• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 11. rész

         A betegnek és környezetének helyes viselkedésre való tanítása

            "A zsebkendőről még van mondani valónk. Ez a szennyes, amely a leg­fertőzőbb. Ezt szabad legkevésbé szárazon tartogatnunk, száraz állapotban bolygatnunk, mert szétbontás alkalmával a beléje száradt köpet apró részecskéit szórja a levegőbe s ott aztán tényleg „millió bacillus" röpködhet a zárt helyiség légkörében.

           Ha általában is az kellene, hogy szabály legyen, hogy fertőző beteg szennyesét ne kezeljék száraz állapotban, hanem, hogy ez, amint a haszná­latból kikerül, mindjárt lehetőleg fertőtlenítő, de egyáltalán folyadékba jusson, akkor két használati cikkére a tüdővészesnek áll ez különösen: elsőül a zsebkendőjére, utána mindjárt a paplanhuzatára.

           Nyáron, nagy melegben, egy vászonlepedő is elég a takarózásra. Ekkor könnyű a helyzet. Ezt gyakran lehet váltani. Mert a fekvő tüdővészes, de a még fennjáró is, este és hajnalban, mikor köhögése rendszerint a leghevesebb, a takarója fölött szórja szét leginkább a fertőző cseppeket. A takaró­nak tisztántartása tehát eminens kívánalom s ez csak váltással történhetik. De a paplant már bajosabb untalan váltani. Ennek tehát vászonhuzatának kell lenni, de nem mint szokásban van, csak alul, hanem felül is, hogy a levehető és váltható huzat kapja a cseppfertőzést, ne maga a paplan. Mert különben a beteg takarója a legsúlyosabb fertőzés forrása! Ezt a szerintünk igen jelentős óvórendszabályt csak egy uton lehetne mellőzni, oly módon, hogy két takarót tartsunk a beteg részére és azokat ő naponta felváltva használja. Az előző napi pedig a következő napon ki legyen terítve - színé­vel fölfelé - a napra, vagy ha nincs napsütés, legalább szabadban a teljes nappali világosságra, hogy a fény ölhesse el a rájutott fertőző csirákat.

           Mikor az Erzsébet-szanatóriumot 1901-ben berendeztük a higiéniás asztalkendő-kezelés mintája egy számozott karika volt, melybe a beteg az ő használt asztalkendőjét összegöngyölve belehúzta, hogy a máséval össze ne keveredjék. Ez azonban nem gátolta volna meg, hogy a betegeknek e könnyen fertőződő fehérneműje egy­mással ne érintkezzék. Azért teljesen zárt fémtokokat készíttettünk, s beléjük tettük a serviette-et. A tokok a beteg számával ellátva foglaltak helyet egy e célra szolgáló állványon.

           Általánosan tanácsolja ma még az orvos, hogy a cseppfertőzés gátlására a beteg tartsa a szája elé a tenyerét, mikor köhög. Ez az eljárás jó is, meg rossz is. Jó, mert tényleg akadályozza a köhögés alkalmával a szájból ki­röppenő köpetrészecskék szétszóródását. (Egy ily úgynevezett Fraenkel-cseppben, melyet, steril üveglemezt tartva a köhögő szája elé, fogtak fel, már 200.000 bacillust is sikerült kimutatni!) Másrészt azonban súlyosan ragályozza a beteg tenyerét, ujjait, melyek utján aztán az infekció kontakt­fertőzéssel mindenre eljut, amihez a beteg utóbb hozzányúl. A kéznek a száj elé tartása a cseppfertőzés gátlására tehát csak akkor volna kifogás­talan, ha a beteg a müvelet után mindjárt kezet moshatna."

        (Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)