• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Házasság és nemi betegségek - 2. rész

           "...Elsősorban is szóba jön, hogy tulajdonképpen mikor is történjék az orvosi vizsgálat, melynek alapján a kívánt bizonyítvány kiállittassék és a házasság engedélyezhető legyen, vagy megtagadható volna. A körülmények t. i. ugy hozzák magukkal, hogy az ily bizonyítványoknak csak feltételes érté­kük és érvényük van. Igy pl. a szifilisz tekintetében a bizonyítvány már a kiállítás pillanatában is érvénytelen lehet, dacára a leggondosabb és alapo­sabb orvosi vizsgálatnak, ha az illető csak egész rövid idővel a vizsgálat előtt fertőzte magát, mert mint tudjuk, e betegségnél a fertőzéstől számított 3-8 hét szükséges, hogy az első tünet megjelenjen, tehát a vizsgáló a beteg­séget nem veheti észre. De érvénytelenné lehet azáltal is, hogy az illető a bizonyítvánnyal a  zsebében  fertőzi magát. 

           Mi értelme  volna  az  oly bizonyítványnak, melyet hetekkel vagy pláne hónapokkal a házasság előtt" nyújt be az illető, ha a bizonyítvány kiállítása és házasság megkötése közötti időben alkalma van magát fertőzni, - ami mondhatom nem is oly ritka dolog. Közvetlenül a házasság előtt több más okból azonban a bizonyitvány-kiállitás már azért sem lehetséges, mert ily vizsgálathoz idő kell, sőt nem egyszer hosszabb idő (hónapok) is.

           A másik kérdés, mely rögtön felvetődik, hogy tulajdonképpen ki állítsa ki a kívánt bizonyítványt. Mint már említettem, rendkívül gondos és alapos, nagyobb szakképzettséget igénylő vizsgálatra van az orvosnak szüksége, hogy ily bizonyítványt kiállíthasson, hogy csak a valószínűség határain belül is magára vállalja azt a nagy felelősséget, mely ily bizonyítvány kiállí­tásával jár. Emellett éppen a legfontosabb betegségnél, a szifilisznél, ily bizonyítvány kiállításánál, ha az illető bizonyitványtkérő nem volt a vizs­gálóorvos kezelése alatt, nem elégséges az objektív vizsgálat, hanem a beteg bemondására vagyunk utalva, ki elmondja betegsége lefolyását és kezelését, mely nélkül Ítéletünk megalkotása lehetetlen. Míg a magánorvos ily esetben a felelősséget bizonyos fokban áthárítja a betegre, másrészről meg taná­csával sokat jóvá is tehet, addig a hatósági orvosnak imperative igennel vagy nemmel kell felelnie, mi bizony igen sok esetben lehetetlen, vagy legalább is nem célszerű.

           Felvetődik még az a kérdés is, hogy ha a bizonyítvány kiadását hatósági orvos kezébe adjuk, fellebbezhetetlen-e álláspontja és ha igen, kikhez? Felelősségre vonható-e a hatósági orvos, ha véleménye szerint a házasság megköthető volt és a fertőzés mégis meg­történt? Szerény nézetem szerint, ha ez utóbbi fennállna, ugy alig akadna hatósági orvos, ki házassági engedélyt adna ki. A kötelező hatósági orvosi vizsgálat elrendelésével természetes és magától értődő lesz, hogy az orvosi vizsgálatnak mindkét házasulandó félre kell szólni, tehát ugy a nőt, mint a férfit meg kell vizsgálni.

