• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A vese megbetegedései

           "A vesék feladata, hogy a vérből vízben oldva eltávolítsák a szervezetben elhasznált anyagok bomlástermékeit, amelyek, ha a vesék megbetegedése következtében a szervezetben visszamaradnak, súlyos mérgezési tüneteket okoznak.

           A vesék a szervezetben különösen kedvezőtlen helyzetben vannak, mert mig a gyomor és a belek túlterhelésük esetén közvetlenül könnyithetnek magukon valamelyest a hányással, vagy hasmenéssel, addig a veséknek ki kell választaniok mindent, amit a rajtuk keresztül áramló vér, mint kiürítendő anyagot magával hoz és ki kell választaniok a fölösleges folyadékmennyiséget, ami, különösen sörivóknál naponta gyakran 8-10 liter mennyiségben kerül a szervezetbe. A vesék semmi módon sem tudnak ettől a munkától könnyű szerrel szabadulni és éppen ezért a táplálkozás hibái gyakran vezetnek a vesék megbetegedésére.  

           A veséknek tehát megárt minden, ami túlságos munkára kényszeríti azokat: a túlzott folyadékmennyiség, az alkohol stb., ami a vesesejteket lassankint s fokozatosan tönkreteszi. Nagyobb mennyiségű sörivás után gyakran találunk a vizeletben oly anyagokat, amelyek normálisan hiányzanak, igy fehérjét és úgynevezett cilindereket, stb., a pusztuló nemes veseállomány roncsait. A sörivók igen gyakran pusztulnak el krónikus vesegyulladásban, amiről jóformán minden orvosnak bőséges a tapasztalata.

           Természetesen nem lesz mindenki vesebajossá, aki alkalomadtán szeszes italt fogyaszt. A vesék ellenállása is nagyon különböző. De, ha a vesék már születéstől kezdve gyengébbek, akkor kétszeres gyorsasággal jelentkezik a szeszes italok kártevése. Ugyancsak ártalmas a vesére a sok konyhasó. A konyhasót is a vesének kell kiválasztania és Bunge tanár szerint, amikor naponta egy-két gramm konyhasó bőven elegendő volna, a legtöbb ember naponta 20-30 grammot is fogyaszt, a vesék pedig nehezen, épségükben károsodva vihetik - hosszú időn át - ezt a hatalmas munkát

           Kímélhetjük a veséket oly módon is, ha csökkentjük a táplálék fehérjetartalmát, vagyis kevesebb hust fogyasztunk, mert éppen a fehérje bomlástermékei azok, amelyek a legnagyobb munkát rójják kiválasztásuknál a vesére.

           A vese működését bizonyos mértékig helyettesitik az izzadásmirigyek. Az izzadtságban szintén nagyon sok bomlástermék kerül ki a szervezetből. Az izzasztófürdők, a hétenkinti gőzfürdők nagyon hozzájárulnak a vese egészségbentartásához.

           A már mondottakból is kiderül, hogy a vese betegségei lassan keletkeznek hosszú ideig tartó ártalmak összegezéséből és különösen eleinte alig okoznak kelletmetlenséget. Felismerésükre az orvos a vizeletvizsgálatot használja, vegyi módszerekkel ki tudja mutatni a vizeletben található rendellenes alkotó részeket, elsősorban a fehérjét és a cukrot. Fehérje a legtöbb vesebetegségnél mutatkozik, cukor csak a cukorbetegségnél, amiről külön fejezetben lesz szó. Nagy testi megerőltetések után, valamint fertőző betegségek után egészséges embernél is mutatkozhat fehérje a vizeletben, ez azonban a pihenés alatt hamarosan eltűnik. Itt kell azonban mindjárt rámutatnunk arra, hogy a vesemegbetegedések leggyakrabban még sem a helytelen életmód, a sok szeszes ital fogyasztásának, hanem éppen a fertőző betegségeknek következtében keletkezik, mint amilyen a torokgyulladás, vörheny, influenza, diftéria, kanyaró, tifusz stb., stb.

           A beteg vese mintegy erős ellenállást jelent a vérárammal szemben, a sziv fokozott munkát végez, hogy a beteg vesén áthajtsa a véráramot és igy a vese megbetegedéséhez gyakran társul szivizomtultengés és szivtágulás is, aminek keletkezésében másrészről - a többi s részben ismeretlen tényezők között - a beteg, rossz veseműködés folytán a szervezetben visszamaradt káros anyagoknak is súlyos szerepe van. Ugyancsak a véráram lassabbodása következtében a test különböző részein savós izzadmányok, duzzadás és később általános vizibetegség léphet fel, végül a bomlási termékek visszatartása következtében mérgezési jelenségek, fejfájások, hányás, görcsök, stb., stb. léphetnek fel: az u. n. általános hugyvérüség.

           A szakorvosi kezelés hatását a beteg természetesen helyes életmóddal nagy mértékben támogathatja. Első követelmény, hogy a vesebetegnek semmiféle szeszes italt a legkisebb mennyiségben sem szabad fogyasztania. Azonkívül kerülnie kell mindent, ami a veséket izgathatná, tehát különösen az erős fűszereket, ecet helyett inkább citromlevet kell használni és a táplálékban kerülni, illetőleg a legkisebb, már nélkülözhetetlen adagra szorítani a fehérjetartalmú anyagokat. Vagyis minél kevesebb hust (legcélszerűbb az egészen husmentes diéta), azonkívül kerülni, borsót, babot, lencsét, ehelyett inkább tejet, aludttejet, gyümölcsöt, zöldséget, italul csak friss vizet, gyümölcsnedveket, vagy az orvos által rendelt ásványvizet.

           Amint már emlitettük, az izzadás bizonyos mértékig pótolhatja a veseműködést, fontos tehát a bőrmüködés javítása melegfürdőkkel és, ha a szív elég erős, forró lég- vagy gőzfürdők, vagy elekromos fürdők használatával erőteljesen lehet fokozni az izzadást. Ha már a vizkór jelei mutatkoznak, akkor a folyadék felszívódását az orvos által rendelt vizelethajtó gyógyszerekkel elő lehet segíteni; és ha a folyadék meggyülemlésének oka nem a sziv megbetegedés seben keresendő, akkor izzasztó kúrával is.

        (Az egészség enciklopédiája – Dr. Józsa Jenő v.kórházi főorvos)

        Ezek is érdekehetik Önt!

        Vese szerkezete>>

        Krónikus veseelégtelenség>>

        Az akut veseelégtelenség>>

        Gyógyszerek által okozott vesekárosodás>>

        A dialízis formái>>

        A veseátültetés>>