• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 1. rész

           "Külön fejezetet kell hogy szenteljen könyvünk egy rendszerint lassu menetü (krónikus) fertőző betegségnek: a gümőkórnak, latin nevén tuber­kulózisnak. De külön nagy könyvtárra menő irodalma van ennek az egy bántalomnak a tudományban is, saját szaklapja minden müvelt nyelven, németben több is. Sőt Németországon, melynek orvosai és hatóságai a gümő­kór elleni védekezést legelőbb szervezték, 20 év óta jelenik meg a „Zen-tralblatt für die gesamte Tuberkulose-Forschung", mely az egész világ orvo­sainak idevágó munkáit rövid kivonatokban állandóan ösmerteti (hazánk­ból 700-nál többet referált el eddig benne e sorok irója), hogy a szakférfiak vállvetve dolgozhassanak a gümőkór leküzdésén.

           Nem ok nélkül való mindez. A tuberkulózis az emberiség legnagyobb csapása. A nagyközönség főleg tüdői alakját ismeri, azt is már elhanyagolt, előrehaladott szakában s tüdővésznek hivja. Annyira gyakori ma még a tüdőnek ez a betegsége, hogy - bár számos más kórság is meglepheti lé­legzőszervünket - „tüdőbaj" alatt is a tüdő tuberkulózisát szokás érteni. Mert lassúbb menetű halálos esetekben a beteget szinte csont-bőrré aszalja, népünk sorvadásnak, „szárazbetegségnek" is nevezi, „heptika" alatt pedig a nagy (hektikus) lázakkal járó gyorsabb formáját érti, hogy végül a hetek alatt ölni képes tüdővész-alakot a német után „galoppierende"-nek (vágtató tüdővész) mondja.

           Az már kevésbé ismert, hogy a gümőkór, bár a tüdőt előszeretettel tá­madja meg, a test minden részében megfészkelhet. Fiatalabb korban sok­szor a mirigyeket (skrofula) s a csontrendszert (csontszú) keresi fel. Utóbbi alakjával okozza a puposságot (csigolya-tuberkulózis), gyakran a sánta­ságot (csipő-, térdizületi vagy lábtőcsonti gümőkór), a kar és kéz csontjai­nak „folyását" (gümős szuvasodás a kar és kéz csontjaiban). Főleg egész kis gyermekkorban szereti az agyvelő hártyáit gyulladásba, genyesedésbe hozni s a többnyire halálos agyhártyagyulladást előidézni. Ha elhatalmasodik a tüdőben s a testet meggyöngíti, ráterjed a gégére (gégesorvadás) és a be­lekre is (béltuberkulózis), melyek a jelzett ok miatt méltán rosszhirüek. De nincs szerve a testnek, melyben elő ne fordulhatna: sem maga az agy­velő, sem a szem, vagy fül, vagy a száj képletei (pld. a nyelv), vagy a bőr (bőrfarkas) nincs tőle - ritkább esetekben megkímélve.

           De főfigyelmünket mégis a baj leggyakoribb alakjára, a tüdő tuberku­lózisára kell fordítanunk. Minden 100 gümőkóros beteg közül 80-nál a tüdő van a legfeltűnőbben megtámadva. A tüdővész a fő oka annak, hogy 1913-ban a magy. kir. közoktatásügyi minisztérium megbízásából a tanítók szá­mára irt füzetemben („A tüdővész elleni védekezés vezérfonala") ezt kellett mondanom: „A többi nálunk honos betegségek kártétel dolgában valósággal eltörpülnek a tüdővésszel szemben. 1905-ben pld. Magyarországon 12-szer annyi emberéletet oltott ki a tüdővész - mint a kanyaró, 13-szor annyit, mint a diftéria („difteritisz") s majdnem 10-szer annyit, mint a hírhedt vörheny, vagyis a skarlát. Tehát több mint 3,5-ször annyi embert ragadott el a sorvadás, mint a másik három emiitett veszélyes betegség együttvéve."

             Puposságot okozó csigolya-tuberkulózis

        Balkezünk felöl egy ép gerincoszloprészlet. Jobbkezünk felől a beteg.

         

           Másik oka annak, hogy a tüdő gümőkórjáyaí kell leginkább foglalkoz­nunk, az, hogy kifejlődött alakjában az terjeszti legkönnyebben a ragályt. Kivételt csak a gégesorvadás tesz, mely előrehaladottabb, fekélyes szakában szintén nagyon fertőző."

        (Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)