• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A bőr és haj betegségei 3. rész

           "A bőr sérülései közül leggyakoribb a megégés és a megfagyás. Melegre a bőr nagyon érzékeny, érzékenyebb mint hidegre. A bőr égésénél három fokot szoktak általában megkülönböztetni. Az első fokon a bőr megvörö­södik, megduzzad és nagyon fájdalmas. Második fokon a gyulladás mellett hólyagok is keletkeznek, míg harmadfokú égésnél a bőr mélyebb rétegei is elpusztulnak. A harmadfokú égés nagyon lassan gyógyul és pedig mindig hegesedéssel.

           Az égés kisebb fokai általában nem veszélyesek, ha kiterjedésük cse­kély, és ha utólag nem fertőződnek. Mihelyt azonban a bőrterület nagy része megég, még ha aránylag csekély fokban is, az égés veszedelmes lehet. Az általános közérzet rosszabbodik, a pulzus romlik, légszomj, hányás és görcsök állnak be. Ilyen súlyosabb esetek, mint pl. a bőrfelület egyharmad részének elégetése, halálos kimenetelűek is lehetnek. Ennek az okai még nin­csenek egészen tisztázva, valószínűleg két irányban keresendők. Egyrészt az elégés folytán hiányzik a bőr természetes tevékenysége, amellyel az rendes körülmények között elhasznált anyagokat választ ki a szervezetből. Ezek a szervezetben visszamaradnak és megmérgezik a szervezetet. Másodszor azonban az elégett szövetben mérges bomlástermékek képződnek, amelyek felszívódnak és a szervezet általános megmérgezésére vezetnek.

           Kisebb égési sebek kezelésénél jó szolgálatot tesz mészviz és olaj keve­réke, amely a fájdalmat is csökkenti. A hólyagokat kiizzitott és ily módon sterilizált tűvel meg lehet nyitni és a folyadékot belőlük eltávolítani. A hó­lyag falát azonban nem szabad eltávolítani, mert ez a legjobb védelem a gyulladt bőrön. Nagykiterjedésű égések esetén az orvos rendeléseit kell követni. Jó szolgálatot tesz - kiterjedt súlyos égésnél - az állandó víz­fürdő. A betegek napokig, sőt hetekig maradnak állandóan langyos fürdő­ben, ami a gyógyulást nagyon gyorsítja.

           Lehűlés esetén a bőr nem olyan érzékeny, és fagyást is kár nélkül bir el, ha az nem tart hosszú ideig. Ha azonban a fagyás hosszabb ideig tart, vagy többször ismétlődik, akkor egészen hasonló tünetek keletkeznek a bőrön, mint az égésnél.

           A fagyás következményeiként mindig a vérkeringés lassabbodását, vagy teljes fennakadását találjuk. A megfagyott szövet hideg, fehér és érzéstelen. Ilyenkor első feladat a vérkeringést újra helyreállitani, a legcélszerűbb a megfagyott fület, vagy orrot hóval dörzsölni mindaddig, míg a vér újra elkezd keringeni a kitáguló véredényekben és igy a megfagyott testrészek újra normális színüket visszanyerik.

           A lábakon és a kezeken ismételt erős lehűlés, vagy megfagyás követ­keztében gyakran keletkeznek úgynevezett fagy daganatok, amelyek nagyon viszketnek, fájnak, már jelentéktelenebb időváltozás esetén is. Súlyosabb esetben fájdalmas hólyagok és fekélyek is lépnek fel. A fagydaganatokat csak avval lehet megszüntetni, hogy a megzavart vérkeringést újra helyreállitjuk, és pedig masszázzsal, valamint forró fürdőkkel, amiknek segítségé­vel élénkebbé tehetjük a vérkeringést. A fagy daganatok különösen olyanok­nál keletkeznek, akiknek vérkeringése különben is gyöngébb, éppen ezért gyógyításul is legfontosabb a táplálkozás javítása, és mozgással, tornával a vérkeringés élénkítése."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

        Égési sérülések - A kezelés aranyszabályai.>>

        Mit tegyen és mit ne tegyen fagyási sérülés esetén?>>