           Elképzelik-e önök, hogy a mai társadalmi felfogás mellett ez lehetséges legyen és ily egész testre szóló vizsgálatot végre lehessen hajtani a nőn is? Lehet-e kivételt tenni? Ugyebár nem, mert hisz akkor tulajdonképpen megbélyegző volna, kinek a vizsgálatot nem engedik el. Mit tesz a hatósági orvos, ha pld. - és ez kérem nem is oly ritkaság mai nap - a házasulandók csak szankcionálni akarják eddigi viszonyukat. Hogy oldjuk meg az orvosi titoktartást? Csak e pár ellenvetésből is kitűnik, hogy még abban az esetben is, ha e kérdés megfelelésére mindenütt a leg-szakképzettebb hatósági orvosaink is volnának, vagy ha magánorvosi bizonyítványnak is érvénye volna, számtalan oly akadály merül fel a terv végrehajtásában, hogy csakhamar csak egy darab papir volna a kívánt bizonyítvány.

           A másik mód volna, hogy a törvény kötelezze a házasulandókat, nyilat­kozzanak esetleges nemibetegségükről. A felek szóval vagy írásban hatósági személy előtt kijelentik, hogy legjobb tudásuk szerint ily betegségben nem szenvedtek, vagy ha igen, ugy orvosuk szerint gyógyultak. Tulajdonképpen ideálisan felfogva ezt az eljárást teljesen elegendőnek és megnyugtatónak kell tartanunk. A kérdés csak az, hogy az életben ez hogy válnék be. Én azt hiszem, hogy sehogy, mert éppen azokkal szemben, kik akár lelkiismeretlenségből, akár tudatlanságból betegségüket nem gyógyíttatják, kik nem látják, vagy nem akarják látni azt a szerencsétlenséget, mit ezzel magukra zúdítanak, éppen azokkal szemben nem lesz semmi hatással. Hisz a hamis bemondásnak oly tág tere nyilik és éppen azok, kik lelkiismeretlenek betegségük gyógyításában, a bemondás tekintetében is lelkiismeretlenek lesznek. De mint említem, nemcsak lelkiismeretlenségből, gonoszságból, hanem tudatlanságból is nem egy fél hamis adatokat fog bemondani. Bátran merem állítani, hogy a nők 50%-a mit sem tud előrement nemibetegségéről. De ne higyjék, hogy a férfiak között sokkal kevesebben vannak, kik tudat­lanok e téren.

           Azok a betegek, kik az életet komolyan veszik, kik kötelességtudók, lelkiismeretesek, kik tudják, hogy ezzel nemcsak önmaguknak, de család­juknak is tartoznak, azok kezeltetni fogják magukat, azok gyógyulatlanul nem fognak megházasodni, azok rendszerint kikérik orvosuk tanácsát, azokkal szemben nem is kell kényszert alkalmazni. Azonban, kik könnyel­műek, tudatlanok vagy gonoszok, kikkel szemben tulajdonképpen szükség volna ily kényszerintézkedésre, azoknak ezer és ezer módjuk és útjuk van kijátszani még a legszigorúbb törvényt is és legfeljebb a házasságon kivüli nemi életet, a prostitúciót és a törvénytelen gyermekek számát növelnők ily intézkedéssel, ha a házasság megkötése elé akadályokat gördítünk.

           A gono­szokat szigorú törvénnyel elriasztani nem tudjuk, a tudatlanokat meg nem törvénnyel, nem hatósági intézkedéssel kell kényszeríteni arra, hogy házas­ságuk előtt arról megbizonyosodjanak, hogy egészségesek, hanem felvilágositással kell arra törekedni, hogy annak szükséges voltáról meggyőződjenek, alkalomról gondoskodni, hogy annak eleget is tudjanak tenni. Én meg vagyok győződve, hogy ily irányú propagandával többet fogunk elérhetni, mint bármily szigorú törvénnyel. Nem az a fontos, hogy a házasu­landóknak bizonyítványuk legyen, mert ezzel csak elenyésző kis töredékben tudjuk megakadályozni a nemibetegségeknek a családba való bevitelét, ha­nem hogy átmenjen a köztudatba az a felfogás, hogy az ellen a nagy szeren­csétlenség ellen csak egy védekezés van, e betegségek gyógyítása.

           A tudo­mány hatalmas fegyvereket adott e betegségek ellen, önmaga és családja ellen bűnöz minden beteg, ha azokat nem használja."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)