• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Betegápolás - Lázas beteg ápolása

           "A láz nem önálló betegség, hanem különféle betegségeknek kisérő tünete. Nem egyéb, mint a szervezetnek gyógyítása céljából való védekezése a benyomult kóros anyagokkal: a baktériumokkal szemben, tehát a testnek küzdelme a betegség okozói ellen. Ha a lázas betegség csak néhány napig, esetleg néhány hétig tart, hevenynek, akutnak nevezzük, ellentétben azok­kal a betegségekkel, amelyek hónapokon, sőt éveken keresztül húzódnak és amelyeket idülteknek, azaz krónikusoknak mondunk.

        Az eredetileg akut betegség idővel krónikussá válhat, mig a krónikus alakban fellépett bánta­lom akuttá lehet. Az akut betegségek esetleg kivételesen láz nélkül foly­hatnak le, a krónikus bajban szenvedőknél pedig heves láz léphet fel. Az ilyen tüneteket az ápoló figyelje meg és észleleteiről tegyen jelentést az orvosnak. Lázas beteget mindig nagyon gondosan kell ápolni, mert a beteg­nek sokféle panasza lehet. Hol a tagjaiban érez fájdalmat, hol meg a feje vagy a háta fáj; szomjazik, szivdobogása van, didereg és néha teljesen étvágytalan; az érlökése és a lélegzése szaporább; magas láz esetén néha félrebeszél és ki akar ugrani az ágyából. Minthogy ilyenkor könnyen kárt tehetne magában, az ápolónak éber figyelemmel kell mellette őrködnie.

        A jó ápoló magasfoku láznál igen sokat tehet a beteg érdekében. Ha a beteg ajka száraz, kicserepesedik, a nyelve pedig vastag lepedékkel van bevonva, kenje be az ápoló a beteg ajkát kis glicerinnel, aztán a nyelvet kaparja le és a száját napjában többször mossa ki a mutatóujja köré csavart és megnedvesitett kis vászonruhácskával. Ha egyéb utasitást is ad az orvos, az ápolónak mind a legnagyobb pontossággal és lelkiismereteséggel kell végre­hajtania. Fektesse ugy, ahogy neki legkényelmesebb, gondoskodjék a beteg körül való csendről és nyugalomról, ha kell, sötétítse be a szobát és adjon neki hűsítő italt.

        Hőmérőzés

        Igen fontos, hogy a betegnek hőmérsékét rendszeresen meg­mérjük. Ez hőmérővel történik. A mérést ugy kell végezni, hogy a hőmé­rőt a betegnek vagy a szájába, vagy a végbelébe, vagy pedig a hónaljárkába teszik. A szájban való hőmérés igen kényelmetlen, minek folytán csak kivételesen alkalmazzuk. Felnőtteknél a hőmérést a hónaljban, csecsemők­nél pedig a végbélben szokták végezni. Rendszerint a hőmérést reggel 6 és 7 óra között és délután 5 és 6 óra között végzik. Néha kétóránkint kell a hőt mérni. Az orvos e tekintetben mindig tájékoztatja az ápolót. A hónalj­ban való hőmérésnél a hónaljat a mérés előtt szárazra kell törölni és a hőmérőt csak ezután szabad a hónaljárokba illeszteni, ahol 10—15 percig hagyják. Mikor az ápoló a hőmérőt a hónaljárokból kiveszi, leolvassa róla a hőfokot és feljegyzi az orvos számára. Használat után törölgessük meg a hőmérőt és fertőtlenítsük egy kis sublimátoldattal vagy alkohollal, vagy lysoformoldattal. Hőmérésre legjobb az úgynevezett maximál-hőmérő, amelynél a higanyoszlop az elért magasságban megmarad mindaddig, amíg csak le nem rázzák. így tehát természetes, hogy minden egyes mérés után le kell rázni a higanyoszlopot 36° alá. Ugyanazt a beteget mindig ugyanazzal a hőmérővel kell mérni. Hőmérés alatt a beteg feküdjék nyugod­tan, hogy a hőmérő le ne csússzék. Néha a beteg kíváncsi rá, hogy meny­nyit mutat a hőmérő. Ilyenkor legjobb neki megmutatni és az igazat meg­mondani, nehogy a beteg elveszítse az ápolója iránt való bizalmát. Ha nagyon magas a láz, meg kell nyugtatni a beteget, hogy ez nem baj, ez csak azt mutatja, hogy a szervezet erélyesen védekezik a behatolt ellenség ellen.

        Az ember hőmérséklete a nap folyamán ingadozik. Az ingadozás maxi­muma egy foknál valamivel több. Legmagasabb a hőfok délután 4 és 5 óra között (egészen 37.5°-ig) és legalacsonyabb (36.2°) a hajnali órákban szokott lenni. A legmagasabb hőfok, amelynél az ember még életben marad­hat, körülbelül 42.5° C. A legalacsonyabb hőfoknak 35° C-t szoktuk tekin­teni. A végbélben való mérésnél a hőmérsékét átlag egy fokkal magasabbnak találjuk, mint a hónaljban való mérésnél.

