keveset evett, ettől kimerült lett és lesoványodott, mikor aztán pihenni ment és leült a hizlaló-asztal mellé, sem nyugton maradni, sem enni nem tudott, minden természetes, egészséges logika gunyjára. Hanem arra kényszeritett bennünket, hogy észrevegyük, milyen egészen más dolgoktól beteg és hogy nem azért dolgozik sokat, mert a mestersége okvetlenül éppen olyan mértéktelenül sok munkát követel és hogy nem attól izgatott, levert, vagy nyugtalan, mert sokat dolgozott, hanem megfordítva: azért dolgozott többet, mint más ember, vagy már azért is ment olyan életpályára, amely olyan különösen sok bajszával jár, mert az izgatottsága már megvolt, mert az a tehetsége, ami a pihenéshez is kell, már előre sem volt meg. Hogy tehát az a betegsége, amit a kimerültségnek tulajdonítottunk, nem a következménye a kimerültségnek, hanem az oka a kimerülésig való dolgozásnak.

           Mivel pedig ez a fajtája a nyugtalanságnak csakugyan mindmáig meglehetősen nagy mértékben a jómódú emberek betegsége, tehát lassankint kifejlődött az ő nyugtalanságuk kiszolgálására az a nyaralási, üdülési és szórakoztatási világipar, amely megakadályozta, hogy már amikor az orvosok egészen jól ismerték a betegségük igazi mivoltát és segiteni is tudtak volna rajta, hozzáférhessenek a gazdag emberek ideges állapotaihoz. Közben az is kiderült, hogy az ideges állapotoknak nem az egyetlen, mégcsak nem is a legelterjedtebb fajtája ez a kimerüléses forma és hogy egyáltalában nem a gazdag emberek kiváltsága sem az idegesség, sem az ideges kimerültség. De amiközben a szegény emberen lassankint elkezdtünk segiteni tudni, a gazdag embereken általában már nem lehetett, vagy csak nagy késéssel lehetett, mert a gazdag ideges ember számára már az egész világ be van rendezve arra a nyugtalanságra, amely tulajdonképpen a betegsége s amit most már nemcsak otthon elégíthet ki a munkájával, hanem mindenhol, az élete valamennyi oldalán, a pihenése, üdülése, szórakozása közben is.

           A fürdőhelyek, szanatóriumok, mindenféle üdülő és szórakoztató vállalatok ugyanabban a nyugtalan, erőltetett, kimerítő tempóban dolgoznak, és módját adják, hogy az izgatott ember az üdülése, szórakozása és még a „kúrája" közben is ugyanazzal az izgatott sietséggel élhessen, ugyanazzal a kegyetlen perc-beosztással, ugyanazzal a lelketlen tervszerűséggel, ugyanazzal a rideg kötelességtudással, mint otthon. Ahol szép a napfölkelte, oda autón rohantatják, percnyi pontossággal érkeztetik és már viszik is a programút következő pontja felé. Az üde, nagy hegyek között, a tüzes sugárzások világában este csukott szobában, villamos lámpák fényénél, mulattatják. Az egészség kedvéért óriási vizes gyógyhelyiségekben, pontos órarend szerint löködik, gyúrják, fektetik, paskolják, öntözik, mentül gyorsabban, mentül hidegebb vizekkel, mentül többféle géppel, mentül többször, hogy a kura erősebben hasson, ő pedig gyorsabban és biztosabban gyógyulhasson. Még az üzleti gondolkodását sem kell otthon hagynia, mert az egész gyógyulásos üzem is azon az alapon áll, hogy ha sok hideg viz üdit, akkor a még hidegebb és a még több, még üdítőbb, hogy valami egyszer napjában használ, akkor kétszer napjában kétszerannyit használ, hogy a nagyobb intézet, a ravaszabb gép okvetlenül hasznosabb, tehát több pénzt is ér a betegnek, mint az egyszerűbb gyógyítás ...

           És végül, amiközben jól mulat, azon az anekdotán, hogy a szegény fürdővendég rosszul lett, mert takarékosságból egy nap alatt próbálta meginni a harminc napra szóló forrásvizet: tulajdonképpen maga is azt cselekszi, éppen csak, hogy addig a határig, ameddig még a valóságban lehetséges. De a valóságban sem használ. Amit a többek között arról is látni, hogy az ilyen gyógyulásoknak az igazi hivői is újra meg újra mindig megint csak odamennek gyógyulni. Hogy egy-két hónapnál vagy csak hétnél hosszabb időre is meg lehet gyógyulni, hogy nemcsak tiz keserves és egy-két jobb hónapból állhatnak az ember évei, azt nem is sejtik."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr Décsi Imre idegorvos)