        Az ápoló a hőmérésnél való észleleteit jegyezze fel a láztáblán, Ha a láz hirtelen leesik, akkor krízisről, vagyis fordulópontról, ha pedig több napon át lassankint és fokozatosan esik be, akkor lizisről, vagyis oldódásról, lassú íázcsökkenésről beszélünk. Ha a láz hirtelen leesik, ez jelentheti a javulást, de jelentheti az erőnek hirtelen való megcsökkenését is. Előbbi esetben rendszerint izzadás és nyugodt, mély álom lép fel, míg az utóbbinál szív­gyengeséggel kapcsolatosan hirtelen teljes kimerülés áll be. Ezt kollapszusnak, vagyis összeesésnek nevezik. Ilyenkor megváltozik a betegnek az arc­kifejezése és a szeme zavaros és beesett. Végtagjai hidegek lesznek és nagy verejtékcsöppök gyöngyöznek a homlokán. Az érverés is gyenge és szapora szokott lenni. Néha a beteg visszaesést mutat, aminek recidiva a neve. Tudniillik egy bizonyos ideig tartó lázmentes állapot után újból láz jelent­kezik. Az ápoló mindig kisérje figyelemmel a beteg érverését, amely egész­séges, felnőtt embernél percenkint 60 és 80 között ingadozik; gyermekeknél több, öregeknél kevesebb, csecsemőknél pedig 120—140. Általában véve az érverések száma sokféle mellékkörülménytől is függ, igy például izgalomtól és fájdalomtól is. A pulzust rossznak akkor tartjuk, ha alig lehet észrevenni és emellett rendszerint még igen gyors is. Ha magas a láz, a lélegzés is szaporább szokott lenni. Egészséges, nyugodtan fekvő felnőtt ember per­cenkint 18-szor vesz lélegzetet, az újszülött pedig 40-70-szer. Az ápoló figyelje meg, hogy a lélegzés fölületes-e vagy mély és, hogy a beteg könynyen vesz-e lélegzetet, vagy pedig nehezére esik-e. Az is fontos, hogy a száján lélegzik-e, vagy pedig az orrán keresztül. Ha az ápoló azt tapasztalja hogy a beteg lélegzése hosszabb időre kimarad, aztán újra visszatér és megint kimarad, haladéktalanul értesíteni kell az orvost, mert a lélegzésnek ez a módja rendszerint igen komoly intő jel.

        Ha a láz emelkedik, néha borzongásról panaszkodik a beteg, ha pedig igen gyorsan szökik nagy magasságra, az emelkedést rázóhideg előzi meg.

        Ha a beteget kirázza a hideg, melegítse őt fel az ápoló takarókkal és az ágyba tett forróvizes palackokkal. Adjon neki továbbá valamilyen meleg italt, mint például teát, fekete kávét vagy limonádét. Mivel a lázas beteg szomjazik, az ápoló szomjúsága csillapítása céljából bátran nyújthat neki hideg vagy akár jeges vizet is. Nem szabad tehát tőle a vizet megvonni. Ha a viz a betegség természeténél fogva kárt tehetne, ezt az orvos minden eset­ben megmondja az ápolónak. Ilyenkor ki kell mosni a beteg száját citromos vizbe mártott vászonruhácskával. Ettől némileg felüdül. Egyébként pedig a lázas betegnek a vizén kivül lehet adni teát, kávét, gyümölcsnedvet, limo­nádét, szénsavas vizet és apró jégdarabkákat.

        A beteg izzadásánál az a fontos, hogy a verejték hideg-e vagy meleg. A hideg verejték tapadós szokott lenni és annak a jele, hogy a beteg ereje hanyatlik. Ha csak az arc és a kéz izzad, szorgalmasan le kell törölgetni, ha pedig a test nagy része izzad, akkor lehetőleg fehérneműt is kell váltani. A meleg verejték gyakran a betegségnél bekövetkezett krízisre mutat. Az ilyen izzadást nem kell megzavarni, sőt meleg takarókkal elő kell mozditani. A beteget nyakig be kell takarni és a kezét is dugja a takaró alá. Lehet neki még meleg teát is adni. Mikor aztán véget ért az izzadás, szárazra kell a beteget törölgetni és tiszta, száraz, kissé felmelegitett fehérneműbe kell bujtatni. Maradjon még egy ideig az ágyban, mert az izzadás néha még utólag is jelentkezik.

        Tüdővészes betegek éjjeli izzadás ellen az izzadó testrészt esténkint ecetes vizes ruhával szokták megmosni.

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


        Ajánlataink a WEBBetegről:

        Láz és lázcsillapítás gyermekkorban>>

        Láz és lázcsillapítás>>

        Láz és lázmérők - A helyes lázmérés és lázcsillapítás>>

        Lázcsillapítás kezdőknek és haladóknak>>

        Amit a paracetamol szedéséről tudni kell>>